Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Karmakanic
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 50:16
Értékelés: 3.5/5
A „DOT” a svéd progresszívrock-revivalisták, a Karmakanic ötödik stúdióalbuma. A zenekart 2002-ben alapította a The Flower Kings munkamániás basszusgitárosa, Jonas Reingold. Reingold általában akkor kapcsolja be a Karmakanicot, amikor a The Flower Kings „pihen”, és a többi Karmakanic-„sorstárssal” – közülük a legjobban a tapasztalt énekes, Göran Edman (ex-John Norum, Yngwie Malmsteen, Brazen Abbot) és a dobos-nagymester, Morgan Ågren emelkedik ki – új lemezt vesz fel. Ezúttal ez a minimalista címmel és borítóval érkező „DOT”, amely nem hoz holmi óriási hangzásbeli meglepetéseket, a régi hívek többségének mégis tetszeni fog, hiszen megvan benne minden erény, amiért páran szinte ugyanannyira becsülik a Karmakanicot, mint a híresebb The Flower Kingset.
Az album rendkívül ambiciózusan indul: a közel huszonöt perces epikus szvitttel, a „DOT_God The Universe And Everything Else No One Really Cares About”-tal, amely valójában egy nagy egész első fele, hiszen a záró része az album végén található, ami rögtön a Pink Floyd „Wish You Were Here” (1975) remekművének úttörő gyakorlatát idézi. Ebbe az epikus odüsszeiába a Karmakanic „belepakolja” minden irigylésre méltó hangszeres tudását, amellyel nagyon sikeresen építi fel a szimfonikus progresszív rockhoz való hozzáállását, amelyre az old school (Genesis, Yes, ELP, Pink Floyd) és a modernista (Ayreon, Symphony X, Dream Theater) hatások egyaránt jellemzőek.
A szuperkomplex eposz, amely meglehetősen ártatlan balladaként indul, a folytatásban a szó legigazibb értelmében szimfoprog-odüsszeiává válik, számos bonyolult hangszeres szekcióval, gazdag szimfonikus hangszereléssel, csodálatra méltó átvezetésekkel és közbeszőtt női kísérő vokális harmóniákkal. Stílusváltásból is akad bőven e huszonöt percben: egyes részekben funk, jazz és hard rock elemek kezdik váltogatni egymást, így egy pillanatra sem unalmas. A zárlatból nem hiányzik az epikus gitárszóló sem a virtuóz Krister Jonsson jóvoltából. Ågren, az egyik kevés zenész, aki egyaránt színpadra állt Frank Zappával és Devin Townsenddel, fiatalkora óta a legtöbbre becsült rockdobosok egyike, és a Karmakanic most is maximálisan ki tudta használni kivételes tehetségét. Edman azon énekesek közé tartozik, akik kiválóan eligazodnak a különféle műfajokban, ezért a hangja a hagyományosan bonyolult Karmakanic-hangzásvilágban, a számtalan hirtelen ritmusváltással és tempófordulattal sem hat kevésbé meggyőzően, mint amikor különféle hard rock projektekben énekel.
A „DOT”-on többnyire pozitív hangulat uralkodik, miközben Reingold továbbra is az absztrakt szövegekre esküszik, vagyis a Karmakanicnak még mindig sok közös pontja van Reingold „anyazenekarával”, a The Flower Kingsszel. Az album egyetlen komolyabb problémája, hogy a nyitó eposz annyira jó, hogy a többi tétel valahogy az árnyékában marad, pedig egyik sem rossz. A folytatásban – a tízperces, vidám körhintaként forgó „Higher Ground” kivételével, amely „virágzó” hangulatával, dallamos természetével és „mennyei” kísérő vokális harmóniáival a Yesre és a The Flower Kingsre egyaránt emlékeztet – még három rövidebb szám következik, így a „DOT” hossza nagyjából pont megfelelő. A Karmakanic, a The Flower Kingshez hasonlóan, az évek során nyilván rájött, hogy a legnagyobb hívek számára is kezdenek lassan fárasztóvá válni a pompázatos, szuperhosszú, több mint százhúsz percnyi zenét kínáló albumok, főleg ha tele vannak rövidebb töltelékszámokkal, ezért inkább a mértéktartást választotta.
Ahogy említettem, a rövidebb számok a nyitó szuperepikus árnyékában maradnak, de azért megéri meghallgatni őket. A „Steer By Stars” ultradallamos szimfonikus rocker néhány „szemérmes” hard rock elemmel, a „sűrűn gomolygó” vokális harmóniák pedig tiszta Yes-„recept” szerint készültek. A „Traveling Minds” ínycsiklandó basszusgitáros felvezető improvizációkat tartalmaz a főnök, Reingold terepén, miközben a sűrű szimfonikus hangszerelés közepette ismét a kórusszerű vokális harmóniák kezdenek uralkodni. A szuperepikus záró része, a „God The Universe…” ünnepélyes power ballada epikus töltettel, amely az albumot a várakozásoknak megfelelően vidáman zárja.
A Karmakanic a „DOT”-tal rendkívül kellemes lemezt hozott össze, amely a várakozásoknak megfelelően leginkább a The Flower Kings és a modern progrock-revivalizmus rajongóit fogja megszólítani, ahol a szokásos skandináv zenei sötétség igen ritka vendég, és olykor már-már túlzó ambientális idealizmus uralkodik. Azon túl, hogy az energia nagy részét a nyitó szuperepikusba ölték, a többi tétel pedig több mint szolid, de nem túl izgalmas, az albumnak nem sok hibát lehet felróni. A „DOT” egyszerűen az, ami a Karmakanictól megszokott: olyan alkotás, amely elsősorban a modern prog revival híveit fogja lekötni, hiszen semmi újat nem hoz, ami ne „hangzott volna el” már a hetvenes és a nyolcvanas években. Reingold vidám társasága egyszerűen jól kihasználta, hogy Jonas főnöke, Roine Stolt idén nem élesztette újra a The Flower Kingset, és így betöltötte a hiányzó „űrt” mindenkinek, aki szereti a szimfonikus progrock modern megközelítését.
Felállás
Jonas Reingold – basszusgitár
Morgan Ågren – dob és ütőhangszerek
Lalle Larsson – billentyűk
Krister Jonsson – gitár
Göran Edman – ének
Nils Erikson – billentyűk és kísérő ének
Produkció
Jonas Reingold
Számlista
1. DOT_God the Universe and Everything Else No One Really Cares About, Pt. I (24:40)
2. Higher Ground (10:12)
3. Steer By Stars (4:22)
4. Traveling Minds (5:03)
5. God The Universe and Everything Else No One Really Cares About, Pt. II (5:59)
