Melvin Taylor blues trió Mariborban (2006)

0 9

Helyszín: Maribor, Jazz klub Satchmo
A koncert dátuma: 2007. 05. 11.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 12,00€ / 15,00€

 Mennydörgés és villámlás kísérte, ahogy átkeltem Trojane hágóján, majd megérkeztem Mariborba a meghirdetett fellépésre: a Melvin Taylor blues trió második estéjére a Satchmo jazzklubban. Melvin ezúttal olyan jól felfűtötte a mariboriakat, hogy az első esti koncertje teljesen elkelt. Mivel a gitáros hosszabb ideig tartózkodik errefelé (pár nap múlva Nova Goricában, a Klub Perlában is színpadra lép), a szervezők kiharcoltak egy bónusz fellépést, vagyis még egy estényi felejthetetlen „Chicago blues” összejövetelt. A koncert kezdését 21:30-ra hirdették, de a bejáratnál egy kedves fickó figyelmeztetett, hogy 22:30 előtt semmi nem lesz – és lám, tényleg így lett. Melvin láthatóan fesztelenül és mosolyogva, pontban 22:30-kor lépett a színpadra. Társául ezúttal meglepő módon két fehér bőrű fiatalember szegődött: Felton Crews a basszusgitáron és a precíz Kenneth Colleman a dobok mögött. A blues világában mindketten még elég ismeretlenek, de a Melvin Taylorral való közös munka jó ugródeszka lesz nekik a jövőre nézve. Melvin személyében kellemes fickót ismerhetünk meg, és a legfőbb erénye, ami hosszan nem marad észrevétlen, a „szószátyárság”. A pasas szó szerint úgy beszél, mintha felhúzták volna, és ez a locsogás gyakran el is sodorja, olyannyira, hogy majdnem elveszíti a zenei fonalat. Ezt az erényét először egy „Izza odra” című műsor felvételén vettem észre, ahol Brane Rončel egyik adásában, jó tíz évvel ezelőtt éppen ezt az urat látta vendégül, és be kell valljam, a beszélgetős interjúrésznek javát Melvin töltötte ki, így Rončel dolgát, a vendég amúgy fárasztó kifaggatását, nagyban megkönnyítette 

Maga a fellépés rutinosan zajlott, és a jó ízlés mértékéhez képest kicsit túlságosan is lazán, szétengedve. Melvin a gitárjával (egy kissé átalakított Ibanez félakusztikus jazzgitár) mindig a középpontban van, a másik két zenész pedig hűségesen követi, és a legkisebb intésére is reagál. Hangulatingadozásai végtelenek, hiszen a pasas, ahogy már említettem, végig improvizál, így sosem tudhatod, mi vár rád a következő pillanatban. A városi jazz és a blues fűszeres keveréke így egészen új színt kap. A másik kissé zavaró dolog, amit nem csak én vettem észre, hanem a közönség többi tagja is, a virtuóz meglehetősen megcsapolt állapota volt: kitartóan koccintott, és látványosan fogyasztotta a whiskey és a helyi Laško sör keverékét. Úgy tűnik, Melvin a hosszabb itt-tartózkodása alatt mélyebb ismeretségeket is kötött, ezt legalábbis a közönség néhány tagjával folytatott állhatatos kacérkodása és a „grandma`s cookies” meg a zöld gombák végtelen emlegetése bizonyította, amelyekből szerintem ezúttal nem is kellett volna fogyasztania.

A setlistről, vagyis a dalok kiválasztásáról nehéz beszélni, mert Melvin állandó improvizálása, az átmenetek és az egyes számok összekötései miatt lehetetlen pontosan azonosítani az egyes dalokat. Ha ezt egy mondatban foglaljuk össze, annyit emelhetünk ki, hogy az általa játszott számok összességében jók voltak, a többit csak részben jelezte, vagy úgy játszotta el, mint például a Van Halen-dalokat… azaz komikusan. Élőben a játéktechnikája még imponálóbbnak tűnik, a sebessége pedig egyenesen sokkoló. A pasas a nyaki húrozáson való száguldás mestere, bár ez a túlzott ismételgetés miatt a klubban közelről kicsit unalmassá is válhat. A tiszta gitárhangon játszott gyors futamoknál pedig a puha leütés miatt nem hallatszik az egyes megszólaltatott hangok kontúrja, és ez valahogy félkésznek hangzik – ez történt ezúttal Melvinnel is.

És lám, mintha ez még nem lenne elég, a pasas a koncert közepén, nagyjából egy jó órányi játék után egy egész fél órás szünetet engedett meg magának (állítólag az első este is így volt), és az összes jelenlévő általános döbbenetére, azzal a megjegyzéssel, hogy a vécén kezet kell nyújtania egy barátjának, eltűnt a színpadról. Telt az idő, Melvin párszor kikukucskált a kulisszák mögül, de nem történt semmi. Minket, a közönséget pedig elfogott az érzés, hogy nem Melvin Taylor koncertjén vagyunk, hanem valamelyik nyári „špilen” egy tengerparti teraszon, ahol ez a fajta „tankolás” állandó csillag. Mindenesetre jó fél óra múlva a trió ismét megjelent a színpadon, és Melvin valami érthetetlen, részeg beszédben elmagyarázta, hogy 1959-ben, a forradalom kellős közepén született, meg így tovább. Hogy pontosan mit akart ezzel mondani, szerintem maga sem tudja, de közben látványosan zavarodottnak tűnt, ami a dalok előadásán is meglátszott. A koncert érzésre a vége felé közeledett, és hála istennek Melvin a ritmusszekciójának köszönhetően nagyobb incidens nélkül épségben eljutott a zárásig. Hogy pontosan mi történt vagy történik Melvinnel, valószínűleg rejtély marad, az viszont tény, hogy a blues vegyes érzelmek zenéje, és ennek következtében néha a kevésbé kellemesek is felszínre törnek – úgy tűnik, Melvin Taylor Mariborban ezek áldozata lett, és csak remélni tudjuk, hogy Nova Goricában jobban fogja érezni magát. Addig pedig nekünk a Satchmo klubban eltöltött kellemes este emléke marad, és a klubot külön elismerés illeti, hiszen nélküle sok csengő név egyszerűen elkerülné a mi szép vidékünket.

Szöveg és fotó: Thomas Breznik

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik