Az interjú dátuma: 2007. 05. 10.
Miután remekül lehozta a fellépését a Rock in opposition fesztiválon, sikerült röviden szót váltanom Dave Kermannel, az 5uu’s, az U Totem, a Thinking Plague és persze a Present legendás dobosával. Beszélgettünk a fesztiválról, a koncertjükről, a jövőbeli tervekről, és még sok minden másról.
RockLine: Hogyan értékelnéd a saját fellépésedet a RIO fesztiválon?
Dave: Nehéz összehasonlítani a koncerteket, és olyan alaposan megvizsgálni őket, hogy meg lehessen ítélni. A RIO fesztiválon valamivel kényelmetlenebb helyzetben voltunk, mert újra meg kellett tanulnunk Roger szerzeményeit. Elektromos verzióban jól ismerjük őket, az akusztikus változattal viszont gond van, ott ugyanis még egy zongorista is játszik. Csak néhány napunk volt próbálni, hogy kidolgozzuk az aranzsmanokat, és mind az öten új ütőhangszeres szólamokat írjunk. Ráadásul valami újat és eredetit is szerettünk volna csinálni. Ebből a szempontból szerintem egész jól sikerült. A számok a szokásosnál „klasszikusabb” hangulatot kaptak, szóval… kísérlet volt. És szerintem ez a kísérlet összhangban volt a fesztivál szellemével.
RockLine: Melyik fellépés volt nehezebb számodra, az akusztikus vagy az elektromos?
Dave: Nekem személy szerint az elektromos, mert csak néhány órám volt arra, hogy elfelejtsem mindazt, amit az akusztikus koncertre megtanultam. Olyan volt, mintha biciklizni tanulnék úgy, hogy fordítva ülsz rajta. Bár sokan azt gondolnák, hogy az ilyesmi gyorsan visszajön, nem így van. Az akusztikus koncert egyik gondja az volt, hogy a posta elvesztette az összes klasszikus ütőhangszert, amit pár héttel korábban küldtem a fesztivál helyszínére. Így rögtönzött dobszerelésen játszottam, a többieknek pedig nagy szemetesvödrökön, hordókon és hasonlókon kellett püfölniük. Semmi sem a terv szerint alakult, de valahogy az akusztikus fellépés pont emiatt kelt életre, mert abból kellett játszanunk, amink éppen volt.
RockLine: Mennyit próbáltatok a fellépésekre? Kivételesen pontos volt a játékotok.
Dave: Köszönöm. Az akusztikus koncertre mindössze öt napig próbáltunk és dolgoztuk ki az aranzsmanokat a fesztivál kisebbik termében. Az elektromoshoz egyszer-kétszer próbáltunk egy kis próbateremben azon a reggelen, amikor fellépünk. Előtte nagyjából egy évig nem láttuk egymást.
RockLine: Nehéz próbákat szervezni, ha a Present tagjai szerte a világon szét vannak szóródva?
Dave: Mivel ennyire szétszórtan élünk, igazából egyáltalán nem lehet próbákat szervezni. Turné vagy felvétel előtt néhány nap alatt sűrítjük össze azt a próbamennyiséget, amit normál esetben néhány hónap alatt kellene letenni. Ez nagyon fárasztó és intenzív tud lenni, és bár néha összeveszünk, valójában egy nagy család vagyunk: vér szerinti kötelék nélküli testvérek. Mindenki csodálja a másikat, és megszoktuk, hogy mindenkinek megvannak a maga szokásai.
RockLine: Hogyan kerültél egyáltalán a Presentbe?
