Szerző: Sebastijan Videc
Előadó: Amon Amarth
Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 47:52
Értékelés: 3/5
A kora középkor réme, a vikingek ma is lázban tartják a fantáziát szerte a világon, így nem csoda, hogy kalandjaik gyakran felbukkannak a metalzenében. Az Amon Amarth számít a legnépszerűbb viking metal bandának, Szlovéniában is rengeteg rajongója van. Ők valószínűleg a bohinji-tóban lógatva a lábukat azt képzelik, hogy egy norvég fjordon készülődnek hajóra szállni, bátorságot a szarukból vedelt sörből merítenek, és az igazat megvallva már a következő koncertre várnak.
Nyár elején újabb fosztogató hadjáratra indultak legfrissebb, immár kilencedik lemezükkel, amely a Deceiver of the Gods címet viseli. A „Istenek csalója” tíz új dalt hoz, többségük a gonosz és ravasz Loki isten történeteivel foglalkozik (azzal, akinek a maszkja a Jim Carreyvel forgatott, hasonló című filmben annyi gondot okozott), aki az északi mondákban sok istennek keserítette meg az életét – egyebek mellett ő okozta a főisten, Odin fiának halálát is; elképzelhető, hogy az istenek között nem épp a köztiszteletnek örvendett. A ravasz isten persze a borítóról is köszön ránk, ahol éppen Thor támadása elől védekezik.
Az album a címadó dallal nyit, amely hatalmas riffekkel és harmóniákkal emeli fel a hallgatót, és igazi vikinges pusztítást ígér. Az As Loke Falls tovább fokozza a támadást a dobhártyád ellen. Sajnos a folytatásban az album a már százszor hallott, szinte azt mondanám, generikus Amon Amarth-féle melodikus death metal sivatagává válik. Nem azért, mintha a zene rossz volna, messze nem erről van szó. De a zenekar sajnos retteg kilépni a megszokott keretekből, és az egész kezd nagyon-nagyon egyformán szólni. Hegg orgánuma ugyanaz marad, és többször volt olyan érzésem, hogy a szövegeket és az énekdallamokat már ismerem a régebbi lemezekről. A gitárhang sem győz meg, ezúttal jellegtelennek, szinte túlproducereltnek hat. Az album közepén a kissé elálmosító szakaszt a Blood Eagle töri meg, az egész lemez leggyorsabb tempójával és valószínűleg a legbrutálisabb szövegével, hiszen egy véres kínzást ír le, amelyet az északiak az ellenségeiken alkalmaztak.
Az Amon Amarth a felvételekre meghívta a Candlemass egykori énekesét, Messiah Marcolint is, aki a Hel című dalban tiszta énekével szépen kiegészíti Hegg ordítását a refrénekben. A szám valóban kiemelkedik az albumról, és nemcsak a refrénduett miatt, hanem a női háttérvokálok és a kissé keleties dallamvilág miatt is, amilyet eddig még nem hallottam ettől a bandától. Őszintén szólva a Hel inkább a Therionra emlékeztet, mint az Amon Amarthra. Az album az epikus Warriors of the North-tal zárul – ezt a számot személy szerint az egész lemezen át vártam –, a melodikus gitárok, a menetelős kemény ritmus és a harmóniák tökéletes keverékével, amely a hörgéssel együtt félelem és tétovázás nélkül vezet csatába hallgatás közben.
És pont itt van a lemez baja. Háromnegyed óra hallgatás után jutunk el az első, sajnos egyben utolsó dalig, amelyben megvan minden jellegzetesség és erény, amitől az Amon Amarth ilyen népszerű lett. Sajnos az utolsó két lemez épp az epikus vikinges himnuszokat nélkülözi. Az igazat megvallva a fiúknak annyi kilométer van a lábukban, hogy igazán csapnivaló lemezt a jövőben sem fognak csinálni, hiszen a melodikus death metal bevált receptjét játsszák vikinges szövegekkel, amihez élőben ráadásul remek hangulatot is teremtenek. Ha igazi zenei gourmand vagy, azt javaslom, kerüld ezt a lemezt, ha viszont szereted a farkasokat, az északiakat és isteneiket, nyugodtan szerezd be.
Felállás
Johan Hegg – ének
Johan Söderberg – gitár
Olavi Mikkonen – gitár
Ted Lundström – basszusgitár
Fredrik Andersson – dob
Produkció
Andy Sneap
Számlista
1. Deceiver of the Gods
2. As Loke Falls
3. Father of the Wolf
4. Shape Shifter
5. Under Siege
6. Blood Eagle
7. We Shall Destroy
8. Hel
9. Coming of the Tide
10. Warriors of the North
