Az interjú dátuma: 2007. július 16.
A Faust a hetvenes években kísérletezéséről, „kiszámíthatatlan” élő fellépéseiről, rendkívül nehezen befogadható lemezeiről, és arról volt híres, hogy néhány másik német zenekarral együtt új zenei irányzatot (krautrock) teremtett. Hosszú idő után újra színpadra és stúdióba lépett. A franciaországi Rock in Opposition fesztiválon adott koncertjük után, még a németországi avantgárd fesztivál előtt beszélgettem a zenekar basszusgitárosával és egyik alapítójával – Jean-Hervé Peronnal.
Először is: hogyan született a krautrock elnevezés (a dal címére gondolok)?
Amikor a Németországból induló zene népszerű lett, a britek rájöttek, hogyan lehet gúnyolódni rajta: „krautrock”. Mi tudtunk nevetni magunkon, így a Faust IV főszámát „Krautrock”-nak neveztük el. Klasszikus lett, és a britek azóta is szívesen hallgatják.
Ti úgy gondoltátok, hogy a Faust „krautrock” zenekar, ugyanabban az értelemben, mint a Can vagy az Amon Duul, vagy csak a dal címe, illetve a német származás miatt sorolak oda titeket?
Először is hadd szögezzem le, hogy ma a kifejezés nem jelent mást, mint a német zenekarok által játszott rockot. Kifejezetten förtelmes. A „krautrock”, amiről én beszélek és te beszélsz, semmi közös nincs azzal a „krautrockkal”, amiről manapság a média beszél. Hasonló történt a progresszív zenével is: a mai „prog rock”-nak semmi köze ahhoz a progresszív zenéhez, ami a 70-es években volt. A média szavakat gyárt (ez jó), aztán visszaél velük (ez rossz). Most, hogy ezt tisztáztam, válaszolhatok a kérdésedre. Szerintem a Can, a Guru Guru és az Amon Duul mellett mi vagyunk a „krautrock” mozgalom igazi képviselői. Az, hogy mennyire különbözünk egymástól, éppen ennek a mozgalomnak a lényege. Minden igazi „kraut” zenekarnak megvolt a saját, felismerhető hangzása. Mindannyian a saját egyéniségünket kerestük, így rengeteg különböző stílus született egyetlen közös céllal: a hitelességgel.
Zavart valaha, hogy ennyi zenekart soroltak a „krautrock” alá, pedig mindegyik másképp szólt?
Mi a fenéért zavart volna? Mint mondtam, a „krautrock” pont erről szól (vagy inkább szólt). A saját kifejezésmód keresése.
Szerinted különleges volt akkoriban a németországi színtér, ennyi nagy névvel (Can, Tangerine Dream, Amon Duul, Faust,…)?
Mindenképpen. Mind merészeltünk új dolgokat felfedezni, olyan területeken kísérleteztünk, ahol pénzre nem számíthattunk, meztelenül és kiszolgáltatottan álltunk egy olyan közönség előtt, amely csak azt ismerte, hogy „one two three four, rock, oh my baby is gone…” Sok embert sokkoltunk, akik közül ma már (legalábbis néhányan) örülnek, hogy találkoztak a világ egy másik látásmódjával és a társadalmi feszültségek kifejezésének egy másik módjával.
Hogyan írtatok számokat a 70-es években? Improvizációból, vagy inkább komponálással?
Nem volt semmilyen recept. Az aznapi hangulat és ihlet döntött. Minden megengedett volt és jó – matematika, kockázat, dadaizmus, költészet, drogok, közös írás, minden… és persze kompozíciók is.
Meglepett, hogy ma kultzenekar vagytok, talán még inkább, mint bármelyik másik „krautrock” banda?
Nagyon. Úgy tűnik, néhányan nagyon szeretnek minket. Van, aki velem egykorú, mások jóval fiatalabbak, és ezt megtiszteltetésnek veszem. Nincsenek sokan, de akik vannak, azokat magával ragadja a zenénk. Soha nem kerestünk pénzt, és nem is fogunk, így biztosan hitelesek maradunk, soha nem leszünk népszerűek vagy híresek. Soha nem kötöttünk kompromisszumot a kiadókkal, amikor azt mondták, legyünk „közérthetőbbek”. Teljesen elégedett vagyok a helyzettel, és bizonyos értelemben büszke vagyok a sikerünkre (a sikertelenségünkre).