Dave: A kilencvenes évek elején az U Totem tagja voltam, amely szintén a Cuneiform kiadónál volt. A kiadó azt javasolta az Univers Zerónak és a Presentnek, hogy nézzék meg a koncertünket a brüsszeli egyetemen, amikor európai turnén voltunk. A fellépés után Roger Trigaux (Present) megkérdezte, nem csatlakoznék-e hozzájuk, mert Daniel Denis el akart menni, hogy újraélessze az Univers Zerót. Azonnal igent mondtam, habozás nélkül, és soha nem bántam meg. Végtére is olyan zenészekről volt szó, akik a hőseim voltak: Roger, Daniel, Guy Segers (Univers Zero), Reggie Trigaux (Present)…
RockLine: Roger Trigaux számai nagyon intenzívek. Milyen érzés játszani őket, ha összehasonlítod a saját szerzeményeiddel?
Dave: Elég nagy a különbség. Az 5uu’s-ban voltak „szabályaink”, igyekeztünk tartani a dalok szerkezetét és magát a kompozíciót, a dobolásomat is beleértve. Ezzel szemben a Presentben mindenki Roger kottája szerint játszik, kivéve engem. Roger élő fellépéseken szabadon hagyja a dobokat, rám bízza, hogy önállóan, a helyzet szerint játsszak. Roger megbízik bennem, hogy a koncert közben eszembe jut valami érdekes (általában rögtönzött), és ezért örökké hálás vagyok neki. Különbség az is, hogy az én számaim furcsán nehezek, a Present számai pedig lassan érnek be és bontakoznak ki.
RockLine: Milyen szerinted az új Present-album?
Dave: Korai még bármit mondani, mert még mindig fokozatosan vesszük fel. De simán lehet, hogy eddig a legjobb lesz.
RockLine: Tervezel új dolgokat felvenni a többi zenekarodgal (5uu’s, Thinking Plague)?
Dave: Szívesen, de ezeknek a zenekaroknak a tagjai is távol élnek egymástól. Ráadásul ezeket a zenekarokat ugyanolyan nehéz színpadra vinni, mint a Presentet. Udi Koomran, Bob Drake és én folyton szövögetünk valamit az 5uu’s-hoz, Mike Johnson pedig a Thinking Plague-hez; de mindennek simán kell mennie. A felvétel és a keverés rengeteg időt vesz igénybe, nagyok a költségek, az érzelmek is bőven benne vannak, így általában megvárjuk a megfelelő pillanatot, aztán lecsapunk rá. Ha átlépünk néhány akadályon, az emberek újra hallhatnak valamit ezektől a zenekaroktól.
RockLine: Mi történik az U Totemmel?
Dave: Szerintem a zenekar halott, bár ezt még senki nem mondta ki hivatalosan. Bob Drake-kel tavaly felvettünk egy albumot James Grigsbyvel és Jerry Wheelerrel „NIMBY” címmel. Ha ezzel a bandával turnézni tudnánk, az amolyan U Totem-folytatás lenne. Legalábbis érzelmileg, mert zeneileg egészen más; humoros, és egyből gyomorszájon vág, míg az U Totem inkább nehézkes és kimunkált volt, meg nagyon-nagyon komplex. Az U Totem többi tagjának is megvan már a saját karrierje. Emily Hay például már rengeteg albumot készített, és hatalmasat turnézott. Még mindig jó barátok vagyunk, és ha tehetjük, találkozunk, de ez nagyon ritkán fordul elő.
RockLine: A dobolásod stílusa közel áll Daniel Denishez. Ő volt az egyik hatás rád, vagy a zene, amit játszotok, egyszerűen annyira hasonlít az Univers Zeróéra, hogy a dobolás is csak annak tűnik?
Dave: Mindkettő. Daniel volt a Present első dobosa, és néhány szólamot stílusában hasonlóan kell lejátszanom, mert fontos részei a zenekar korai munkásságának. Ezért egyes helyeken az övéhez hasonló poliritmikus mintákat játszom, mert ez a számok fontos része. De időnként a stílusunk elég különbözik. Ő nagyon komoly dobos, én viszont cirkuszi mutatványos vagyok a színpadon. Szeretek bedobni egy-egy csínyt. Ami a hatását illeti: persze. Amikor felnőttem, egy időszakban Daniel volt a kedvenc dobosom. Amikor tag lettem, ő még hivatalosan a zenekar tagja volt. Az első Present-koncertemen együtt doboltunk. El voltam ragadtatva. De 1994 óta én vagyok az állandó dobos, és be kellett hoznom a zenekarba a saját ötleteimet és hatásaimat, amit élveztem is.
