Előadó: Forgotten Eden
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2008
Értékelés: 1.5/5
Ez az egyik legnehezebb kritika, amit valaha meg kellett írnom. Érkeznek hát a Veliko Ubeljsko (a Nanos lábánál) vidám fiúi, a Forgotten Eden, mostantól csak Eden, tízéves pályafutásuk első igazi albumával. A srácok rendkívül vállalkozó kedvűek, hiszen olyan zenei stílust művelnek, amely manapság klinikailag halott. Főleg Szlovéniában. Stílusban és a hangzás produkciójában egyaránt. Vagyis melodikus hard rockot. Ez egyáltalán nem „out of date&shape”, ha sikerül az ötleteket megfelelő produkciós köntösbe bújtatni, de számítanak az egyéb tényezők is, például a kidolgozott, gazdag, többrétegű vokális harmóniák, valamint a gitárriffek és a billentyűk közötti élénk, színes párbeszéd megfelelő összhangja. Mindhárom tényező messze nem csiszolódott tökéletesre az Edennél. A melodikus hard rock és az AOR bombasztikus hangzást, bombasztikus produkciót kíván, ebből viszont az „Eden” albumon bizony csúnyán kevés van.
Az ének erős és meggyőző a magasabb, egészen a legmagasabb fekvésekben. Az angol sorok hangsúlyozása kissé ügyetlen, és ezeken a helyeken kámforrá válik a dallamosság. Jó lenne, ha a zenekar a jövőben nagyobb figyelmet fordítana az angol nyelvre, és a verssorokat énekelhetőbbre igazítaná. Ez az ügyetlenség leginkább a közepes és az alacsonyabb fekvésekben érződik. Még szerencse, hogy nem szlovén nyelvvel van dolgunk, amit a Krompirjeva noč (a Tonight Is The Night szlovén változata) csak megerősít. Mélyebb fekvésben az ének egyenesen vékonnyá válik, ami azt bizonyítja, hogy a választott hangolás nem áll neki a legjobban, ezért jó volna, ha a jövőben a lehető legjobban elkerülnék ezt a tartományt, magasabb fekvést választanának, vagy harmóniákkal szépítenék meg.
A gitárriffek és a billentyűk is túlságosan eltávolodtak a produkcióban, túl halkak, nincs köztük igazi kapcsolat és koherens összefonódás, így nem alkotnak olyan hangteret, amelybe az ének beleheveredhetne. A Tonight Is The Night a legszemléletesebb példa erre a hiányosságra, szorosan követi a Girl In Love és az It’s My Love, amely már a „Forgotten Eden” albumon is megtalálható. E „halk” riffprodukció miatt (Figyelem! Az Edennek két gitárosa van!!!) az embernek az album bizonyos pontjain olyan érzése támad, mintha a CD-lejátszóba egy régi, kiadatlan Pop Design-anyagot tett volna be, angolul újraénekelve, vagy valami Rendez Vous-féle új reinkarnációt. Mivel a háttérben a riffek és a billentyűk viszonylatában nincs hangzásbeli teltség, az ének időnként, főleg amikor torokhangú üvöltésbe kezd, túl durván kiugrik. Ezért akár idegesítő is lehet, ami kár, hiszen egyébként magas minőséget hoz.
A Straight, az I Can’t Wait, a Nightfalls, a The End és az Electric Night refrénjei szép potenciált hordoznak, amelyeket a megfelelő produkció keze biztosan sokkal lenyűgözőbbé és kifejezőbbé formálhatott volna. Ezeknek a daloknak az alapötlete is lenyűgöző, és a srácok semmiképp sem titkolják zenei erényeiket és tehetségüket. Néhány csípős kritikával szemben a gitárszólózás ragyog az albumon, nem fennhéjázó, hanem gondoskodik a dalok folyékonyságáról és dallamosságáról. A sekélyes produkció miatt viszont az albumról hiányzik a megfelelő dinamika és lendület. A hangzás egydimenziósnak hat, az album egészében pedig nagyon „le van maradva a korától”. Képzeljétek el, mi lenne, ha a Deep Purple valaha is a Journey nyomába akarna érni, vagy emlékezzetek rá, mennyire sután és elveszetten mozogtak Blackmore Rainbow-ja, amikor a nyolcvanas években AOR-trükközésekkel próbálkoztak.
A lemez összességében mindenképp minőségi előrelépés a „Forgotten Eden”-hez képest, amelyről egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy EP vagy igazi stúdióalbum (nézd meg a játékidőt!). Az új, friss ötletek ellenére az „Eden” album még elég sok lyukat tátong, amelyek befoltozásához a zenekarnak a jövőben bőven kell majd házi fonalat használnia. Először is a gitárriffeket sokkal előrébb kell tolni, divatos billentyűhangzást adni hozzájuk, az éneket megfelelő skálájú többszólamú harmóniákkal gazdagítani, megszabadulni a szintetizátorok archaikus használatától, és fejleszteni az angol nyelvű éneklést.
Mindettől függetlenül az Eden szlovén zenei valóság, zenei egység, a hard rock képviselői. Bátorság tehát nem hiányzik a srácokból, hiszen olyan műfajjal birkóznak, amelyben már minden el van játszva, el van mondva, fel van fedezve, és amelyben Szlovéniának soha nem volt igazi hagyománya vagy folytonossága. Mondjuk úgy, hogy az Eden a Mary Rose, Seventh Angel, Rock Shock, Stone Orange, Black Diamond és társaik mellett ma még csak formálja a hazai színteret. Ebben a tekintetben fontos figura Szlovéniában. Nem kétséges, hogy a srácok a jövőben utódlemezekkel fogják továbbfejleszteni az „Eden” albumot. A metal Szlovéniában jelenleg komoly fellendülésben van, a hard rock pedig némi késéssel követi, de kitartóan a nyomában van.
Felállás
Jure Počkaj – ének, gitár
Edo Sabljaković – gitár
Iztok Kocen (Jimmy) – billentyűk
Nejc Počkaj – basszusgitár, kísérőének
Miha Nedoh – dob
Produkció
Jadran Ogrin & Eden
Dallista
1. 1998
2. Straight
3. i Can’t Wait
4. Nightfalls
5. Tonight Is The Night
6. Electric Night
7. It’s My Love
8. Girl And Love
9. Final
10. The End
11. Krompirjeva noč*
*…bónuszdal
