Szerző: Rok Klemše
Előadó: Asphyx
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2009
Játékidő: 48:55
Értékelés: 4.5/5
Tudjátok, azt mondják, hogy a halál előtti utolsó pillanatokban lepereg előtted az egész életed. Azt is, hogy akik megúszták a halál karmait, egy sötét alagúton haladtak az út végén világító fény felé. A holland death metal veteránok új albuma hasonló hatást kelt, csak épp előbb embertelen erővel torkon ragad, lassan kiprésel belőled még az utolsó életerőt is, és az utolsó leheleteddel a legszebb pillanatok helyett a halál, a szenvedés, a pusztítás, a tűz és a gonosz pereg le a szemed előtt, az alagút végén pedig nem fény vár, hanem tiszta sötétség. Ez a Halál… brutálisan!
A Death… The Brutal Way-jel közel tíz év után tér vissza a színtérre a legendás Asphyx, akiket az európai death metal hullámának egyik úttörőjeként tartunk számon. Amikor Martin Van Drunen, a másik nagy holland banda, a Pestilence basszusgitárosa és énekese kilépett az említett zenekarból, pár évre az Asphyxben kötött ki, és velük vett fel két klasszikus albumot. Távozása után néhány tagcsere következett, majd a banda 1995-ben először feloszlott. Még a következő évben újra összeállt, és felvette az Embrace the Death albumot. A következő évben aztán megint szétesett, illetve átnevezte magát Soulburnre, ’99-ben pedig vissza Asphyxre, megjelent egy új lemez, és persze jött az Asphyxnél már korántsem szokatlan feloszlás. 2007 elején az Asphyx nagy stílben visszatért, hiszen visszatért a zenekarba a nagy Van Drunen is. Eleinte csak koncertekre gondoltak, de az energia stimmelt, és két évvel az újraegyesülés után itt van előttünk az új album.
És milyen album! A Death… the Brutal Way olyan, mintha egyenesen a nyolcvanas évek végéről vagy a kilencvenes évek elejéről repült volna ide. A lemez a tiszta old-school doom/death metal tökéletes, kíméletlen támadása, teljesen asphyxes módra. Újra itt a nehéz, masszív hangzás, a pusztító gitárok és a recsegő basszus, amelyek mindent lekaszálnak maguk előtt, és kibontakozik előttünk a klasszikus Asphyx tiszta „vintage” hangzása. A banda pontosan azt adja, amit vártunk tőlük – Van Drunen örökségének logikus folytatását –, a death metal régi iskolájának szellemét, a hagyományt és persze a brutalitást! Míg a klasszikus felállás két tagja, Van Drunen és a dobos Bob Bagchus a hagyományos szellemben folytatja, az újoncok, Wannes Gubbles (basszus, ének; a zenekar tagja egyébként 1999 óta) és Paul Baayens (gitár) szintén szilárd és nélkülözhetetlen pillérnek bizonyulnak. Az Asphyx a booklet jegyzeteiben azt írja, hogy brutális, pusztító death/doom metalt akarnak játszani köntörfalazás és kibaszott kompromisszumok nélkül. A srácok láthatóan tartják a szavukat, hiszen már a nyitó szám, a Scorbutics valóságos poklot szabadít ránk, dobtámadásokkal és össztűzzel teli, ráadásul napalmzáporral is megszór minket. Az Asphyx az ítélet napjának teremtőiként indít, akik az emberiségnek még egy utolsó üzenetet szánnak, miközben a fejedhez szorítanak egy repesztésre kész sörétest – itt a háború, ahogy éltél, úgy fogsz meghalni, magunknak köszönhetjük az egészet… Itt az ítélet napja! Az Asphyx fenséges, nihilista, háborús hangulatot teremt, ami az utolsó leütött hangig nem csillapodik. A hatalmasan nehéz gitárok romboló riffekkel, az ördögien recsegő basszus és a romboló, agresszív dobok romos városok és égő falvak hangulatát idézik, Van Drunen brutális, mély orgánuma pedig – amely mintha a régi Dave Vincent (Morbid Angel) és a beteg John Tardy (Obituary) keveréke lenne, de karizmatikus hangja könnyen felismerhető – egyenesen a világ végét hívja. A kíméletlen, hatalmas és nyers death metal részeket briliáns, lassabb doom metal szakaszok szakítják meg. És amikor már azt hinnéd, hogy a többtonnás hadigépezet megállt közvetlenül előtted, az Asphyx visszavált death metal ötödik sebességbe, és végleg péppé zúz.
Az Asphyx azt üzeni, ne törődjünk az égen tátongó fekete lyukkal, sem a tüdőnket megtöltő vérrel, hamarosan úgyis vége mindennek. Kétségtelen, hogy a Death… the Brutal Way kemény várományosa az idei év legjobb extrém metal albuma címének. A lemezen egyetlen unalmas pillanat sincs, tele van fertőző és brutális death/doom metallal. A legjobban az Asphyx maga írja le magát a címadó számban: „Die by fucken Asphyx, ultra loud we slay. Skinned alive you humbly beg for, Death the brutal way!!!”
Felállás
Martin Van Drunen – ének
Wannes Gubbels – basszus, ének
Bob Bagchus – dob
Paul Baayens – gitár
Produkció
Asphyx
Számlista
1. Scorbutics
2. The Herald
3. Bloodswamp
4. Death The Brutal Way
5. Asphyx II (They Died As They Marched)
6. Eisenbahnmörser
7. Black Hole Storm
8. Riflegun Redeemer
9. Cape Horn
10. The Saw, The Torture, The Pain