RockLine: Sok más hangszeren is játszol. Úgy érzed, inkább dobos vagy zeneszerző, vagy valami más?
Dave: Nos, játszom más hangszereken is, de elég rosszul, legalábbis a zeneipari mércével mérve. Azért játszom rajtuk, mert muszáj, hiszen ezeken a hangszereken szerzek, és kialakult a saját stílusom. Ennek ellenére a dobolás áll az előtérben. És bár szerintem zeneszerző, szövegíró, aranzsőr, producer, lemezkiadó-elnök és terjesztőcég-igazgató is vagyok, a dobok mögött érzem magam a legjobban. A dobolás szenvedély számomra, mióta csak felfedeztem az oxigént. És valószínűleg ezért fognak megjegyezni az emberek, ha egyáltalán megjegyeznek.
RockLine: Egyszer említetted, hogy valamikor Szlovéniában éltél. Összefüggött ez a zenével?
Dave: Bizonyos értelemben igen. Néhány évig Európa volt a bázisom. Volt egy szlovén barátnőm, és Lokevben éltünk, de az idő nagy részében máshol voltam – Belgiumban, az USA-ban, Izraelben. Valahányszor turnéztunk, Szlovéniában mindig játszottunk. Az embereket és az élet tempóját mindig is szerettem. A szlovéneknek van egy hozzáállásuk, amit mások is átvehetnének: kivételes humorérzék a legfurcsább helyzetekben is, és lazaság ott, ahol a nyugatiak felrobbannának. Hét éve nem jártam Szlovéniában, meg kellene hívniuk. Ismerek egy remek éttermet Ilirska Bistricában, csodálatos szerb ételekkel.
RockLine: Milyen terveid vannak a jövőre? Ha valaki szépen megkérne, érdekelne más is a prog rockon kívül?
Dave: Jaj, utálom a prog rock kifejezést. Bár igaz, hogy a Presentet és a többi, rock in oppositionnek nevezett zenekart a prog második hullámaként tartják számon, mi magunk inkább azt mondjuk, hogy több közünk van a régi punkhoz, mint a progresszív rockhoz. A Black Flag korai időszakában tag voltam. A Present gyakorlatilag minden tagja játszott már Európa legpiszkosabb punk helyein. Ezzel szemben a mai prog zenekarok szép színpadokon lépnek fel, és szentimentális zenét játszanak olyan embereknek, akik kifejezetten túlságosan érzelgősek. A Present a közelébe sem akar menni ennek az iránynak. Olyan zenét próbálunk játszani, ami nem ennyire vidám és optimista. Kétségbeesést, alázatot és szorongást igyekszünk feltárni, mint a valódi életben, nem boldogságot és végtelen örömöt, mint a fantáziavilágban. Persze a jövőben szívesen játszanék jazz fusiont, grindcore-t vagy tech-deathet… de azt, amit proggal neveznek, semmiképp. És még szépen kérned sem kell!
—————————————————————————————————————————————-
A Rock in Opposition fesztiválon nyújtott kiváló fellépés után, ahol a legendás belga Present együttessel játszott, a nagyszerű dobos, Dave Kerman (5uu’s, U Totem, Nimby, Present, The Thinking Plague) szánt néhány percet arra, hogy válaszoljon a honlapunk néhány kérdésére.
Rockline: Hogyan értékelnéd a RIO fesztiválon nyújtott teljesítményedet?
