Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Morse, Alan
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3.5/5
Alan Morse a „igényesebb” zene jól értesült kedvelői számára viszonylag ismert név, a zenei közönség nagy többsége előtt viszont egyelőre még meglehetősen ismeretlen. Alan eddig leginkább a Spock’s Beard, a modern progresszív rock egyik ikonikus csapatának gitárosaként lett híres, ahol jóval ismertebb bátyja, Neal 2002-es távozása után ő vette át a zenekar nem hivatalos vezetőjének szerepét. Bár Alant elsősorban kiváló gitárosként ismerik, sokoldalú zenész és multiinstrumentalista, akárcsak a bátyja. Alan gitárjátékában a legszokatlanabb – főleg egy rockgitárostól – hogy nem használ pengetőt. Emellett a sustain effekt kiterjedt használatáról is ismert, amiért az évek során a tréfás „Al Sustainiac” becenevet is kiérdemelte.
Miután éveken át csiszolta a gitárját a Spock’s Beardben, Alan úgy döntött, hogy elérkezett az idő a szólós bemutatkozó albumra is. Bár az albumon végig érezni, hogy meglehetősen személyes alkotásról van szó, ne a klasszikus progresszív rockot várd, amilyet az anyazenekarában játszik, hanem első osztályú instrumentális jazz rock fusiont, hatalmas hangsúllyal az elektromos gitáron. A „Four O’ Clock And Hysteria” ezért egyáltalán nem nevezhető a Spock’s Beard mellékprojektjének, sokkal közelebb áll az olyan zenészek és zenekarok hagyatékához, mint a Return To Forever, a Colosseum II, a Dixie Dregs, Allan Holdsworth, vagy ahhoz, amit egy másik Morse, Steve Morse (Deep Purple, ex-Dixie Dregs, ex-Kansas) csinál, aki egyébként semmilyen rokonságban nem áll Alannel és Neallel.
Semmi meglepő nincs abban, hogy a billentyűknél Alan segítségére sietett jóval tapasztaltabb és ismertebb bátyja, aki már évek óta sikeres szólókarriert tudhat maga mögött. Alan persze cseppet sem akarja lemásolni a bátyja pályáját, teljesen saját utat választott. Neallel ahelyett, hogy újabb Spock’s Beard-klónt csináltak volna, olyan zenét vettek fel, amilyet Alan az anyazenekar keretein belül nem tudna kifejezni, és amelyben jól érezhető a saját zenei hangja. Az albumon helyenként a Spock’s Beard-os cimborái is vendégeskednek (vagyis a dobos/énekes Nick D’Virgilio, a basszusgitáros Dave Meros és a billentyűs Ryo Okumoto), valamint különleges vendégként a nagy Jerry Goodman (ex-Mahavishnu Orchestra) elektromos hegedűn.
Az album többnyire szolid jazz rock fusion, amely leginkább az olyan számokban virágzik ki, mint a nagyon találóan elnevezett „Cold Fusion”, a „Return to Whatever” (a címéből több mint nyilvánvaló, kinek állít emléket) és a kissé funkosabbra fűszerezett „Chroma”. Alan ennek ellenére végig bizonyítja sokoldalú zenei hozzáállását és az egyéb stílusok – például a blues az „R Bluz”-on, a flamenco a „Spanish Steppes”-en, valamint némi popos hajlam a „Major Buzz”-on és a „First Funk”-on – ugyanilyen magabiztos kezelését. A záró „Home”-on a balladás pátoszhoz való érzékét is megmutatja. Az album legkeményebb tétele kétségkívül a „The Rite Of Left”, ahol egy kicsit jobban odacsap a gitárnak, hasonló stílusban, mint a Spock’s Beardben, vagyis ez a szám hasonlít leginkább arra, amit Alan az anyazenekarában csinál.
A „Four O’ Clock And Hysteria” szerintem leginkább a gitárrajongókat és a jazz rock fusion minden válfajának kedvelőit nyűgözi majd le, míg a Spock’s Beard átlagos rajongói talán valamivel kevésbé lesznek lelkesek Alan bemutatkozó lemezétől. Az albumnak nagyon szépen sikerül átlendülnie a megfelelő gitáros sztratoszférába, amely a jazz rock fusion legjobb elemeire épül, a progresszív rock hagyományos keretein kívül. Bár Alan debütálása szigorúan művészi szempontból nem hoz sok újat, olyasmit, amit a jazz rock fusion mesterei – akiknek kétségtelenül nagy hatásuk volt Alan zenei útjára – ne mutattak volna meg szépen már korábban, mégis szép bizonyítéka Morse dinamikus gitárjátékának, amellyel sikeresen elvet néhány személyes magot a jazz rock fusion minőségi dallamainak világában. Minden kiváló gitárosban ott él egy (rejtett) program, az állandó törekvés a folyamatos zenei kutatásra, új határok és saját képességei felfedezésére. Alan bemutatkozó lemeze az első lépés abban, hogy megmutassa néhány eddig feltáratlan potenciálját a modern progresszív rock egyik legtehetségesebb és legihletettebb gitárosának.
Zenészek
Alan Morse – gitár
Neal Morse – billentyűk
Gary Lunn – basszusgitár
Scott Williamson – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Dave Meros – basszusgitár
Nick D’Virgilio – dobok
Ryo Okumoto – billentyűk
Jerry Goodman – elektromos hegedű
Eric Darken – ütőhangszerek
Produkció
Alan Morse & Neal Morse
Számlista
1. Cold Fusion
2. Return To Whatever
3. Drive In Shuffle
4. R Bluz
5. First Funk
6. Dschungel Cruz
7. The Rite Of Left
8. Chroma
9. Spanish Steppes
10. Track 3
11. Major Buzz
12. Home