Hogy halad az új album?
Jól, köszönöm. Elkészült, és először a http://www.avantgardefestival.de avantgárd fesztiválon mutatjuk be július 27. és 29. között. A Nurse with Wound és a Faust közös munkája. 42 perc plusz egy bónuszszám. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Megint csak kompromisszumok nélkül, tiszta stúdióimprovizáció, az egészet pedig az a két őrült, Stapleton és Potter keverte. A címe „Disconnected”, és a Faust saját kiadójánál jelenik meg: http://www.art-errorist.de A nyár végén a „Dirter” kiadónál bakelitlemezen is megjelenik.
Mit mondhatsz az új anyagról? Hogyan viszonyul a 70-es évekbeli számokhoz?
Teljesen ugyanolyan, mert teljesen más.
Elégedett vagy az irányzattal, amit választottatok?
Igen. A zenekarban minden összhangban van. Semmit sem bánok, és örömmel nézem, mi történik: a turnék sikeresek, ha a közönségben mosolygó, táncoló embereket látok. Most már csak ketten vagyunk az eredeti tagok közül: Zappi Diermeier dobon, én pedig gitáron, fúvósokon és szerszámokon. Vendégeket hívunk, általában barátokat, akikkel az úton találkoztunk. Remekül működik.
Úgy tűnik, megint élvezitek az élő fellépéseket. Ez mindig is a kedvenc részetek volt a Faustban?
A Faust maga is elég bonyolult egész. Több „Faust” is volt. Az, amelyik most létezik, élvezi, hogy élőben osztja meg a zenét. A múltban ez gondokat okozott, de most már nem.
Mesélnél a furcsa hangokkal való kísérletezésről? Ezt már a 70-es években is csináltátok, és ma is nagy kísérletezők vagytok.
Mit mondhatnék? Nekünk nem léteznek „furcsa” hangok. Minden hang, minden hang érdekes. A művészet semmi, a művész semmi. Az egyetlen igazi zene a zene nélküliség. Nem tudom. Nem vagyok itt. Ez nem én vagyok.
Hogyan jött az ötlet, hogy az élő fellépéseken különböző szerkezeteket használjatok? Ezt már a 70-es években is csináltátok? Úgy hallottam, a Faust a 70-es években fúrógépeket és más eszközöket is használt.
Mindig mindenféle dolgot használtunk. Attól tartok, ezt folytatni is fogjuk.
Manapság úgy tűnik, mintha a Faust újra felfedezte volna önmagát. Megint kisebb helyeken játszotok. Hasonló érzés ez, mint a pályafutásotok elején?
Nem emlékszem, hogy valaha NAGY helyeken játszottunk volna. Tényleg, nem fedeztük fel újra magunkat. Szerintem az emberek most ismernek meg minket. Persze a helyzet más. Amikor a 70-es években elkezdtünk játszani, az emberek egyáltalán nem voltak felkészülve, ezért a reakció… hm… visszafogott volt! Most úgy tűnik, kezdettől fogva szeretnek minket. Így sokkal könnyebb „csinálni a magunk dolgát”. Lazábbak vagyunk, nem kell küzdenünk a közönséggel. Most szép összhang van köztünk és a közönség között… ez az érzés nagyon motivál.
Hogyan ismerted meg Amaury Cambuzat-t (gitár, orgona; az Ulan Bator tagja), és mikor döntöttél úgy, hogy vele akarsz dolgozni? Már az elejétől tudtad, hogy ő a megfelelő ember a zenekarba?
Amaury üstökösként bukkant fel és tűnt el a Faustban. Azt kívánom, hogy találjon lelki békét. Kivételes zenész. Több elismerést érdemel.
Inkább kis helyeken játszol, ahol több a kapcsolat a közönséggel, vagy nagyobbakon?
Kétségtelenül kicsiken: éreznünk kell az emberek energiáját, érezni a lelkesedésük illatát, látni a mosolygó arcukat, megérinteni őket, velük lenni. Erre vannak a zenészek, a zene és a közönség.
Végül köszönöm, hogy időt szántál a válaszokra.
Köszönöm az érdeklődést a zenénk iránt.
