Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Evolve IV
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 50:31
Értékelés: 3/5
Az Evolve IV Peter Matuchniak gitáros/billentyűs és Michael Eager énekes/ritmusgitáros közös projektjeként indult. Később csatlakozott hozzájuk Paul Sheriff a dobok mögött és Jim DeBaun a basszusgitáron, így a projektből igazi zenekar lett. Az együttműködés, mint egyre több modern rockbanda esetében, az interneten született, miután ott kerestek zenei lelki társakat, akikkel olyan zenét írhatnak és vehetnek fel, amely a közös, többnyire progresszív rockos hatásokat érinti.
Hangzását tekintve az Evolve IV modern megközelítést képvisel a progresszív rockhoz, de teret enged más műfajoknak is, hogy elemeikkel ott találjanak utat a dalaikba, ahol ezt indokoltnak érzik. Emiatt az Evolve IV-ról nehéz lenne azt mondani, hogy csak egy újabb proghullám-revitalista csapat, hiszen nem zárkóznak el néhány modern, kereskedelmileg sikeres pop-rock zenekar hatásaitól, amelyek a prog rock revitalizmusban egyébként nem fedezhetők fel. A régi klasszikusok, mint a Genesis, a Pink Floyd, a Yes, a Rush, a Marillion és a Nektar meghatározó hatása mellett a zenéjükben megjelennek olyan mai, kereskedelmileg továbbra is rendkívül sikeres együttesek nyomai is, amelyeknek nem sok közük van a progresszióhoz, például a Radiohead, a Killers, a Fountains of Wayne és a Coldplay. Ezek a hatások kisebbségben vannak, így nincs ok az aggodalomra azoknál a proghívőknél, akik nem bírják a felsorolt, a mai rádióadók kedvenceinek számító bandákat. Matuchniak és Eager az Atlanti-óceán két partjáról érkezik, és így keverik különböző zenei hatásaikat. Peter, aki Angliából származik, az 1980-as években a brit neo-prog rock szín tagja volt a Janysium és a Mach One tagjaként, és ez az album néhány részén, amelyek minden neo-prog rajongónak tetszeni fognak, bizony érezhető.
A „Decadent Light” az első albumuk, és ahogy a legtöbb debütalbumnál, nem előzték meg nagy várakozások. Az első hallgatásra nem tett a legjobb benyomást, de idővel mégiscsak beette magát a fülembe. A végére az a következtetés született meg, hogy az Evolve IV a különböző műfajok, valamint a modern és retró produkció keverésével semmiképp sem tartozik a legeredetibb art rock zenekarok közé, de még mindig elég érdekes ahhoz, hogy kellemes perceket szerezzen mindazoknak a zeneileg széles látókörű hallgatóknak, akik nem kizárólag egyetlen műfajt favorizálnak. A „Decadent Light” a legkülönfélébb stílusok szilárd elegye a kereskedelmi pop rocktól, a prog rocktól, a szimfonikus zenétől, az ambienttől és a jazztől kezdve, de akad közte még egy klasszikus rockos power ballada is. Aki a progresszív rockot különböző zenei műfajok egymással való keverésének tekinti, annak hallgatás közben nem szabadna hidegen hagynia a lemezt, hiszen a zenekar ezt nagyon meggyőző módon csinálja.
Michael Eager a hangszínével, amely elég meggyőző a egymástól teljesen eltérő hangzásvilágokhoz is, bizonyítja, hogy meggyőző énekes. De gitárosként még meggyőzőbb. Játékstílusa a bőséges funkos futamokkal és slide-betétekkel kissé a legendás Roye Albrightonra emlékeztet, ezért nem meglepő, hogy néhány szerzeményben jócskán felfedezhető a rokonság a Nektarral. Matuchniak is ragyog a billentyűkön, miközben szilárd ritmusszekció adja alá a lovat. A zenekar bizonyítja, hogy tehetséges és technikailag magasan képzett zenészekről van szó. Ezért nagy esélye van rá, hogy idővel a mai proghullám számottevő tényezőjévé váljon, ha sikerül megtalálnia a saját, egyedi hangzását.
A lemez minden dalát érdemes meghallgatni, ami azt jelzi, hogy szó sincs gyenge kezdésről, inkább meggyőző debütről, amelyre a jövőben sikeresen építhetnek. Azok a számok győznek meg a leginkább, és mondanak el a legtöbbet zenéjük eklektikus természetéről, amelyek közé tartozik a ritmusában folyton változó „Number 16”, a jazzes fűszerezésű „Listen Up”, a romantikus „Rolling Along”, ahol a billentyűk hangzásán keresztül több mint érzékelhető a Fish-korszakos Marillion hatása, a vendég Tali Azerad minőségi női háttérvokáljai pedig remekül beleilleszkednek, a space rockos „Saturday’s Gone”, ahol a Hawkwinddel kacérkodnak, a szórakoztató „Baby Come Back”, amely a countryval és a klasszikus rockkal flörtöl, valamint a „Voyager”, amely a dobtechnika és a heavy rockos gitárfutamok miatt időnként úgy szól, mint egy elveszett Rush-szám.
A „Decadent Light” nagyon szilárd kezdés egy ígéretes zenekartól, amelytől a jövőben azt várjuk, hogy fejlődik a saját, felismerhető hangzásvilág kialakításában. Ez az album elsősorban azokat a progresszív rock-rajongókat nyűgözheti le a leginkább, akik a progresszivitást főként úgy értelmezik, hogy a kedvenc műfajukat más zenei stílusokkal keverik. Az Evolve IV nem szégyenkezik felhasználni néhány modern popzenekar jobb elemeit, amelyek egyébként nem a zenei újításukról híresek, és ez szintén javukra írandó, hiszen ez csak tovább gazdagítja a hangzásukat, és megkülönbözteti őket a manapság uralkodó prog revitalizmustól. Az Eager modernebb zenei hatásai és a Matuchniak neo-prog gyökerei közötti összhang jó útravaló a karrierjük folytatásához is. A lemez legnagyobb erénye pedig az, hogy a kezdeti fenntartások után nagyon gyorsan beleég a hallgató fülébe, és a központi aranzsék nem tűnnek el egykönnyen az ember tudatos érzékelői közül. Az Evolve IV így jó úton halad afelé, hogy idővel a modern art rock egyik jobb zenekarává nője ki magát.
Felállás
Michael Eager – ének, ritmusgitár
Peter Matuchniak – gitár, billentyűk
Jim DeBaun – basszusgitár
Paul Sheriff – dobok
Produkció
Peter Matuchniak
Számlista
1. Number 16
2. War
3. Listen Up
4. Judgment Day
5. Rolling Along
6. Saturday’s Gone
7. Must Have Been The Future
8. Baby Come Back
9. Voyager
10. Write
11. Goodbye