Dave Kerman: Nehéz összehasonlítani a koncerteket, és elég alaposan megvizsgálni őket ahhoz, hogy pontosan értékeljük. A RIO Festen mindenesetre meglehetősen előnytelen helyzetbe hoztuk magunkat: újra meg kellett tanulnunk Roger zenéjét, amelyet rockbandaként jól ismerünk, akusztikus együttesként, egy második zongorista hozzáadásával. Mindössze néhány napunk volt a próbákra, hogy szétszedjük az aranzsmanokat, leírjuk az ütőhangszeres szólamokat mind az 5 emberünkre, és előálljunk valami újjal és másmilyennel. Ebből a szempontból szerintem egész jól csináltuk. A szerzemények a szokásosnál „klasszikusabb” hangulatot kaptak, és… hát, ez egy kísérlet volt, olyan, amiről reméltük, hogy összhangban lesz a fesztivál szellemével.
Rockline: Melyik fellépés volt nehezebb számodra, az akusztikus vagy az elektromos?
Dave Kerman: Nekem személy szerint az elektromos, mert csak néhány ébren töltött órám volt arra, hogy kitöröljem mindazt, amit az akusztikus koncertre begyakoroltam. Kicsit olyan volt, mintha biciklizni tanulnék úgy, hogy fordítva ülök a nyeregben: bár azt hinné az ember, hogy könnyen visszajön, valójában nem jött. Az akusztikus koncert egyik nehézsége az volt, hogy az UPS elveszítette az összes klasszikus ütőhangszert, amelyet hetekkel korábban küldtem a fesztivál helyszínére. Így végül egy afféle álldobszerelésen játszottam, a többieknek pedig nagy szemetesvödrökön, olajoshordókon és hasonlókon kellett püfölniük. Semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, de valamilyen módon ez adott az akusztikus koncertnek saját életet, mert abból kellett kihoznunk a legtöbbet, amit találtunk.
Rockline: Mennyit próbáltatok a koncertre? Nagyon pontosan játszottatok.
Dave Kerman: Köszönöm. Az akusztikus koncertet 5 napig állítottuk össze és próbáltuk a fesztivál kisebbik termében, az elektromosat pedig egyszer-kétszer játszottuk végig egy kis próbateremben az adott koncert napjának reggelén. Ezen kívül nagyjából 1 éve nem láttuk egymást.
Rockline: Nehéz próbákat szervezni, ha a Present tagjai a világ minden szegletéből jönnek?
Dave Kerman: Mivel ennyire szét vagyunk szóródva, igazából semmilyen próbarendet nem lehet tartani. Turné vagy felvétel előtt néhány hónapnyi munkát sűrítünk bele pár napba. Ez fárasztó és intenzív tud lenni, és bár időnként fellángolnak az indulatok, olyanok vagyunk, mint egy nagy, kiterjedt család; testvérek vagyunk közös vér nélkül. Egymás legnagyobb rajongói is vagyunk, és az évek során megtanultuk eltűrni egymás különc viselkedését, miközben valahogy ezt a vonást be is építjük a zenei kivetettek kis csapatunk szokásaiba.
Rockline: Hogyan kerültél egyáltalán a Presenthez?
Dave Kerman: A 90-es évek elején egy másik Cuneiform-zenekarban játszottam, U-Totem néven. A kiadó azt javasolta az Univers Zerónak és a Presentnek, hogy nézzék meg a brüsszeli egyetemi koncertünket, amikor Európában turnéztunk. A koncert után Roger Trigaux megkért, hogy váltsam Daniel Denist a Presentben, mert Daniel el akart menni a zenekarból, hogy újraélessze az Univers Zerót. Természetesen azonnal elvállaltam, habozás és megbánás nélkül. Végtére is ők voltak a hőseim: Roger, Daniel, Guy Segers, Reggie Trigaux……
Rockline: Roger Trigaux szerzeményei nagyon intenzívek. Milyen érzés játszani őket a saját anyagodhoz képest (nem mintha a tiéd nem lenne intenzív)?
