Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2020. 9. 18.
Produkció: Derek Sherinian
Az album hossza: 42.36 perc
Műfaj: Jazz-Rock fusion/Progressive Rock
Értékelés: 10/10
Derek Sheriniant nem kell különösebben bemutatni, legfeljebb azt kell kimondani, hogy a kilenc év várakozás az új szólóstúdióalbumára messze és határozottan túl hosszú volt. A Dream Theater és a Planet X egykori billentyűse, a Sons of Apollo és a Black Country Communion szupersztárformációk tagja kifogyhatatlan a zenei vállalkozásaiban. A rock- és metalbillentyűsök Caligulájának tartják. Az utóbbi években még a lemezeinek siralmas eladási számai sem tartják vissza, amiket a digitális platformokon szétrobbanó zenekínálat tovább tolt a mélybe. Hogy betelljen a pohár, a Covid-19-helyzet elvitte az utolsó biztos turnébevételét is, hiszen a Sons of Apollónak idén minden koncertjét le kellett mondania. Nos, a szerencse a szerencsétlenségben az, hogy máskülönben Dereknek valószínűleg nem is lett volna ideje az új stúdióalbumára, a „The Phoenix”-re. Őszintén szólva jobb az új album, mint a Covid-19, még ha 30 évet kell is várni rá.
Derek az új albumot alapvetően jazz-rock fusion triónak képzelte el. Ez nem is meglepő. Valójában visszahívta régi cimboráját, a határtalanul lenyűgöző Simon Phillipst, és ebbe az ütős triókba berántotta Phillips Protocoljának „aranykezű” basszusgitárosát, Ernst Tibbst is. Az új lemez nyolc dalt hoz, amelyek kompozíciós értelemben alapvetően jamekből indulnak ki. Ugyanakkor rendkívüli mennyiségű, ügyesen és bölcsen becsomagolt változatosságot is tartalmaznak, ami egyértelmű kifejezésbeli mérföldköveket állít közéjük. Hogy Sherinian ekkora színességet érjen el, egy csomó vendégzenészt hívott az albumra. Aki ismeri a zenész előző hét stúdióalbumát, annak ez sem újdonság. Íme egy villámgyors névsor: Ron ‘Bumblefoot’ Thal, Joe Bonamassa, Kiko Loureiro, Steve Vai és Zakk Wylde. Ehhez hozzáadod még Tony Franklin és Billy Sheehan basszusgitáros közreműködését, és a képet már tényleg tisztán látod.
Eltaláltad. Legalább egy dal pontosan arra megy rá, amit Simon Phillips csinál a Protocoljával: ez a ragyogó jazzrockos fusion, a teljes vérű érzékelés meleg és organikus érzékisége a „Dragonfly”-ban. Miért olyan organikus, miért olyan különlegesen bársonyosan meleg? Mert Derek ebben a dalban kizárólag zongorát használ.
Újabb különleges kitérőt hoz az album a „Them Changes” című vokális dallal, amely Buddy Miles eredetijének feldolgozása. Buddy Miles volt az első zenész, aki elvitte Dereket az első koncertkörútjára. Igen. A „The Phoenix” tele van Sherinian nosztalgiájával és emlékeivel. A „Temple of Helios” a szólómunkáinak tipikus darabja, ismét a görög mitológia kedvelt témáiból merít ihletet. Ha pedig visszatérünk a „Them Changes”-hez: az éneket és a gitárt a modern blues rock gitár új istensége, Joe Bonamassa adta hozzá. Ő Sherinian Black Country Communion-os társa, a dal stílusában pedig magától értetődően kapcsolódik e szuper rockformáció lényegéhez, főleg a legutóbbi, 2017-es „BCCIV” albumhoz. Ez nem az első ilyen húzás Sherinian szólókarrierjében (a „Blood of the Snake” ismerői tudják), de jólesően megmozgatja az album hangulatát és stílusát.