——————————————————–English version——————————————————————
A Faust a német krautrock mozgalom egyik legnagyobb zenekara. Talán ők a legőrültebbek és legkísérletezőbbek az összes krautrock banda közül, és ez a tendencia mintha ma is tartana. A Faust olyan legenda, amely folyton újra feltalálja önmagát, és úgy tűnik, megtalálta az útját vissza a zenei életbe. A Rockline beszélgetett a basszusgitárosukkal, Jean-Hervé Peronnal.
Először is: hogyan született a krautrock elnevezés? Vagyis az egyik dalotok címére gondolok.
Amikor a Németországból induló zene népszerű lett, a britek találtak rá egy nevet, hogy gúnyolódjanak: „krautrock”… Úgy döntöttünk, jó humorral vesszük a tréfát, és az új albumunk, a Faust IV főszámát KRAUTROCKNAK neveztük el. Klasszikus lett, és a britek azóta is szívesen hallgatják ezt a dalt…
Gondoltad valaha, hogy a Faust krautrock zenekar, ugyanabban az értelemben, mint a Can vagy az Amon Duul, vagy csak azért soroltak közéjük, mert ti találtátok ki a műfaj nevét?
Először is hangsúlyoznom kell, hogy MA (2007) a „krautrock” kifejezés nem jelent mást, mint a német zenekarok által játszott rockzenét. Ez UNDORÍTÓ. Tehát a „krautrock”, amiről én beszélek és te beszélsz, semmi köze ahhoz, amit manapság a média krautrocknak hív. Ugyanez történt a „progresszív zenével” is: a mai „prog rock”-nak semmi köze ahhoz, amit a 70-es években progresszív zenének hívtak… A média szavakat teremt (jó), és visszaél velük (rossz). Rendben, most, hogy ez világos, válaszolhatok a kérdésedre: igen, a Cant, a Guru Gurut, az Amon Duult és a többieket a 70-es évek krautrock mozgalmának teljes jogú képviselőinek tartom. Az, hogy mennyire különbözünk egymástól, pontosan az, amiről a krautrock szól: nem volt „háromtaktusos séma”, minden igazán „kraut” csapatnak megvolt a maga egészen sajátos hangzása. Mindannyian a saját identitásunkat kerestük, így rengeteg stílus született egyetlen közös céllal: a hitelességgel.
Zavart valaha, hogy ennyi német zenekart soroltak a krautrock alá, pedig lényegében mindegyik másképp szólt?
A fenébe is, nem! Lásd fentebb, a krautrock pont ez! (Bocsánat: azt kell mondanom, hogy volt!): a SZEMÉLYES kifejezésmód keresése.
Szerinted különleges volt akkoriban a németországi színtér, ennyi nagy névvel (Can, Tangerine Dream, Amon Duul, Faust,…)?
Mindenképpen: mi (ezen az összes „kraut” csapatot értem) nem féltünk belemenni a senki földjére, olyan területeken kísérletezni, ahol tudtuk, hogy pénzre nem számíthatunk, meztelenül és sebezhetően állni egy olyan közönség előtt, amely csak azt ismerte, hogy „one two three four, rock, oooooh my baby is gone etc….”. Nagyon sok embert megrázkódtattunk, akik közül ma már (legalábbis néhányan) rendkívül örülnek, hogy szembesültek a dolgok másféle látásmódjával, az érzések és a társadalmi viharok kifejezésének másféle módjával.
Hogyan zajlott a dalszerzés a Faustban a 70-es években? Improvizációból, vagy inkább komponálással?
Nem volt recept, nem volt képlet… minden az aznapi érzésen és ihleten múlt… minden megengedett volt és jó… matematika, véletlen, dada, költészet, drogok, közös írás, minden… és persze kompozíciók is…
Meglepett, hogy mostanra afféle kultzenekarnak számítotok, talán még inkább, mint bármelyik másik krautrock banda?
Igen, nagyon. Úgy tűnik, néhány embernek nagyon tetszünk. Van, aki velem egykorú, van, aki sokkal fiatalabb, és ennek örülök, megtisztelő számomra. Nincsenek sokan, de őszintén megérinti őket a zenénk. Soha nem kerestünk pénzt, és nem is fogunk. Így biztosan hitelesek maradunk. Soha nem leszünk népszerűek vagy híresek… Soha nem kötöttünk kompromisszumot a lemezipar szereplőivel, amikor azt akarták, hogy „közérthetőbbek” legyünk. Teljesen elégedett vagyok a helyzettel, és bizonyos értelemben „büszke” vagyok az eredményünkre.
