Helyszín: Arena / Bécs / Ausztria
A koncert dátuma: 2010. 11. 17.
Látogatók száma: 300
Jegyár: 19€ (elővétel) / 24€ (a koncert napján)
Mi szebb egy karácsony előtti death metal csomagnál? Semmi! Akinek a death metal jelent valamit, annak ott kellett lennie. A jelenlévők nagy bánatára azonban nagyon, nagyon, nagyon kevesen voltunk.
A Job For A Cowboy és a Whitechapel együttes kihagyása gyakorlatilag bűn. Annál rosszabb nektek – póserek!
Felvezetésként egy aperitif várt ránk Trigger The Bloodshed néven, akik a világ minden színpadán rosszat és pusztítást terjesztenek. Hogy Angliában nincs jó modern metal, mondjátok? Nem igaz. Kevés ilyen zenekar van, de a TTB határozottan közéjük tartozik. Deathcore-ral kezdeni, majd death metallal folytatni igazi fordulat, jó értelemben. Ahogy a lemezeken, úgy a színpadon is meglepnek. Szeptember 16-án Ljubljanában is megnézhettétek őket, de Bécsben csak valamivel több fejet számláltak, mint Ljubljanában. A srácok komolyan veszik a munkát, ahogy kell. Filmes intrók nélkül persze nem megy. Ljubljanához hasonlóan Bécsben is bevetették ezeket a hangbetéteket, amelyek feldobták az estét. Mit mondjak? A fiúk fűrészelnek, vágnak, mészárolnak, és mindent felfalnak maguk előtt. Jonny Burgan énekes, valamint Rob Purnell szólógitáros és vokalista szépen kiegészítik egymást, és igazi háborús, vérontós hangulatot teremtenek. Hogy tökéletes legyen a kép, a dobok mögé Dan Wilding barikádozta el magát, akit a közönség inkább a belga death/grind legenda, az Aborted egykori dobosaként ismer. Ne húzzuk tovább: a srácok remekül, ütősen és brutálisan játszottak. Megér egy misét, ha a közeletekben lépnek fel.
Az aperitif után illik felszolgálni az előételt! Ők ezúttal az Annotations Of An Autopsy, röviden AOAA. Akárcsak a TTD, az AOAA is a királyi szigetről érkezik, és újabb bizonyíték, hogy Angliában vannak jó modern metal zenekarok. Ezek a kicsit testesebb fiúk komor tekintettel léptek színpadra, és tudtuk, mi következik. Úgy kezdték püfölni a hangszereket, mintha holnap már nem létezne. A hangszeres rész önmagában nem különösebben izgalmas. Az egész koncerten ismétlődő „breakdownok” kicsit elaltatják az embert, de Steve Regan hangja a 13. faluban is hallatszik. Mivel az újkori zenekaroknál megszoktuk az „inhale growlingot” és a „pig-squealinget”, az AOAA ledönti ezt a sztereotípiát. Steve szó szerint túlszárnyalja a disznó- és ökörvokál keverékét. Időnként nagyon ijesztő. A fiúk valamivel több mint fél órán át nyomták, aztán hamar el is jött a vég. A kis „moshosok” csalódottak voltak, mert nem lesz mire táncolniuk, hadonászniuk, rúgkapálniuk, mi többiek pedig azért, mert élveztük magát a zenét. Minden véget ér egyszer, így az AOAA-show-nak is. Tanács a srácoknak: játsszatok egy kicsit gyorsabban, és szétcincáljátok az emberek koponyatetejét.
