Előadó: Killers, The
Kiadó: Island Records
Megjelenés: numbers
Játékidő: 61:42
Értékelés: 4/5
A 2013-ban megjelent Direct Hits a las vegasi The Killers végleges válogatáslemeze. A tízéves pályafutást 15 dal sűríti össze négy lemezről, és ez a válogatás megmutatja, milyen aranyozott hálóba fonódnak azok az hangszerelési elemek, amelyek manapság az indie-pop veteránjait jellemzik. Az utazás a fő témához (a las vegasi romantika nyomora és pompája) a Hot Fuss debütáló lemezen kezdődik.
A The Killers bemutatkozó lemeze, a Hot Fuss máig a zenekar egyik legnaivabb munkája, ugyanakkor az akkori indie-pop színtér egyik alapköve. Egy olyan városban, ahol a klubok nagyrészt a piacképes projekteket fogadták be, a Killers egyedi, dallamosabb riffjeivel és romantikus beállítottságú szövegírásával meghódította az akkori zenei élet szerződés nélküli füleit. A Direct Hits 4 dalt tartalmaz ebből az időszakból, ezek közül a Mr. Brightside és az All These Things That I’ve Done a legismertebb. A Mr. Brightside tizenhatodos ritmusa és lo-fi (azaz végletekig tompított, torzított) éneke Brandon egy örömlányba szerelmes fájdalmaival együtt a korszak egyik meghatározó dalává olvad össze. Alan Moulder keverői tudása az új romantika sajátos hangulatát lehelte az időszakra, ami az All These Things That I’ve Done-ban is tetten érhető; az „I’ve got soul, but I’m not a soldier.” hipnotikus ismételgetésével és énekes tér-gazdagságával a The Killers leghűségesebb hallgatóinak himnuszává vált.
A Sam’s Town más hangzásképet mutat; kevesebb a synth-pop betét, több a hangsúly a piacképes riffeken és ritmusokon, de még mindig ott van Alan Moulder analóg módon nyers hangja. A zenekar felnőtté válását leginkább a When You Were Young jelzi, amelyben Keuning és perzselő riffjei egy kicsit több hangszerelési teret kaptak. A korábbi romantikus (már-már „angsty”) fátylat a Sam’s Town a felnövés és a megbánás gondolataival cseréli fel. Az új romantika nyomai persze nem tűntek el; a Read My Mind kitartóan hordozza a synth-pop telített atmoszféráját, ami a mai napig a zenekar jellegzetes hangzásbélyege.
A synth-pop és a szinte táncolható (mégis hagyományosabb, időnként jazzes) ritmusok hangszerelési fülkéjét a Killers több mint sikeresen házasította össze a kereskedelmileg legsikeresebb lemezen, a Day & Age-en. A lemez végleg bebetonozta a zenekart a globális zenei életben, elsősorban a Human és a Spaceman dalokkal. A rejtélyes „Are we human, or are we dancer?” a zenekar egyik legfigyelemreméltóbb szövegírói trükkje maradt. A Spaceman azt is bizonyítja, hogy a zenekar képes az öniróniára és a humorra, hiszen az űrlényeknek szentelt dalban az amerikai közönség hiszékenységén élcelődnek. A Day & Age rendkívül koncentrált hangszerelési munkát mutat új felvételi környezetben, új producerrel, Stuart Price-szal. A tinirománcokból a The Killers néhány próbálkozással megalkotta saját receptjét a táncritmusok és szintetikus hangok keverésére, a tudatos álmodás könnyedebb formájában. Piacképes riffek már nincsenek, a felnövés melankóliája is eltűnt; a The Killers visszatért az első lemez gyökereihez, és kétségtelen hangzásbeli és kivitelezésbeli minőségű terméket hozott létre. A Day & Age sikere után a tagokra a hiátus és a saját szólóprojektek időszaka várt, ezek közül említésre méltó Flowers szólólemeze, a Flamingo.
Az akkumulátortöltés időszaka után a zenekar újra összeállt, és a Direct Hits lemezen megszületett a negyedik dalcsokor. Elsőre a negyedik dalcsokor esetlenül kapcsolódik a korábbi repertoárhoz, mert egyes elemek (például a Miss Atomic Bomb közbenső gitárriffjének hasonlósága a Mr. Brightside vezető gitárriffjéhez) kiégettnek hangzanak. Alaposabb hallgatásra azonban kiderül a történetek, érzések és az öniróniának egy olyan adagja, amelyek önmagukban is emlékeztetnek a korábbi anyagra. Éppen ebben különbözik a The Killers a „műfaji kortársaitól”; képesek a zenekar képét és létét humorral kezelni, mintegy: „Ebben élvezzük, ez a mienk”. A Miss Atomic Bomb és a Shot At The Night tehát azt bizonyítja, hogy a las vegasi zenekar lendülete még mindig tartós, hangzásbélyege pedig továbbra is Flowers énekhangja, az új romantika csipetnyi szövegírása és a szintetikus indie-pop hangszerelési fülke.
A Direct Hits szépsége éppen a szintetikus-analitikus mivoltában rejlik. Az alkalmi hallgatónak talán csak egy újabb kereskedelmileg sikeres „slágergyűjteménynek” tűnik, de az igazi üzenet sokkal mélyebbre nyúlik. A produkciós és hangszerelési trendektől függetlenül a The Killers a saját fejlődését a globális zenei színtérrel párhuzamosan rajzolta meg, és tíz év alatt az egyik legjobb „live” előadóvá emelkedett, az indie-pop világában pedig lelkes veteránként horgonyzott le.
Felállás
Brandon Flowers – ének, billentyűk
Dave Keuning – gitár, vokál
Mark Stoermer – basszusgitár, vokál
Ronnie Vannucci Jr. – dob, ütőhangszerek, vokál
Produkció
The Killers, Alan Moulder, Stuart Price, et al.
Dallista
The Killers – Direct Hits:
1. Mr. Brightside
2. Somebody Told Me
3. Smile Like You Mean It
4. All These Things That I’ve Done
5. When You Were Young
6. Read My Mind
7. For Reasons Unknown
8. Human
9. Spaceman
10. A Dustland Fairytale
11. Runaways
12. Miss Atomic Bomb
13. The Way It Was
14. Shot At the Night
15. Just Another Girl