Egyébként az album tűzzel nyit! Rögtön a címadó dallal rombol. Mintha egy hurrikán közepén találnád magad. Mérgező káosz. Az ujjak bemelegítése pokoli sebességű skálázással Sherinian (a Nord billentyűk hangja nem megy el a füled mellett), Wylde és Sheehan között, akik rohamozva „hajszolják” egymást, a továbbiakban mindenképp lecsillapodik. A fénylő, borzas, helyenként teljesen metalos hangzást Zakk Wylde építi tovább kövér, vastag Gibson-gitáros „gear”-jével, aki a szólóakrobatikában sem marad adós. Sheehan jelenléte a számot a Mr. Big-es szerzői betétei felé tolja. Ebben a dalban a határtalan elágazás terméséhez tollpehely-könnyedséggel csatlakozik az „Octopus Pedigree”, a finom érzékű Tony Franklinnel a basszusgitáron! A dolog abszolút a régi jó Planet X-időket idézi, de határozottan és hangsúlyosan szinkópált, tele hirtelen fordulatokkal és markáns csínytevésekkel, a végtelen ihletett szellemesség jegyében, amit a kiváló csapat egyedülálló zenei rugalmassága szül. „A legjobbak a legjobbak közül.” Az album egyik pillanata tehát, ami különösen eláll tőle a lélegzeted.
Az „Empyrean Sky”-ban Sherinian Sons of Apollo-s társa, Ron ‘Bumblefoot’ Thal gitározik. A dal a fusiont követi, a két zenész lenyűgöző és magasan ihletett összjátékával olyan instrumentális munkába enged betekintést, amilyen a Sons Of Apollo albumain nehezen férne el, és bevezeti a hallgatót a kulisszák mögé: mi mindent kínálhat még a két zenész párosa, akik így a kölcsönös jamjük karakterét a jazzrock fúzió még nem hallott művészi szintjére emelik. Az albumra belép maga a felséges Zappa-„tanonc”, Steve Vai is. Ez a „Clouds of Ganymede”. Sherinian és Vai 2016-ban együtt részt vett a Generation Axe projektben, Derek pedig e projekt turnéjának ázsiai szakaszán volt a billentyűs. A dal zeneiségében a legcizelláltabb vezérfrázist birtokolja. A „The Phoenix” zeneileg kiemelkedő pillanata. A szóló-kirándulások ütközése e dalon belül, mindkét zenész részéről, az album különleges élménye, és újabb bizonyíték két zseniális zenész legfelső szintű „leszámolásának” határtalan virtuóz játékosságára. Az albumot dél-amerikai temperamentum, flamenco és a brazil zene hagyományos melosza ízesítette „Pesadelo” zárja, amelyben Sherinian mellé az aktuális Megadeth-gitáros, Kiko Loureiro lép be, és a szerzemény az neoklasszikus aranzsírozási beépítésekkel sem fukarkodik. Ismét egy markáns albumbeli kitérő, ami varázslatos, sőt enyhén misztikus zárást ad.
Derek Sherinian a „The Phoenix”-szel újabb fantasztikus teljesítményt tett le az asztalra. Mindez nem jöhetett volna létre a Sherinian–Phillips páros nélkül. Ők a garancia, ami fenntartja és kamatoztatja a közös zenei víziót. Ez a vízió az új albumon is az alapvető kiindulópont, amely lélegzetelállító ügyességgel mindössze nyolc dalba tudott beleépíteni egy csomó rendkívüli zenészt, kihozni minden vendégből az egyéni kifejezésmódját, és közben olajat önteni a kompozíciók viharos mozgalmasságának tüzére, ami a hangulatok kontrasztos átmeneteire és az album helyenként kiszámíthatatlan fordulataira is igaz. A termék minden látványossága fölött azonban az album legértékesebb tulajdonsága, hogy Sherinian meg tudta őrizni azt a művészi karaktert, amely eklektikus kifejezésmódjával ennek a ragyogó zenésznek az előző stúdiómunkáit is díszíti. A „The Phoenix” „enyhén” szólva Derek Sherinian és zenei víziója újabb csúcsteljesítménye!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. The Phoenix
2. Empyrean Sky
3. Clouds Of Ganymede
4. Dragonfly
5. Temple of Helios
6. Them Changes
7. Octopus Pedigree
8. Pesadelo
Felállás:
Derek Sherinian – billentyűs hangszerek
Ernst Tibbs – basszusgitár
Simon Phillips – dobok
Vendégzenészek:
Ron ‘Bumblefoot’ Thal – gitár / Guitars
Joe Bonamassa – gitár, ének a 6. dalon
Zakk Wylde – gitár
Kiko Loureiro – gitár
Steve Vai – gitár
Tony Franklin – basszusgitár
Jimmy Johnson – basszusgitár
Billy Sheehan – basszusgitár