Hogy halad az új album?
Jól, köszönöm. Elkészült, és premierje az www.avantgardefestival.de fesztiválon lesz, július 27. és 29. között. Hamarosan! A Nurse with Wound és a Faust közös munkája… 42 perc plusz egy bónuszszám. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Megint csak: kompromisszumok nélkül, tiszta stúdióimprovizáció, az egészet pedig a teljesen őrült Stapleton és Potter keverte! A címe „Disconnected”, és a Faust saját kiadójánál jelenik meg: www.art-errorist.de. Bakelitlemezen is kapható lesz idén a nyár végén a §dirter” kiadónál
Mit mondhatsz az új anyagról? Hogyan viszonyul a 70-es évekbeli számaitokhoz?
Pontosan ugyanolyan, mert teljesen más!!!
Elégedett vagy az iránnyal, amit a zenétekben választottatok?
Igen. Úgy érzem, a zenekar teljes összhangban van önmagával. Semmit sem bánok, és nagy örömmel nézem, mi történik most: a turnéink sikeresek, ha látom a mosolygó arcokat és a táncoló embereket. Most már csak két eredeti taggal játszunk: Zappi Diermaier dobon, én pedig gitáron, fúvósokon és szerszámokon. Vendégzenészeket hívunk, többnyire barátokat, akikkel a zenei pályánk során találkoztunk. Remekül működik.
Úgy tűnik, megint élvezitek az élő fellépéseket. Ez mindig is a kedvenc része volt a Faust zenéjének?
A Faust mint olyan rendkívül bonyolult entitás. Sok „Faust” volt. Az, amelyik most létezik, mindig is szerette ÉLŐBEN megosztani a zenét. A múltban ez gondokat okozott. Most már nincs gond.
Mesélnél valamit a furcsa hangokkal való kísérletezésről? Ezt már a 70-es években is csináltátok, és ma is nagyszerű kísérletezők vagytok.
Mit mondhatnék? Nekünk nincsenek „furcsa” hangok! Minden hang, minden hang érdekes. A művészet semmi. A művész semmi. Az egyetlen igazi zene a zene nélküliség. Nem tudom. Nem vagyok itt. Ez nem én vagyok.
Hogyan jött az ötlet, hogy gépeket használjatok az élő fellépéseken? Ezt már a 70-es években is csináltátok? Hallottam olyan történeteket, hogy a Faust a 70-es években fúrógépeket és más felszerelést is használt.
Lásd fentebb. És igen, mindig mindenféle dolgot használtunk. Attól tartok, folytatni fogjuk.
Manapság úgy tűnik, mintha a Faust újra feltalálta volna magát. Megint kisebb helyeken játszotok. Olyan az érzés, mint a pályafutásotok elején?
Nem emlékszem, hogy NAGY helyeken játszottunk volna. Tényleg, nem találjuk fel újra magunkat. Szerintem az emberek csak most fedeznek fel minket. Persze a helyzet más. Amikor a 70-es években elkezdtünk játszani, az emberek egyáltalán nem voltak felkészülve, és a reakció legtöbbször… öhm… visszafogott volt! Most úgy tűnik, rögtön az elejétől szeretnek minket… így sokkal könnyebb „csinálni a magunk dolgát”… lazábbak vagyunk, nem kell „harcolnunk” a közönséggel… gyönyörű közösség van köztünk és a közönségünk között most… nagyon-nagyon motiváló érzés.
Hogyan ismerted meg Amaury Cambuzat-t, és mikor döntöttél úgy, hogy vele akarsz dolgozni? Már az elejétől tudtad, hogy ő a megfelelő ember a zenekarba?
Amaury üstökösként tűnt fel és tűnt el a Faustból. Azt kívánom neki, hogy találjon lelki békét. Rendkívüli zenész. Megérdemli az elismerést.
Inkább kisebb helyeken játszol, ahol több a kapcsolat a közönséggel, vagy nagyobbakon?
Kétségkívül: kicsiken! Érezni akarjuk az emberek energiáját, érezni a izgalmuk illatát, látni a mosolyukat, megérinteni őket, velük lenni. Erre vannak a zenészek, a zene és a közönség.
Végül hadd köszönjem meg, hogy időt szántál a kérdésekre.
Köszönöm az érdeklődést a zenénk iránt
Képgaléria
