Előadó: Lene kosti
Kiadó: Histria Cult Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 51.23
Értékelés: 4.5/5
A Lene kosti még az előző évezred mélyén született zenekar. Olyan időben és térben, ahol a rock mint zenei kihívás, mint provokáció nemigen volt befogadható, miközben a nyugati trendeket és hagyományokat követte. A rockzenét tulajdonképpen Nyugat és az USA tette az egész bolygó fókuszpontjává, a Lene kosti viszont Jugoszláviában született, azaz egy „kissé” másmilyen bolygón.
A Lene kosti kreatív csúcspontját 1985 és 1987 között érte el. Ekkor születtek meg azok a nyers felvételek, a demók is. Hogy szalagra kerüljenek, arról a Buldožer-tag Borut Činč gondoskodott. A zenekart ebben az időszakban járta át a legerősebb csapatszellem és a legnagyobb összhang, amelyre építve nem volt nehéz a kitűzött cél felé törekedni. A felállás – Milan Krušič (ének), Giovanni Kavaš (gitár), Marc Kavaš (gitár), Dare Brenko (basszusgitár) és Iztok Perko (dob) – elsőrangú különlegesség volt a jugoszláv testvériség-egység vaskorszakában. A Marc és Giovanni Kavaš testvérpár a Status Quo, az AC/DC és a ZZ Top hangjain nőtt fel, amikor pedig csatlakozott hozzájuk egy friss metálszemléletű figura – Milan Krušičról beszélek –, érdekes átalakulási pillanat köszöntött a Lene kosti életében. A zenekar egyesítette a rock n’ roll elemeit és a boogie rock vasérdemeit a riffek megalkotásának modern szemléletével, amely megállíthatatlanul özönlötte el a színteret az egész bolygón, hiszen a nyolcvanas évek volt az az időszak, amikor a heavy metal különleges helyet vívott ki magának a zenei térképen, és saját szubkultúrájának vonzerejével feltartóztathatatlanul hódította a tömegeket világszerte.
Különösen Krušič modern szemlélete hatott úgy, hogy a Lene kosti a slovenski heavy metal afféle keresztapjaivá nőtte ki magát. A dalszövegeket teljes egészében angolul írták, amire előttük senki sem mert vállalkozni Szlovéniában. Milan Krušič a zenekar színpadi show-jába látványos „eszkalációkat” vitt, amelyekkel a Nyugat és az USA tele volt, és amelyek a színpadi attrakciók kötelező, magától értetődő arzenálját képezték. Ha ezt megteheti Alice Cooper vagy a Kiss, miért ne tehetné a Lene kosti is? A kopott farmert a Lene kosti szerelésében hamarosan spandex, láncok és szegecselt bőr váltotta fel.
Így állt a Lene kosti a tömeg elé rendkívül provokatívan friss riffekkel, amelyek egyedi zenei elegyet jelentettek nemcsak a megboldogult szocialista hazában, hanem világviszonylatban is. A kreatív mag, vagyis a motor, amely ebben az időben hajtotta a zenekart – az M. Kavaš – M. Krušič – G. Kavaš háromszögben elosztott erővonalakkal –, a heavy metal modern trendjeinek egyedi kombinációját alkotta meg, amelyek az n.w.o.b.h.m. irányvonalaiból eredtek, ugyanakkor magukon viselték a rock n’ roll régi iskolás vasalását is. Érdekes végighallgatni az egyes dalokat, ahol a mérleg nyelve hol a heavy metal, hol a boogie rock hagyományos elemei felé billen. De van valami, ami minden dalban közös: felismerhető, egyedi romboló erő, amelyet egyetlen ép fül sem hallhat el.
Egyedülálló jelenségről beszélünk tehát. Olyan egyedülálló jelenségről, amelyet a balszerencsés körülmények összjátéka folytán teljesen félreértettek, idegenként kezeltek, üldöztek, és végül sikeresen el is fojtottak. Nem azokról beszélek, akik élvezték a Lene kosti koncertjeit. Nem. A Lene kosti egy pillanat alatt nagy szimpátiát szerzett a tömegek körében a valódiságával, a megalkuvást nem ismerő megjelenésével és azzal az érzéssel, ami nem csapott be: hogy a srácok pontosan tudják, mit akarnak, és hisznek is abban, amit akarnak. A Lene kosti-tól akkoriban sokkal ismertebb slovenski előadók féltek. Nem voltak ritkák az esetek, amikor a zenekarnak a lapuló szabotázzsal kellett megküzdenie, amelynek kitervelői a koncertszervezők és az ismertebb nevek lobbijai voltak, meg hasonlók… Hogy egy Lene kosti-számot meghallj a rádióban, az maga volt a csoda. Tudjátok, hogy van ez. A szövegek ugyanis angolul szóltak, sőt vitatott tartalommal: a keleti blokk prostituáltjainak Jugoszláviára zúduló rajtaütéséről szóltak, emiatt a zenekarnak sokszor kellett magyarázkodnia az akkori rendfenntartó szerveknél.
