Előadó: U.D.O.
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 49.12
Pontszám: 4.5/5
Az U.D.O., a régi Accept modern kori inkarnációja, amelyet jó öreg barátunk, Udo Dirkschneider gondos karmesteri pálcája irányít, ismét azon bandák közé tartozik, amelyek 2009-ben is új lemezzel jelentkeztek. Ez a kétévenkénti albumkiadás megszokott ciklusának hagyományos fenntartása. A „MasterCutor” (2007) után az U.D.O. visszakerült a megingathatatlan, kemény nevek közé, miután a „Mission No. X” (2005) kissé felemásra sikerült. A „Dominator” viszont ennél is többet jelent. Újabb remek U.D.O.-album! Kerek-perec kimondom. Minőségben a legközelebb az 1999-es kiváló „Holy” lemezhez áll, és az új évezred legjobb U.D.O.-albuma.
A dalok mindent tartalmaznak, amit az U.D.O.-tól elvárunk. Puszta ősiséget, vagyis egyszerű, riffekből épített, egytagú mondatok kódolását, az Accept-hagyomány folytatását a legfényesebb formájában. A produkció kiváló. Az alapot ágyúszerű dobok adják, remek, jól kivehető zengéssel, amely végigvisszhangzik az album hallgatása közben, és fokozza a metalos izzást. A riffelés megacélozott, élesebb a legélesebb pengénél, amilyet az emberiség valaha is megtapasztalt. A dobok ágyúdörejét a terjedelmes, vastag basszusvonal erősíti, amely hatékonyan tölti ki a teret a dobok hangzása és a gitárriffek között, és olajat önt a tűzre – autóvezetés közben azt fogod akarni, hogy a gázpedált az autó alvázán át is lenyomd!
Az egészre rátelepszik Udo Dirkschneider karizmatikus, utánozhatatlan énekstílusa, amely egy morzsányit sem veszített az erejéből a legvadabb ifjúkori Accept-évek óta. Mindezen túl az U.D.O. szintetizátorhangzásokat is hozzáad az aranzsmanokhoz, amelyek különösen a mollban felépített vezérmotívumoknál diadalmasan felemelik az apokaliptikus hangulatot. Ennek az egyik legszebb példája az albumon a Stillness in Time, amely egész hat és fél percig tart, de hidd el, egyetlen másodperce sem felesleges. Fantasztikus keveredése ez az ördögien felcsavart gitárhangzásnak, Udo kontrasztosan ráfektetett énekdallamainak és a billentyűs körítésnek, mindez egy szilárd, középtempós ritmusalapon nyugszik. A vokális refrének, a harmonizált, dallamosan kórusszerű dallamok ezúttal nem is lehetnének jobban kihasználva (Stilness In Time, a keményebb Infected), egy pillanatra pedig érezhető bennük valami Gamma Ray-hatás is (Heavy Metal Heaven). Ha már a „Holy” albumot említem, nem mehetek el szó nélkül a Devil’s Rendezvous mellett, amely a lemez Cut Me Out című dalának kabarészerű ritmusát veszi át. Persze a szokásos adag csúfolódással, ami az U.D.O. állandó védjegye. A kiemelkedően utolsó előtti dal, a Speed Demon, amelynek a címe is elárulja, hogy az album leggyorsabb száma, talán némileg csalódást okoz, mert közvetlenül átvesz egy Grave Digger-riffet a Grave Digger bármelyik korszakából. Ettől még semmit nem vesz el a dinamitból és a metalos dacból, amilyet csak az U.D.O. tud felmutatni. Legfeljebb egy cseppet a hitelességből.
Az egyik tényező, amely hozzájárul ahhoz a fontos megállapításhoz, hogy az U.D.O.-pályafutás egyik legérdekesebb albumáról van szó, a két gitár kiváló összjátéka is. Kaufmann és Gianola ezúttal jóval aprólékosabban fogott hozzá, és a dalok többségét dallamos, tercekre épülő kettős harmonizálással támogatta meg. Ez nem vad, kötelező pötyögést jelent a riffek felett, hanem kidolgozott díszítő dallamok megalkotását, amelyek remekül kommunikálnak az egyszerű riffsablonnal. Épp ezek a kettős tercharmóniák hozzák – a refrének kórusszerű dallamai mellett – a legtöbb pompát az albumra. Ez a pompa a „Dominator” lemezen éppen az a tényező, amely felerősíti a sok így megidézett hangulat melankolikus hatását. Ezúttal különösen kitűnik a dallamos részek nagyobb kidolgozottsága, amelyeket gyakran úgy építettek fel, hogy a kezdetben dallamosan harmonizált átvezetés lassan átfolyik a gitárszólóba. Vagyis a két gitáros apró odafigyelése ezúttal rendkívül jól megtérült.
Az album zárása, a Whispers In The Dark ugyanazt a csavart ismétli meg, amelyet a „Man And Machine” (2002) albumon az Unknown Traveller használt: Udo itt többnyire tiszta, oldott, közepes magasságú hangon énekel, amely mérföldekről felismerhető. A két gitár metalosított élénksége mellé ezúttal klasszikus zongora is társul. Középtempós, álmodozó és atmoszférikus lezárás, amely a végéig megőrzi az album magas dinamikai változatosságát.
Bár a banda ennek ellentmondana, hiszen számára minden lemez jó, a „Dominator” Udo Dirkschneider és társasága egy újabb, ihletettebb pillanata, amelynek a metal mesterségét csiszoló régi iskola hívei közül aligha fog bárki is ellenállni. Hiába áll a fejlődés, az U.D.O. egyedülálló figurája olyan erős, hogy még az ilyen nyilvánvaló önismétlést is igazolja. A „Dominator” újabb remek U.D.O.-album!
Felállás
Udo Dirkschenider – ének
Stefan Kaufmann – gitár
Igor Gianola – gitár
Fitty Weinhold – basszusgitár
Francesco Jovino – dob
Produkció
Udo Dirkschenider & Stefan Kaufmann
Dallista
01. The Bogeyman
02. Dominator
03. Black And White
04. Infected
05. Heavy Metal Heaven
06. Doom Ride
07. Stillness Of Time
08. Devil’s Rendezvous
09. Pleasure In The Darkroom*
10. Speed Demon
11. Whispers In The Dark
*… bónuszdal a digipack kiadáson
