Kiadó: Napalm Records
Megjelenés dátuma: 2022. 5. 20.
Produkció: Jonas Ekdahl
Az album hossza: 50.20 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 8.5/10
Az Evergrey, ez a komor svéd progresszív metal fellegvár az utóbbi években a kreatív megingathatatlanság egyértelmű jeleit mutatja. Alig négy év alatt egész három stúdióalbumot raktak le az asztalra. A tavalyi, 2021 februárjában megjelent „Escape of the Phoenix” (RockLine recenzió) után így érkezett meg a már összesen 13. stúdióalbum, az „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)”. Beszélhetünk-e ilyenkor egyáltalán a hitelesség fenntartásáról, és érdemes-e ezen merengeni? Igen. Az Evergreynél ez láthatóan simán megy, főleg a zenekar legutóbbi korszakában. Az új lemez ismét minden tekintetben lenyűgöző és magával ragadó. Tele van újabb, rendkívül zenei, ám a melankóliába belemártott ötletekkel, amelyek egymás után, tollpihe-könnyedséggel gyönyörködtetik a zenekar minden rajongóját. Miért is csak a zenekar rajongóját? Mindenkit, aki szereti a markánsan szikár, masszív-atmoszférikus groove-ot, hipnotikusan fertőző zeneiséggel párosítva. Röviden: az atmoszférikus bombaszt drámaszínháza, amelyet az Evergrey ilyen hatékonyan tud kamatoztatni, illetve előtérbe állítani a stúdióalbumain.
Az új, „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)” sem kivétel ez alól. Ezt már a nyitány is igazolja: a megfent, sötét és rendkívül agresszív Save Us, amelyet az album egyik zeneileg legellenállhatatlanabb, leggyújtósabb dala, a Midwinter Calls követ – a teljes lemez egyik legtalálóbb és hihetetlenül megragadó refrénjével. Koncertszínpadra született szám. Olyan dal, amelyet az Evergrey-rajongók nagy élvezettel fognak együtt énekelni, ha eljutnak a koncertjeikre. Hogy az egész ne „másolja” túlságosan az elődöket, az „Escape of the Phoenix”-et és a „The Atlantic”-et (2019, RockLine recenzió), ott van az Ominous. Rendkívül atmoszférikus, lassabb tempóban vezetett szám, olyan hangszereléssel, amely kissé eltér a zenekar pompáját különben jellemző melankolikus menetelésétől. Hasonló kitérőt mutat a komponálásban az album második felében a The Great Unwashed is, ami csak megerősíti, hogy a zenekar kreatívan nem torpan meg. Kilóg a sorból a záró, jó négy perc alatti ballada, a Wildfires is, amely afféle értelmes kijáratot, az album lekerekítését jelenti. Itt van továbbá a remek, önálló eposzként is működő címadó dal (The Orphean Testament), amely a leghosszabb. Igen változatos hangszereléssel és lenyűgöző hangulati fordulatokkal, ahogy a zenekar váltogat a felgyorsított, agresszívebb részek és a nyugodt, atmoszférikusan különösen megragadó passzázsok között.
Az ötös közötti kommunikáció az új lemezen is lenyűgöző. A szólók ötletesek, szikrázóak, a komplex kombinatorika és a hallgathatóság között kiváló egyensúllyal kimérve. Az ilyen meggyőző albumkifejezés fenntartásának záloga az ötfős felállás stabilitása. Az Evergrey az „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)” albummal is hihetetlen szerzői összhangról és ihletettségről tesz tanúbizonyságot. Ez a zenekar ötödik egymást követő stúdióalbuma változatlan felállásban. Nyolc éve tartó egyetértés. Jó csapat, nincs mit mondani. Tom S. Englund vokálisan továbbra is fantasztikus. Hangszíne, megközelítése és a dalszerzés természete adja a zenekar igazi védjegyét, amely az új lemezen is egyértelműen különleges helyre emeli az együttest a progresszív metal univerzumában. Englund nem fukarkodik a lelkes, átélt, átérzett előadásmóddal. Szenvedélyben kevesen érnek a nyomába, főleg ha a skandináv metalénekeseket vetjük össze egymással.
A zeneiség, vagyis a fertőző hatás az első hallgatásra most is dominál az album többi eleme felett. Ezért időnként ezúttal is az az érzésünk, hogy az Evergrey inkább nagyon sötét power metalt játszik, mint progresszív metalt. A határ többször ügyesen elmosódik. Mondjuk úgy, hogy ismét rendkívül ügyesen sétálgatnak a két műfaj határán. De mindenre, amibe belefognak, rányomja a bélyegét a zenekarra jellemző sötét, melankolikus atmoszféra. Az album egyik ilyen nagyon egyszerű, mégis hihetetlenül markáns és fertőző pillanata például a Call Of The Dark.
Elég a bölcselkedésből. Az „Escape of the Phoenix” (2021) után, amely némi túlzott hasonlóságot mutatott a „The Atlantic”-kel (2019), és amelynél joggal gondolhattuk, hogy az Evergrey ötletileg ismétli önmagát, a 13. stúdióalbum, az „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)”, alig egy évvel később megjelenve, az utolsó három lemez közül a legerőteljesebb, produkciójában a legcsiszoltabb, mondjuk így: a legagresszívebb és metalosan „megvadult” teljesítmény, még ha a zenekar hibátlan érzéke az ultra-zenei fertőzőképességhez ezen is megmarad – ezt leginkább a Save Us, a Reawakening, a Blindfolded és a Heartless dalok hatalmas feszültségű integritása testesíti meg.
A rajongók nem kívánhatnának többet. A refrének dallamai mindig magukra vonják a figyelmet. Minden egyes számban. Mint mindig. Az „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)” pedig olyan album, amely az elődje, az „Escape Of The Phoenix” után rendkívül rövid időn belül ismét lenyűgözően csiszolt kompozíciókkal van tele. Új lemez, amely megfelelő mértékű hangszerelési változatosságot tartalmaz, és amelyet az ötös bravúros előadói kémiája, valamint Englund újabb kiváló énekteljesítménye jellemez, tele ragyogó áramlással a komplex (mid-eight) passzázsok, a zenei versszakok és a refrének között. Utóbbi garancia az első hallgatásra bekövetkező nagy hipnózisra. Az Evergrey az új lemezzel is erős figura marad a modern progresszív metal terepén. Az „A Heartless Portrait (The Orphean Testament)” is a zenekarra jellemző, egyedi atmoszférikus aurával büszkélkedik, amiről az Evergreyt ismerni. Ami e elemek érettségét illeti (a produkciót is beleértve), a karrier egyik legkiforrottabb albumáról van szó.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dalok listája:
1. Save Us
2. Midwinter Calls
3. Ominous
4. Call Out the Dark
5. The Orphean Testament
6. Reawakening
7. The Great Unwashed
8. Heartless
9. Blindfolded
10 Wildfires
Felállás:
Tom S. Englund – ének, gitár
Henrik Danhage – gitár
Rikard Zander – billentyűk
Jonas Ekdahl – dob
Johan Niemann – basszusgitár