Dave Kerman: Egészen más. Az 5uu’s-ban úgymond előadási „szabályaink” voltak, hűen igyekeztünk tartani a dal szerkezetét és magukat a kompozíciókat, a dobszólamaimat is beleértve. Ezzel szemben a Presentben mindenki Roger lekottázott hangszerelését játssza, KIVÉVE engem; ő a dobokat hagyja a különbségtevő elemnek az élő fellépéseken, így kiléphetek a sablonból, ahogyan a helyzet megkívánja, vagy ahogy jónak látom. Roger bízik benne, hogy kitalálok valami érdekeset a zenéjéhez (gyakran az adott pillanat szüleményeként), és ezért örökké hálás vagyok. Az én zeném egyébként egyfajta tömörített összetettséget hordoz, míg a Present szerzeményei lassan és érett módon szánják rá az időt a kibontakozásra.
Rockline: Mit gondolsz az új Present-albumról?
Dave Kerman: Hát, még korai megmondani, mert még mindig darabokban vesszük fel. De jól meglehet, hogy ez lesz az eddigi legerősebb.
Rockline: Terveztek új dolgokat felvenni a többi zenekarotokkal (5uu’s, Thinking Plague)?
Dave Kerman: Nagyon szeretném. De ezek a zenekarok is földrajzilag szét vannak szórva, és ugyanakkora kihívás színpadra vinni őket, mint a Presentet. Udi Koomran, Bob Drake és én folyton „tervezgetünk” valamit az 5uu’s-hoz, Mike Johnson pedig a Thinking Plague-hez; de a helyzetnek megfelelőnek kell lennie. A felvétel és a keverés sok időt, pénzt és érzelmi megterhelést igényelhet, ezért általában megvárjuk a megfelelő pillanatot, aztán lecsapunk a lehetőségre, ahogy a macska csap le az egérre. Ha néhány akadály elhárul, az emberek többet hallhatnak majd ezekről a zenekarokról.
Rockline: Mi a helyzet az U Totemmel?
Dave Kerman: Azt mondanám, megszűnt, bár ezt még soha senki nem jelentette ki nyilvánosan. Bob Drake és én tavaly készítettünk egy albumot James Grigsbyvel és Jerry Wheelerrel, „NIMBY” címmel. Ha ezzel a zenekarral turnézni tudunk, az amolyan U-Totem-folytatás lenne. Legalábbis érzelmileg, mert zeneileg egészen más; humoros és közvetlen, míg az U-Totem száraz és akadémikus volt, és nagyon-nagyon összetett. Az U-Totem többi tagjának is megvan a maga külön karrierje. Emily Hay-nek például mára terjedelmes diszkográfiája és koncertnaptára van. Mindannyian továbbra is közeli barátok vagyunk, és ha a körülmények engedik, találkozunk is, de ez olyan… szökőévenként, vagy valami ilyesmi.
Rockline: A dobolási stílusod elég közel áll Daniel Denishez. Ő volt az egyik hatás rád, vagy a zene, amit játszotok, annyira közel áll az Univers Zeróéhoz, hogy a dobolás is hasonlónak tűnik?
Dave Kerman: Egy kicsit mindkettő. Daniel volt a Present eredeti dobosa, és az ő stílusának néhány vonását „szimulálnom” kellett, mert ezek voltak a zenekar korai zenéjének nagy részében a mintaszerű dobszólamok. Így néhány helyen az övéhez hasonló poliritmikus mintákat játszom, egyszerűen azért, mert a zene megköveteli. Máskor viszont nem is lehetnénk különbözőbbek. Úgy értem, ő komoly dobos, én meg tudok egy kicsit cirkuszos lenni a színpadon, mert természetemnél fogva kicsit csintalan vagyok. Ami a hatását illeti: persze. Daniel egy időben, amikor felnőttem, a legkedvesebb dobosom volt. Amikor először csatlakoztam a zenekarhoz, ő technikailag még tag volt. Az első Present-koncertemen mindketten dobolunk, és hatalmas élmény volt. De 1994 óta én vagyok a zenekar állandó dobosa, és muszáj volt (és örömmel is tettem) a saját hangomat és jelenlétemet is belevinni.