A Lene kosti-nak tehát maga az egyetlen igazságban hívő állami apparátus fordított hátat, és azok a politikai pozíciókban ülők, akik a rádióhullámok népszerű színterét, a lemezkiadást és következésképpen magát a slovenski koncertéletet formálták. Ezek az emberek így szabtak feltételeket a srácoknak az albumfelvételhez: „Felvehettek, ha puhítjátok a hangzást.” Vagy: „Felvehettek albumot, de a szövegeknek szlovénnek kell lenniük.” Pedig senki sem értette, sem nem érezte át az egyedülálló zenei prédikáció nyelvét, amelyet az utánozhatatlan riffek morajlása és Krušič bestiális énekelőadása együtt hirdetett. Ezek a demófelvételek így – a zenekar megalakulása után 31 évvel – végre először kaptak hivatalos kiadást; ez az a pont, ameddig a Lene kosti még „eljutott”, mielőtt az őket rögzítő inkarnáció feloszlott, ezzel előrevetítve a zenekar fokozatos szétesését, amely 1992-ben zárult. A Lene kosti feltámadására így egészen 2008 októberéig kellett várnunk.
Amit végre a kezünkbe vehetünk és tisztelettel meghallgathatunk, az 13 demófelvétel és két bónuszdal élő fellépésekből. Az első bónusz, a Motörhead Overkill gördülő ritmusára épülő rombolóbomba, a Wild Life, a zenekar egyik utolsó fellépéséről származik az akkori Palma klubból (ma Sub Sub) Ljubljanában, 1991-ből. A második felvétel, a Russian Girl élő változata, a ljubljanai VPK (Cvetličarna) csarnokban lezajlott, 2009. február 3-i koncertről való, amikor az újra összeállt zenekar a legendás német heavy metalosok, a Grave Digger előtt lépett fel. Ezen a koncerten az eredeti dobos, Igor Kremenšek is ott volt a felállásban. Mindkét bónuszdalon viszont Davor Kastelec játszik basszusgitáron.
Mindezek fölött azonban a demófelvételek anyaga a lényeg. A The Nightrider című instrumentális felvezetés után vihar csap le az égből, ahogy a zenekar féktelen energiája a Warrior című dalban ledől, ahol a Lene kosti a nyolcvanas évek közepén a legautentikusabb módon mutatta be a sokk elemeit a heavy metal zenében. A sokkot pedig az erő- és sebességjáték, no meg Milan Krušič teljes, egyedi énekstílusa formálja. Ez a kombináció adja a Lene kostinak azt a fő elemet, amely magával ragad, „megveszi” a hallgatót, és egy pillanat alatt a maga oldalára állítja. Ez az az i-re a pont, amely végleg meggyőz az egyedi jelenségről és a karizmáról, ami a zenekar szellemét és a dologba vetett hitet együtt teremti meg.
Krušič a zenekar (kezdetben „barátságos”) rock n’ roll energiájába bevitte azt a szükséges adag homályosságot, engedetlenséget és arroganciát. A Lene kosti riffjei így a gonoszság felhangját kapták, sőt a tűzzel játszás okkultizmusát, és a kísértés paranoiájába való állandó beleszorultságot, amelynek a kisember ki van téve, amikor átáramlanak rajta a túlélésért vívott harc, a nők kegyéért folytatott küzdelem, a dacolás és az önfenntartás tudatáért való harc gondolatai, a konformista elzüllés általános hullámában, az emberi kor önrombolásának, az értékek és a szerelembe vetett hit elapadásának felismerésében,…. Igen. Ez az abszolút lázadás. Lázadás az eladott lelkek ellen. Eladott egy maréknyi pénzért. E nyers felvételek kifejezésében nem nehéz megérezni a dühöt, a gyötrelmet, a legdrágább személy elvesztésétől való félelmet, a kísértést, hogy szembenézz a halállal, és végül az egyszerű, őszinte szerelmi melegség érintésének igényét abban a pillanatban, amikor még akkor is magányos vagy, ha teljesen egyedül maradsz. Egyedül magaddal, az emberiség legfeketébb napján, önmagad számára idegenként. Ez mindannyiunk igazsága. Olyan igazság, amelytől a Lene kosti sosem félt. Ezért nem nehéz egy szempillantás alatt ráhangolódni a varázsukra, abszolút hullámhosszon.