Miután az aperitifet és az előételt elfogyasztottuk, jött a főfogás ideje (a többség szerint). A turné kiváló receptet kínált a főételhez, és Whitechapel képében szolgálta fel nekünk. A deathcore e mesterei (a hallgatók többségének véleménye szerint is) abból az országból érkeztek, ahol méz és tej folyik a műfajnak (USA), azzal a szándékkal, hogy 2010 hátralévő részét a műfaj minden rajongója számára a lehető legvillámlóbbá tegyék. És mitől olyan különleges a Whitechapel? Természetesen a 3 gitártól és a kis dühös énekestől. Mondhatjuk, hogy ők a modern death metal Iron Maidenje. Ahogy egy ilyen showhoz illik, bevonulnak a színpadra, és minden felvezetés nélkül tépni kezdenek. A három gitár teszi a dolgát, a dühös basszusgitáros tombolva forgatja a hangszerét, az új dobossal pedig a fiúk némi frissességet leheltek a zenekarba, mivel az eredeti dobos, Kevin Lane sajnos nem tudott részt venni a turnén. Ami viszont ezeket a fehérkápolnai fiúkat annyira különlegessé és izgalmassá teszi, az az énekes, Phil Bozeman. A fickó letépte a gatyát a jelenlévőkről úgy, ahogyan az előttük játszó AOAA csak álmodni tudott róla. A Whitechapel fellépésének gyenge pontja az volt, hogy a growl közepén elveszítette a growlt. Ezt azonban nem lehet felróni neki, hiszen kialvatlanul és kimerülten állt színpadra egy 8 órás svájci útról. A helyzetet súlyosbította, hogy kisbuszokkal utaztak, mert nem volt tour busz. A közönség ennek ellenére nem hagyta magát megzavarni, és teljes erőbedobással őrjöngött az énekessel. Sajnos ez az öröm csak 45 percig tartott. A Whitechapel persze nem hagyta hidegen a közönséget, hiszen felszolgálták a slágert, a This Is Exile-t. Rendkívül meggyőző fellépés!
És mi készülődött utóétkként, desszert gyanánt? Ez valami különleges volt. A különféle tiramisuk és Sacher-torták elbújhatnak amellett, amit mi kaptunk. Kell egyáltalán találgatni? A desszert neve Job For A Cowboy. Az epikus intró és a banda bevonulása a harckészültség jele volt. A zenekar odacsap, a teremben felforr a levegő. A modern death metal fűrészelése, amely minden új számmal egyre jobban az „oldschool” felé húz, az est igazi jelensége volt. A hangszeresek remekül végezték a dolgukat, ellentétben Brent Riggs basszusgitárossal, aki többnyire úgy sétálgatott a színpadon, mint egy manöken, és a kakastaréj-frizuráját mutogatta.
Az énekes, Jonny Davy is kissé csalódást keltett a „screamjével”, ami egy törpe kutyus csaholására emlékeztetett. A dicséretes „growl” minden elvárást igazolt, a screamek viszont némileg csalódást okoztak, ebben a tekintetben a mi cowboyaink a Whitechapel szintjén maradtak. Jonny ráadásul tovább rontott a helyzeten azzal, hogy a színpadon „tankolta” a whiskyt, ami halál a hangszálakra. Jonnynak ez határozottan árt, ellentétben Lemmyvel (Motörhead), aki csak így tudja erősíteni legendás ropogásának undorító hangzását. Ezt a (gyönyörű) csaholást valahogy túléltük, a többi szempontból pedig a koncert összességében nagyon szolid volt, és minden megnézést és meghallgatást megér. Szorítunk, hogy a JFAC a közeljövőben hozzánk is eljöjjön. Ha eljönnek, megkérem a helyi promótereket, hogy tiltsák ki Jonnyt minden égetett szeszt áruló boltból. Köszönöm a megértést.
A JFAC-kel véget ért a vacsoránk. Bőségesen jóllakva egy adag death metallal, mosolyogva indultunk el lassan az autóhoz, majd haza Szlovéniába. A koncert igazi „tombolással” és totális mészárlással szolgált. Úgy tűnik, a (hír)neves rap/hardcore-os Deez Nuts prófétai szavai igazolódtak be ezen az eseményen: „Tonight we’re gonna party like there’s no tomorrow”.
fotók: Tjaša Saje
Képgaléria