Rockline: Sok más hangszeren is játszol. Magadat inkább dobosnak, zeneszerzőnek vagy valami másnak tartod?
Dave Kerman: Nos, játszom más hangszereken is, de elég rosszul, a szakma mércéjével mérve. Szükségből játszom rajtuk, mert ezeken szerzek, és kialakítottam a saját stílusomat. Mégis a dobolás áll az előtérben. Úgyhogy bár zeneszerzőnek, szövegírónak, aranzsőrnek, producernek, turnészervezőnek, lemezkiadó-elnöknek és terjesztőcég-vezérigazgatónak is tartom magam, a legotthonosabban a dobfelszerelés mögött érzem magam. A dobolás szenvedély számomra, azóta, hogy megismerkedtem az oxigénnel. És valószínűleg ezért fognak emlékezni rám, ha egyáltalán emlékeznek!
Rockline: Egyszer említetted, hogy valamikor Szlovéniában éltél. Összefüggött ez valahogy a zenével?
Dave Kerman: Összefüggött, amennyiben néhány évig Európát használtam bázisnak. Volt egy szlovén barátnőm, és Lokevben laktunk, de az idő nagy részét máshol töltöttem: Belgiumban, az USA-ban és Izraelben. Valahányszor turnéztunk, mindig játszottunk Szlovéniában, és mindig szerettem az ott élőket és az élet „tempóját”. A szlovéneknek van egy szemléletük, amelyet a világ legtöbb más kultúrája és embere jól tenne, ha magáévá tenne: párját ritkító humorérzék a legfurcsább helyzetekben is, és nyugodt hozzáállás olyankor, amikor a legtöbb nyugati elveszítené a fejét. Már 7 éve nem jártam Szlovéniában, úgyhogy hívjatok meg. Ismerek egy remek kis helyet Ilirska Bistricában… csodálatos szerb étel.
Rockline: Milyen terveid vannak a jövőre? Érdekelne a prog rockon kívül más projekt is, ha valaki szépen megkérne?
Dave Kerman: Ejj, utálom a prog rock kifejezést. Bár igaz, hogy a Presentet és a többi, egykor a „Rock in Opposition” zászlaja alá sorolt zenekart ideológiailag magáévá tette a „prog” második hulláma, mi inkább úgy gondoljuk, hogy a hozzánk hasonló zenekaroknak több közük van a régi vágású punkhoz, mint a progresszív rockhoz. Magam is állandó szereplője voltam a Black Flag legkorábbi próbálkozásainak (még amikor Greg Ginn és haverjai a Panic nevű zenekar voltak a kaliforniai Hermosa Beachen). És a Present gyakorlatilag minden tagja megszerezte a tapasztalatát Európa legnyomorultabb punk squatjaiban. Ehhez képest a mai prog zenekarok szép helyeken lépnek fel, és szentimentális zenét játszanak olyanoknak, akik a szívükön viselik az érzéseiket. A Present például egyáltalán nem érdeklődik efelé az irány felé. Mi olyan zenét igyekszünk játszani, amely kevésbé felemelő vagy lelkileg rezonáló helyről érkezik, és közben a kétségbeesést, az alázatot és a gyötrelmet próbáljuk megvizsgálni, mint a valódi életben, nem a boldogságot és a megállíthatatlan örömöt, mint a fantáziában. Szóval persze, a jövőben szívesen játszanék jazz fusiont, grindcore-t vagy tech-deathet… de ezt a „prognak” nevezett dolgot nem. És még szépen kérned sem kell!
Képgaléria