Az említett elemek egyedülálló elegye leginkább az Emergency, a Time For Love és a Blind In Love című dalokban rögzül, ahol az egyszerű, mégis zseniális riffek életre kelnek Krušič tiszta éneke és az égbe kiáltó, visítós énekkitörések kombinációjától, amihez a beleélés mellett külön báj társul a stúdió „echo” effektjétől. Ez utóbbi megfigyelés tovább erősíti a hallgatóban az előző bekezdés végén felsorolt érzéseket. Itt van a Stones Of Death, amelyben előbukkan a zenekar tréfás oldala, és ahol a boogie jelleg még a „metálosságot” is elnyomja. Az I Got The… az ideális egyensúly példája az akkori heavy metal divat (felvezetés, refrén) és a rockhagyomány (versszak) között, és valószínűleg a legjobb példa arra, hogyan rajzolja meg néhány vonással a zenekar szellemét és jellemét.
Aztán itt vannak a veszedelmesen megvadult Warrior, Time For Love, Crazy Lady, Do Or Die, Iron Dragon, Rock Power és Russian Girl, amelyek ismét csak a legjobbat merítik az n.w.o.b.h.m. mozgalom elemeiből és a Judas Priest csodájából. A Russian Girl (érdekes módon) ugyanazt az orosz motívumot használja, mint amit a németek, az U.D.O. kölcsönzött 12 évvel később, a Lene kosti után, a Shout It Out című dalban („Holy” album, 1999). Ezekben a dalokban sugárzik a legintenzívebben a heavy metal zenét alkotás egyedi varázsa és a Lene kosti arculata. Tökös játék, szellemes jellegű, elsőre fejbe csapó, kiváló riffek, kidolgozott, aprólékosan csiszolt gitárszólók, saját karakterrel, és persze Milan Krušič tekintélyes, féktelen és bestiális énekes rohama, akinek az erejét és a nagy megalkuvás nélküli bájt sok akkori zenekar irigyelte, mert korántsem dicsekedhettek olyan magabiztossággal és a saját karizmájukból áradó energiával, ami a Lene kostinak komoly erőfeszítés nélkül sikerült.
A felvételek nem tökéletesek, de az őszinteség és a karizma energiája annyira erős, hogy a technikai szőrszálhasogatás értelmetlenné válik. A komponálás és a játék erejének ez az erős karaktere pontosan azt a energiainjekciót adja a hallgatónak közvetlenül az ereibe, amiért jött. Többre nincs szüksége. A Lene kosti az a szlovén jelenség, amelyet mindig teljesen hidegen hagyott, mit kínál és alkot más, különösen egy kereskedelmileg sikeresebb előadó. Ezért ez egy saját identitással és karakterrel rendelkező zenekar. Ez világviszonylatban is egyedi. És ilyen egyedi dolgokból, az igazat megvallva, mi, szlovének, keveset birtoklunk. Sok mindent persze elnéztek, de ezek általában sajnos nem számítanak.
Mondhatjuk: végre. Végre napvilágot láttak ezek a demófelvételek. Velük íródik meg a slovenski heavy metal története nyolcvanas évekbeli fő része, és így először elérhető a tömegek számára. Ez történelmi pillanat, amelyre mi, szlovénok, rendkívül büszkék lehetünk, és a részünk. Mint ilyen, folyamatosan szórakoztat, izgat, lelkesít és örömet szerez nekünk. Arra is figyelmeztet, hogy a nagyobb rockzenekarok kihívásának tiszteletben tartása nélkül dokumentum is, amellyel mindig büszkén dicsekedhetünk. A Lene kosti ezzel a kiadvánnyal végre megadja a szlovénoknak és a világnak azt, amiről mindazokban a hosszú várakozó, bizonytalan években lemaradtunk. A „Demo 1985-1987” egy kor dokumentuma, amelynek az energiája időtlen. Vele a Lene kosti végre határvonalat húz. Maguk mögött hagyják a múltat, és gondtalanul tekintenek a jövőbe. Az újra egyesült zenekar teljes lendületben van, és hajlandó végre odaadni a világnak önmagát, teljes fényében. Eljött tehát a bő termés ideje!
Felállás
Milan Krušič – ének
Marc Kavaš – ritmusgitár, szólógitár
Giovanni Kavaš – ritmusgitár
Dare Brenko – basszusgitár
Iztok Perko – dob
Davor Kastelec – basszusgitár a 14. és 15. számon
Igor Kremenšek – dob a 15. számon
KÜLÖNLEGES VENDÉG:
Manni Schmidt (Grave Digger) – gitár a 15. számon
Produkció
Borut Činč
Számlista
1. The Nightrider (intro)
2. Warrior
3. Time For Love
4. Back For More
5. Crazy Lady
6. Blind In Love
7. I Got The…
8. Stones Of Death
9. Do Or Die
10. Iron Dragon
11. Emergency
12. Russian Girl
13. Rock Power
14. Wild Life (live)*
15. Russian Girl (live)*
*…. bónuszdalok
