Fortune: The Gun’s Still Smokin’ Live

0 120

Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2020. 8. 7.
Az album hossza: 51.22 min
Műfaj: AOR
Értékelés: 7.5/10


A Fortune kultikus amerikai AOR-zenekar, amely 1985-ben kiadott egyetlen stúdióalbumot, aztán eltűnt a süllyesztőben. Ez az egy lemez viszont az ma már archaikusnak számító műfaj rajongói körében nagyra becsült, sőt keresett darab. Mondhatjuk, hogy az egyik (leg)jobb olyan album, amelyet valaha egy olyan csapat adott ki, amelynek soha nem sikerült a nagy dobás, és máig meglehetősen mellőzött maradt. Inkább csak az igazi szakértők ismerik, a nyolcvanas évek rádióbarát rockjának avatottjai. Nos, ugyanez a Fortune tavaly kiadta második stúdióalbumát. Jól olvastad. 2019 áprilisának végén jelent meg a Frontiers Music Srl. gondozásában.

Sőt. Közvetlenül a „II” megjelenése után egy nappal (a RockLine-kritikát ITT találod), a Milánó melletti lombardiai Trezzo Sull’ Adda adott otthont az évente megrendezett Frontiers Rock fesztivál első napjának, és az első nap fellépői között ott volt a Fortune is, amelynek 50 percet szabtak ki a közönség szórakoztatására.

Ahogy várható volt, a Fortune mindkét albumról válogatott a repertoárba, és így játszotta le valóban egyik legritkább fellépését, ami a vén kontinenst illeti, tulajdonképpen az egyetlent. Exkluzív esemény volt, és aki ott volt, az ma boldog ember lehet, mert élőben láthatta a kultikus AOR-zenekart, amely nagy valószínűséggel soha többé nem jön Európába.

A banda színvonalasan lenyomta a koncertet. Tekintve, hogy együtt tulajdonképpen nagyon keveset léptek fel, a tagok a hosszú évek során persze más zenei projektekben szedték össze a tapasztalatot. A fő kérdés az volt, hogyan birkózik meg a feladattal az énekhang. Larry Greene hangja önmagában is különleges, és egyedi pecsétet, sajátos jelleget ad a Fortune zenéjének. Stúdióban ez mind szépen működik, színpadon viszont megmutatkoztak bizonyos hibák, főleg az, hogy az ének kevés tekintélyt sugároz és kevés erőt fejt ki ahhoz, hogy felülkerekedjen a markáns, karizmatikus riffeken, amelyek egymás után vették el tőle az elsőbbséget. Ez különösen a magasabb fekvésekben érezhető, ahol a hang még vékonyabbá válik. Rögtön a nyitó Thrill Of It All alatt is, amely a bombasztikus klasszikus az első stúdióalbumról. Érdekes egyébként, hogy a koncert hangzása csupán egy tisztességes ‘bootleg’ kiadás szintjét éri el, ami viszont nem is meglepő, ha a Frontiers Music Srl. gondozásában ugyanebből a helyszínből megjelent többi hasonló kiadványra gondolunk. A helyszín akusztikája nem éppen dicsekedni való. Gyakran előfordul, hogy a hangszerek „lopják” egymás elől a teret. Hirtelen „kibukkan” a hangzásból a basszusvonal, a szám egy másik részén meg a szintik elnyomják a gitárfutamokat. Röviden: a hangkép érezhetően ingadozó. Annak ellenére, hogy a „Fortune” és a „II” 34 év különbséggel jelent meg, nagyon hasonlít egymásra. Stílusban és hangszerelésben is. Ez azt jelenti, hogy a „II” ötletei is már igen régiek, és réges-rég születtek.

A Through The Fire beemelése a műsorba, amelyet Larry Greene a Tom Cruise főszereplésével készült „Top Gun” filmzenéjéhez adott, természetesen különleges csemege ezen a felvételen, de a repertoárba illesztése nem is túl meglepő, hiszen a zenekar minden szalmaszálba belekapaszkodott, hogy ezzel a kiadvánnyal felhívja a figyelmet arra, kik és mit is jelentenek valójában a Fortune-ök. Egyszerűen: túl régóta nem voltak sehol.  Larry Greene és Roger Scott Craig, aki a Fortune mostani felállásában nem szerepel, ebben a közbeeső időszakban többek között a Harlan Cage nevű zenekarral alkotott.

Mindegy. A „The Gun’s Still Smokin’ Live” minden tekintetben sikerült dokumentum. Valójában szép emlék mindazoknak, akik ott voltak azon az estén a fesztiválon. Ők két kézzel kapnak majd a kiadványon, ami pedig Szlovéniát illeti, Koper mellett mózesi módon kettéválik majd az Adriai-tenger, ha akad valaki, aki elolvassa ezt a kritikát, vagy akár a végéig elolvassa.

Szerző: Aleš Podbrežnik

Számlista:
1.  Thrill Of It All
2.  Don’t Say You Love Me
3.  Bad Blood
4.  What A Fool I’ve Been
5.  Through The Fire
6.  Deep In The Heart Of The Night
7.  The Heart Is A Lonely Hunter
8.  Shelter Of The Night
9.  Dearborn Station
10. Freedom Road

Felállás:
L.A. Greene – ének
Richard Fortune -gitár, vokál
Mark Nilan – billentyűs hangszerek
Ricky Rat – basszusgitár
Mick Fortune – dob


Fortune – “Freedom Road” (hivatalos koncertvideó)
Fortune – “Thrill Of It All” (hivatalos koncertvideó)
Fortune – ”The Gun’s Still Smokin’ Live” (borító)

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik