Kiadó: Drakkar
Megjelenés dátuma: 2023. 6. 23.
Produkció: Frank Bornemann
Album hossza: 48.57 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 8.0/10
A legendás progresszív zenekar, az Eloy mindig is nagy különc volt: német gyökerei ellenére sosem sorolták az úgynevezett krautrock-színtérhez, stílusa a korai években inkább a space rockhoz, később pedig a klasszikus brit iskola szimfonikus progresszív rockjához állt közelebb. Annak ellenére, hogy sosem sikerült betörniük Amerikába (vagy talán éppen ezért), mára a hatvanas években indult progresszív rock zenekarok egyik legtiszteltebb képviselőjévé értek.
A megbonthatatlan csapat, amelyet a megunhatatlan gitáros, énekes és producer, Frank Bornemann vezet, az „Echoes From The Past” című albummal elkészítette az ambiciózus koncepciós saga, a „The Vision, the Sword and the Pryre” harmadik részét. Az előző két lemezen Bornemann meglehetősen sikeresen és meggyőzően, történelmi hűséggel merült el Jeanne d’Arc, a francia nemzeti hősnő életében. A orléans-i szűz talán legnagyobb német rajongója egyébként először már 1992-ben, a „Destination” albumon hajtott fejet előtte, amelyen ott volt a „Jeanne d’Arc” című dal is.
A koncepciós saga harmadik felvonása Jeanne máglyahalála után játszódik, és útitársa, a francia lovag, Jean de Metz szemén keresztül követi az eseményeket. De Metz az „Echoes From The Past” lemezen nosztalgiával idézi fel Jeanne életét, így összefoglalja az első két album kulcsfontosságú eseményeit. Minden elismerésünk Franké a történelmi pontosságért, az elhivatottságért és a lelkesedésért, amelyet a történelem legismertebb női harcosának legnagyobb francia rajongója is megirigyelhetne (a modern korban az alakját és munkásságát sajnos gyakran kisajátítják különféle francia nacionalisták és szélsőségesek, ahogy az hasonló történelmi személyiségekkel gyakran megesik).
Mindezek ellenére az „Echoes From The Past” lemezen a történelmi koncepció már enyhe fáradtság jeleit mutatja. Szó van itt a szerencsétlen lányról, aki mindössze 19 évesen elégett a máglyán, és akit a Szentszék még halála után sem hagy békén: pár évszázaddal később a legsúlyosabb eretnekből és boszorkányból szeplőtelen szentet csinált, pedig a hivatalos egyházi tanítás szerint a pápa csalhatatlan. De Metz szemén át, illetve az album egyes szövegeiből ugyanis semmi újat nem tudunk meg Jeanne életéről, noha máig sok találgatás övezi, hogy Jeanne kedvenc lovagja titkolt romantikus érzelmeket táplált iránta – az „Echoes From The Past” néhány dala ezt meglehetősen metaforikus módon legalább sejteti.
Zeneileg az „Echoes From The Past” nagyjából az elődei színvonalán mozog. Ez annyit jelent, hogy egy kifejezetten szilárd albumról van szó, amelyen megvan minden jellegzetes Eloy-erény, élen a grandiózus szimfonikus hangszerelésekkel, amelyeket eklektikus gitárbetétek és komplex ritmusváltások szőnek át. Az első jó hír, hogy a gyakran fárasztó és kimerítő narrációból ezúttal jóval kevesebb jut, mint a két előző lemezen.
Frank a saját zenekarából, amelyből az „Echoes From The Past” lemezen már csak a hosszú ideje velük lévő basszusgitáros, Klaus-Peter Matziol és a viszonylag új dobos, Stephan Emig (2019-ben csatlakozott a bandához) maradt, segítségül hívott különböző vendégbillentyűsöket, és ezúttal is bevont néhány tehetséges vokalistalányt, akik időnként nagyon jól gazdagítják az ő jellegzetes német akcentussal átitatott éneklését. Frank ezt a hiányosságot az évek során meglehetősen sikeresen szimpatikus különlegességgé, a zenekar legfelismerhetőbb zenei elemévé alakította. Frank éneke és a női kísérőharmóniák kombinációja különösen a címadó darabban és a „Fate” című dalban ragyog, ezek az album csúcspontjai közé tartoznak. Az Eloy emellett még mindig kiválóan bánik az ambient drámaisággal, ami a lendületes gitárbetétek és a szimfonikus harmóniák folyékony váltakozásával a „Danger” című dalban különösen kiemelkedő.
Bátran kijelenthetjük, hogy az „Echoes From The Past” nem hoz majd új rajongónemzedéket a német progrock bajnokoknak, és a régi hívek sem fognak extázisban a plafonig ugrálni hallgatása közben, hiszen – ahogy várható volt – nem egy újabb mestermű született a hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felének klasszikus Eloy-lemezei stílusában, és nem is olyasmi, mint a remek „Ocean 2” (1998), hanem „csupán” nagyon szilárd produktum. Mégis minőségi szerzemények gyűjteménye, felismerhető Eloy-hangzással és ambient pecséttel, ami a hívek többségét elégedetté teszi majd.
Jó, hogy az Eloy még mindig „rúgja a labdát”, ezért a következő stúdiólemezüket is nagy érdeklődéssel várjuk. Csak remélni tudjuk, hogy a következő stúdióprojekt nem véletlenül lesz az orléans-i szűzről szóló saga negyedik része, amely Jeanne kalandjairól és kalamitásairól szól majd egy alternatív történelmen át: mi lett volna, ha Jeanne nem esik burgundi fogságba, később „normális” és „elszűztelenedett” életet él párjával és gyerekeivel, majd természetes halállal hal meg? Vagyis valahogy Jézus záró víziója stílusában „A Krisztus utolsó megkísértése” című vitatott filmből, amelyben David Bowie játssza Pontius Pilátust, a zenét pedig Peter Gabriel szerezte.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Conspiracy (5:45)
2. Compassion for Misery (3:05)
3. Echoes from the Past (5:39)
4. Danger (4:42)
5. Deceptive Glory (5:10)
6. Warning Signs (6:34)
7. Fate (3:21)
8. The Pyre (9:22)
9. Farewell (5:19)
Felállás:
Frank Bornemann – ének, kísérővokál, az összes gitár
Steve Mann – billentyűk
Klaus-Peter Matziol – basszusgitár
Stephan Emig – dobok, ütőhangszerek
