Szerző: Rok Klemše
Fotók: Sebastijan Videc
Helyszín: Mostovna, Nova Gorica
A koncert dátuma: 2015. október 29.
Miért kapott ilyen értelmetlen címet a cikk, kérdezed, ha a főszereplő banda se nem finn, se nem norvég, black metalt meg végképp nem játszik? Mert a Paradise Lostot Nick Holmes énekes így mutatta be a rá jellemző, angol humorral átszőtt konferálásában. Még mindig nem hangzik értelmesen, ugye? A lényeg, amit mondani akarok: Holmes a múlt csütörtökön a szépen megtelt Mostovna színpadán olyan remek hangulatban volt, mint rég nem. Nemcsak frontemberként, ami szerepben, őszintén szólva, a múltban néha gyengébben teljesített, mint a mikrofonállvány, hanem kivételes énekesi formában is, és a koncert épp neki köszönhetően sikerült olyan jól, mint már régen nem. De kicsit elébe vágok a dolgoknak.
A Paradise Lostot a The Plague Within turnén a brit–német Lucifer kíséri, amely a The Oath duó szétesése után alakult, és fél éve adta ki első albumát, a Lucifer I-et. Johanna Sadonisnak a régi zenekara felbomlása ellenére mázlija volt, mert a Luciferhez csatlakozott a nehézsúlyú Gaz Jennings (a legendás Cathedral gitárosa az elejétől a végéig), és mivel korábban nem szenteltem különösebb figyelmet a bandának, tényleg kíváncsi voltam, mit tálal az okkult rock üstjéből fövő leves. A kezdés ígéretes volt. A riffek több mint a helyükön vannak, Gaz a morbid riffelés mestere, ezúttal stoner és pszichedelikus hatásokkal oltva, a ritmusszekció pedig masszív, egyszerű, de erős dobokkal és igazán groovy, dinamikus basszussal megtámogatva. Idáig nagyon jó benyomás, de Johanna gyenge hangja gyorsan elrontotta, aki bár igyekszik valami baljós, okkult felhangot vinni a zenébe, ez többnyire nem sikerül. Kár, mert a banda egyébként ígéretesen szól, de a kívánt hatást épp a célt tévesztő ének miatt nem éri el. Ehhez több kell, mint a köpeny lengetése, és sokkal, de sokkal jobban festett volna előzenekarként a hasonló stílusú Avatarium, jóval jobb énekesnővel. Ha az egész a kultikus Cathedral két volt tagjának párharca lenne, az eredmény Lucifer (Gaz Jennings): With the Dead (Lee Dorrian), mindenképp 0:1.
Durván fél év telt el a brit veterán Paradise Lost tizennegyedik stúdióalbuma, a The Plague Within megjelenése óta, és bebizonyosodott, hogy a kezdeti lelkesedés nem volt túlzás (a kritikánk ITT). Az album láthatóan kiállja az idő próbáját, és jogos azt állítani, hogy a zenekar hosszú pályájának egyik legjobbja marad. A daloknak azonban az igazi próba még hátravan: a koncert, így a fülek már alig várták, hogyan szól élőben a pestis. A Paradise Lost nem váratott meg minket, rögtön a nyitányban a reménytelenség ütős himnuszával, a No Hope In Sight-tal köszöntöttek. Ha Holmes hangjának állapota kérdéses is volt, minden kétséget eloszlatott már az első sorral. Rendkívül meggyőzőnek bizonyult nyers, érdes, mégis érthető és hatalmas growlja, amit a Paradise Lostnál élőben évek óta nem lehetett hallani. Nick kiválóan vitte az új dalokat, és a remek klasszikust, a The Painless-t is, amelynél durva hangja nagyon közel került a Gothic stúdióverziójához. Tudjuk, hogy a tisztán énekelt dalokban Holmesba bele lehetett kötni, de ezeket is több mint kielégítően hozta ezúttal. Úgy tűnik, az ereje az új szakállában rejlik, valahogy Sámson hajához hasonlóan, héhé. Ha Holmes teljesítménye a múltban kérdéses is volt, a hangszeres játék soha nem az, és most sem volt másképp. Ha a hang a No Hope In Sight alatt még kicsit nyikorgott is, gyorsan rendbe jött, és minden gond nélkül előbújtak Mackintosh mester felejthetetlen dallamvonalai. Meggyőzött a fiatal finn dobos, Waltteri Väyrynen is (a távol lévő Adrian Erlandssont helyettesítette, egyébként Mackintosh Vallenfyre-jában is játszik), aki irgalmatlanul püfölte a dobokat. A dalválasztás nagy meglepetést nem hozott, a yorkshire-iek majdnem a teljes The Plague Withint lejátszották. Ezzel semmi baj, mert az új dalok élőben kiválóak, élükön a gyors-lassú magnum opusszal, a Flesh From Bone/Beneath Broken Earth párossal, amely élőben is megerősítette, hogy a zenekar történetének egyik legerősebb anyagáról van szó, amit Gregor romboló riffjei és Holmes mennydörgő sorai csak tovább nyomatékosítottak: „Hail to nothingness/You wish to dieeeeeeeeee!”, amitől égnek állt a hátunkon a szőr. A ráadásban is az új albumról az epikus Return to the Sun győzött meg, a végére pedig szokás szerint természetesen a Say Just Words sláger érkezett.
Bátran vágott neki a Paradise Lost ennek a turnénak, hiszen a lejátszott dalok felét az új lemez tette ki. Ez mindenképp azt mutatja, hogy a zenekar szilárdan hisz az új anyagban, és úgy tűnik, a The Plague Within új életet lehelt a csapatba. Ilyen jó koncertformában ugyanis rég nem láttuk a bandát, de a death/doom metal öregjei is megmutatják, hogy még mindig számítanak, és a remény, hogy az újjászületés nem csak átmeneti, mindenesetre ott van a láthatáron.
Setlista
PARADISE LOST:
1. No Hope In Sight
2. Widow
3. The Painless
4. Terminal
5. Erased
6. Praise Lamented Shade
7. Victim of the Past
8. Enchantment
9. Flesh From Bone
10. Beneath Broken Earth
11. As I Die
12. Requiem
— ráadás —
13. Return to the Sun
14. Faith Divides Us – Death Unites Us
15. An Eternity of Lies
16. Say Just Words
Képgaléria
