Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2021. 2. 26.
Producer: Jacob Hansen
Az album hossza: 58.34 perc
Műfaj: Progressive Metal
Pontszám: 8.0/10
Vajon mikor hozhatna a főnix, az ókori Egyiptom mitológiai madara olyan döntést, hogy elmenekül? Akkor, amikor elfogy minden oka a jótettekre, és már csak jóvátehetetlen, mindent átható gonosz veszi körül. Vagyis a világ, ahogy ma éljük. A svéd sötét progresszív és power metal bajnok, az Evergrey ezúttal ilyen címmel jelentkezik albummal, ami nagyon is aktuálisan szól, összhangban mindennek a jónak a széthullásával. Még ha a remény fénye mindig pislákol is, ahogy egy új főnix születése is pislákol. Englund és társai a „Return of the Phoenix”-szel kicsit meg is sietették a dolgot, amire nem igazán számítottunk, de hát így alakult. Ha valaki eltiltja tőled a rendes koncertpromóciót, a másik oldalon több tér szabadul fel az új zene alkotására. Más szempontból épp a turnék tápolják az ilyen kreatív folyamatokat, de hagyjuk most ezt a vitát egy másik alkalomra. A srácoknak viszonylag rövid idő alatt, saját megítélésük szerint tehát elég új, használható ötlete gyűlt össze.
Az „Escape of the Phoenix” tipikus Evergrey-album. Tetőtől talpig. Rögtön tudod, mivel és kivel van dolgod. Sötét, mégis végig ragadós, erősen teátrális produkció, megtömve bombasztikus, pompázatos elemekkel. A dalok moll skálákból építkeznek, mégis nagyon dallamosak, így ismét akad néhány szám, ami rögtön a fülbe mászik, mint a nyitó Forever Outsider, a Dandelion Cipher, vagy a második felben az Eternal Nocturnal, amelyeket kifejezetten kihegyezett frazeálás jellemez. Ez egy rohanó, dupla lábdobos csordaáramlatba van beágyazva, mindhárom dal pedig a nagy dallamosságú, refrénmágnesesség hajszolására épül. Az Evergrey valóban ügyesen csomagolta újra a bevált gyújtó receptjét, így az megint remekül működik. Az új album ugyanakkor nem éri el elődje, a „The Atlantic” (2019, RockLine kritika) szintjét. Pedig érezni, hogy próbál lépést tartani vele. Itt van például a lassabb Stories, ami a címe ellenére zeneileg nem mond sok újat vagy érdekeset. A címadó dal refrénje is olyasmi, amit az Evergreytől már hallottunk valamelyik korábbi lemezen. Kár, hogy ez a balladisztikus szám az album elejére került, és a Forever Outsider és a Where August Mourns által felépített, kellemesen dübörgő lendület után nagyon gyorsan lehűti a hangulatot. A The Beholder is ötletileg olyan, mint a zenekar valamelyik régebbi dala, amit még a Dream Theater énekesének, James LaBrie-nek a vendégszereplése sem ment meg, mert Englunddal duettben nem hozza a kívánt kontrasztos kitérőt.
A helyzetet végig Tom Englund újabb briliáns, mélyen átélt és átérzett énekteljesítménye tartja a víz felett, akihez nehéz bárkit is mérni. A pasas színes hangjába egy leheletnyi soulos ízt csempész, ami a metalban, főleg a skandináv gyökerűben, igencsak ritka. Inkább a popzenében találkozunk ezzel az elemmel. Mégis éppen ez a részlet fenomenális éneklésében az a fontos plusz, ami az Evergreyt annyira különlegessé és más színűvé teszi, hogy sosem hathatnak szokványos progresszív metal sablonnak. A drámai, színpadias hatás elérésében is mindig fontos fűszert ad Englund énekteljesítménye.
Egyébként az „Escape of the Phoenix” mindenképp sok olyan jót hoz, amit a zenekar rajongói mindig elvárnak tőle. A sötétség, amelynek az Evergrey mindig is elkötelezettje volt, ismét mindent áthat. Ahogy mondtam. Ha az „Escape of the Phoenix” mondjuk a zenekar negyedik vagy ötödik albuma lenne, földig hajolnánk előtte, így viszont a banda már nem lep meg vele. Jó album, de nem több annál. Nincsenek rajta kiemelkedő pillanatok vagy különlegességek, amelyek pozitívan meglepnének, és amelyektől a hallgató legalább egy kicsit felvonná az egyik szemöldökét. A zenei teljesítmény fenomenális, a csapat remekül működik. Akad néhány kivételes gitárszóló, amelyek garantáltan hangulati kitérőket hoznak, és hálásan emelik az események dinamikáját, a legtöbbet azonban a kiváló produkció teszi hozzá: a frazeálás fala rendkívül borzas, masszív ragadozó erőt és magába szippantó hangzásfényt ad. A produkció követi azt a mesterségbeli hagyományt, amelyet a zenekar a kisujjából kiráz. A kontrasztok maximálisan kiemeltek, a hangkép mesterien megtöltött, a történet középpontjában természetesen Englunddal.
Az „Escape of the Phoenix” tehát nem hoz az égbe kiáltó újdonságokat, amelyek művészi lelkesedést garantálnának. Őszintén szólva semmilyen újdonságot nem hoz. Néhány ötletet újracsomagoltak és újra felszolgáltak. Főleg ami a dallamokat illeti. A refrén-dallamokat, amelyek azt a nagyon vonzó dallamosságot próbálják biztosítani, ám másrészt leleplezik a kiszámíthatóságot, és a hallgatóban enyhe elkoptatottság érzetét hagyják. Az album ebben a tekintetben legalább tíz perccel hosszabbnak tűnik a kelleténél, kissé el van nyújtva, főleg a Stories, a The Beholder vagy a You From You típusú daloknál, ahol nem történik semmi különösebben érdekes. A végére két csúcspont került, a Leaden Saints és a Run, amelyek több magas oktánszámú tüzet és vészjósló borzasságot csalnak elő, a refrén-dallamokban azonban ismét kacérkodnak a már kipróbált dallamokkal. A zenekar stílusának és hangzásának hívei, főleg pedig Tom Englund rendkívüli énektudásának tisztelői az „Escape of the Phoenix”-szel több mint elégedettek lesznek. A többieket, akik a „progresszív” szóban igazi zenei kalandot keresnek, az album nem fogja különösebben megrendíteni.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Forever Outsider
2. Where August Mourn
3. Stories
4. A Dandelion Cipher
5. The Beholder
6. In The Absence Of Sun
7. Eternal Nocturnal
8. Escape Of The Phoenix
9. You From You
10. Leaden Saints
11. Run
Felállás:
Tom S Englund – ének, gitár
Henrik Danhage – gitár
Rikard Zander – billentyűs hangszerek
Johan Niemann – basszusgitár
Jonas Ekdahl – dob
Vendégzenész:
James LaBrie (Dream Theater) – ének az 5. számban
