Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Minnemann, Marco
Kiadó: Lazy Bones Recordings
Megjelenés: 2014
Játékidő: 79:17
Értékelés: 5/5
Marco Minnemann azon utánozhatatlan zenei csibészek egyike, akivel a bolygó minden muzsikusa szívesen játszana. Ha fel akarnánk sorolni, hol és kivel dolgozott vagy dolgozik együtt Marco a pályafutása során, könnyebb lenne olyan listát összeállítani, hogy kivel nem játszott még. Nézzünk csak futólag néhány aktuális dolgot. Ott van a zseniális zenei trükkökkel teli, eszméletlenül vagány trió, a The Aristocrats, aztán Marco Joe Satriani kísérőzenekarának is tagja (stúdióban és színpadon egyaránt), csakúgy, mint a Porcupine Tree elmeszerzőjének és zenei zsenijének, Steven Wilsonnak a bandájában. Egy évvel ezelőtt kiadott egy albumot a Levin Minnemann Rudess projekt keretében, fél lábbal pedig majdnem a Dream Theater új tagja lett (a lelépett Portnoy helyén)… Szóval ha eddig elsősorban doboszseniként ismerted Marco Minnemannt, ideje megismerned a sokoldalúságát. Ezt a legőszintébben és leghitelesebben az új, szólóban jegyzett stúdióalbumát hallgatva érezheted meg, melynek címe „EEPS”.
Az „EEPS” újabb tipikus dokumentuma ennek az utánozhatatlan multiinstrumentalistának, zeneszerzőnek, hangszerelőnek és producernek. Hogyan jellemezzük a lemezt? Az „EE
PS”-ről a legkönnyebben azt mondhatjuk, hogy Marco Minnemann teljes eddigi és mostani zenei munkásságának konglomerátuma. Számos rokonságot hallhatsz rajta azoknak az előadóknak a zenei karakterével, akikkel Marco így vagy úgy kapcsolatban áll és együtt dolgozik. A fickó az „EEPS” lemezen mindent egyedül játszott fel (dobok, billentyűk, basszusgitárok, gitárok, samplerezés, programozás). Az énekhangokat is teljes egészében ő maga vitte fel. Korábban szóba került az LMR projekt! A nyitó Cheap As Fuck And Awsome As Hell tulajdonképpen Marco szólóban elkészített változata a Marcopolis című számnak az LMR-lemezről. A címből világos, ki a szerzője. Az EEPS tehát egy átfordított változatot tartalmaz, olyannyira átfordítottat, hogy valójában új számról van szó. Utána az OC DC következik. Képzelj el egy részeg, nyolcvanas évekbeli King Crimsont, amint David Bowie egyik korai rock ‘n’ roll dalát próbálja eljátszani a Ziggy Stardust- vagy az Aladdin Sane-korszakból, surfös csípősség fátyolával bevonva. Őrülten szórakoztató, kópés és a végletekig csíntevő. Mögötte persze az AC/DC paródiája rejtőzik.
Az „EEPS” zenéje a műfaji határok eltörléséről szól. Nem nehéz a lemezen olyan elemeket találni, amelyek erősen azt idézik, amit valaha réges-régen Frank Zappa csinált (Synthetic Swans), vagy egy csomó avantgárdban jártas kalandot, amelyeket szabadjazzes formákban közelít a King Crimson művészieskedéséhez ahhoz, amit a King Crimson csinál és csinált, a zenekar adta mellékprojektek egész plejádjával együtt. Hogy az „EEPS” Marco Minnemann mai zenei érzékelésének hiteles lenyomata, azt azok a pontok mutatják, ahol a lemez, zeneszerzői és produceri szempontból, valamint a vezérmotívumok egész dallamvilágát tekintve, Steven Wilson megközelítését idézi. Azzal a lényeges különbséggel, hogy Marco tulajdonképpen Wilson borúlátásának és állandó panaszkodásának pozitív, optimista tükörképe. Ilyen például a When I Was Gone, amely nyugodt szívvel megjelenhetne a lemez beharangozó kislemezeként, és derekasan pörögne a rádiók hullámhosszán. Ehhez közelít az Obvious is (teljesen széttördelt kivezetéssel, amilyet Steve Vai is biztosan használna). Ebből már sejtheted, hogy az „EEPS” nem pusztán „menekülés” az avantgárd bonyolítgatásba, hanem remekül kiegyensúlyozott album, amelyet olyan dalok építenek fel, amelyek a legtöbb esetben kiválóan egyesítik a zenei expresszionizmus két alapvető megközelítését. Egyik a tömör motívumok megformálása, a másik a fellazult, kísérletező, művészi kikapcsolások világa, amelyekre nem húzhatsz műfaji keretet, csak az eklektikus artizmus címkét. A két megközelítés kiválóan összenőtt ezen a lemezen. Igazi Minnemann-recept szerint. Egy ilyen zenei hálózatban gond nélkül szót értenének egymással az olyan gitárosok, mint Andy Summers, David Thorne vagy Robert Fripp.
A csipkelődően lucid hang Minnemann zenei kifejezésmódjának kötelező része. Az „EEPS” utazás az eklektikus zenei vallomás egyedi, a saját talajból sarjadt tartásán át a teljes szabadosság világába, az egyedi zenei fúzióba, ahol a „tilos” szót nem találták fel, hiszen ott olyan tettek nem léteznek, amelyek tiltást igényelnének. Az új Minnemann-album egész tizennyolc száma közül az 11 perces epikus Sushi Cat Doll az, amelyben Marco egyetlen lélegzetre végigsétál számos műfajon. Mintha az album összes dalát egyetlen számba gyúrta volna. A asztrálisan elmerengő pillanatoktól, ahol a vokóder használata szintetizátorfüggönyökkel keveredik, a hirtelen beúszó „gilmouros” gitárszólón és egy szimpatikus, teljesen váratlan pop-rockos betéten át, amelyet Marco éneke irányít, egészen az ezoterikus lebegésbe való újabb visszaugrásig, amely a Porcupine Tree rajongóit is felizgathatja, míg a szám utolsó harmada ismét a szabadjazzes formák egymás után fűzésére van fenntartva. Ez a dal rendkívül szemléletesen foglalja össze az „EEPS” lényegét.
Marco finoman atonális vonalakat épít be a dalok kompakt vázába, amit természetesen alaposan elsajátított azzal, hogy olyan zenésztársakkal lógott, akik így vagy úgy kötődnek Frank Zappához (Mike Keneally) és/vagy a King Crimsonhoz (Trey Gunn, Tony Levin). Kiváló példa erre a Painter. A dobolást sem lehet természetesen megkerülni, amelyben csak úgy hemzseg a poliritmikus rojtozás a számokon belül, ami csak hozzájárul a lemez spontán és kiszámíthatatlan zenei fejlődéséhez.
Hogy ne nőjön túl hosszúra a kritika: az „EEPS” olyan album, amely testhezálló minden igényes zenei csemegézőnek, aki keresi és értékeli az eklektikus zenét és a művészi szabadosságot, ami nem fukarkodik a kutató kísérletezéssel. Tökéletes egyensúlyú lemez, hiszen az avantgárd zenei különcködés eleme sehol sem nyomja el a motívumok kompaktságát és határozottságát, a két elem példás szimbiózisban él egymás mellett. Az album közel 80 perc hosszú. És ne aggódj, egyetlen pillanata sem lopja az időt. Ez azt jelenti, hogy Marco szigorúan megválogatott anyagot húzott elő a tarsolyából abból a rengeteg felvételből, amiből a mostani archívumában valószínűleg öt-hat új szólóalbum is kitelne. Az „EEPS” olyan lemez, amely nem tud és nem is akar unalmas lenni. Őszinte és egyedi belépő Marco Minnemann zenei zsenialitásának sokrétű világába, és D.I.Y. elven ismét azt bizonyítja, hogy Marco azon ritka, teljes zenei varázslók egyike, akik a stúdióban mindent egyedül képesek és tudnak megoldani. Ha egyszer bemászik a bőröd alá, nem akar majd kijönni a lejátszóból. Ebben biztos lehetsz.
Felállás
Marco Minnemann – minden hangszer, ének
Produkció
Scott Schorr & Marco Minnemann
Számlista
- Cheap as F**k and Awesome As Hell
- OC DC
- Eeps
- Live Ghost
- Soul Dance
- Obvious
- Right on Time and Out of Tune
- Sushi Cat Doll
- Sunshine
- The Split
- Painter
- Dead Ghost
- Douche
- Synthetic Swans
- When I Was Gone
- 360 Degrees (bónusz, kizárólag CD-n)
- Talking About LMR (bónusz, kizárólag CD-n)
- Villain Vultures (bónusz, kizárólag CD-n)
