Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Whitesnake
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1981
Játékidő: 40:24
Értékelés: 4/5
A „Come an’ Get It” a legendás brit hard rock zászlóvivő, a Whitesnake negyedik stúdióalbuma volt, és addig a legsikeresebb lemezük hazai pályán. Coverdale blues rockos csapata, a kiváló zenei nagyágyúk társasága, amely az előző remek album, a „Ready an’ Willing” (1980) óta változatlan felállásban dolgozott, ebben a karrierszakaszban rendkívül fontos stabilitást tudott megőrizni. Emellett kivételes kémia fűzte össze a tagokat, és még nyoma sem volt annak a szakszervezeti diktátornak, amivé Mr. Coverdale a későbbi pályája során vált, amikor mindenáron a slágerlisták élére tört.
A „Come an’ Get It” ismét a kultikus producer, Martin Birch (ex-Deep Purple, Blue Öyster Cult, Iron Maiden) keze alatt készült. Méltó követője a „Ready an’ Willing”-nek, ütős hard rockos stílusban épül fel, a blues gitárfrazeológiának pedig fontos szerep jut Micky Moody és Bernie Marsden gitárduójában, valamint a billentyűs-nagymester, a legendás Jon Lord játékában. A basszusgitáros Neil Murray és a kultikus dobos, Ian Paice (Coverdale és Lord régi haverja a Deep Purple-időkből) alkotta ritmusszekció rendkívül dinamikus és masszív volt, valódi csemege a fülnek. David szövegei a Whitesnake szokásos Achilles-sarkai voltak, hiszen megint nem hiányoztak belőlük Coverdale szexuális frusztrációi és szerelmi vágyakozásai. A pasas ekkoriban még mindig az első házassága felbomlását dolgozta fel, fájdalmait pedig főként számos „rajongó” ölében enyhítette, akik határozott céllal „tévedtek be” a Whitesnake-koncertekre. A borító, amelyen egy üvegalmába zárt fehér kígyó látható, nem kevés vitát váltott ki, mert a kígyó nyelve vulva alakú.
A „Come an’ Get It” a címadó számmal nyit, ami valójában az album egyik kevésbé ihletett pillanata, és jelentősen eltér a Whitesnake-lemezek megszokott, energikus nyitányaitól. Az egész középtempóban zajlik, az erotikus felhangú refrén pedig a Coverdale-től megszokott kiváló énekes irányítás mellett sem túl nagy szám. A hammondorgona kifinomult vonalai és a dinamikus gitárpasszázsok némi melankolikus bájt is belevisznek. A „Hot Stuff” ezzel szemben éles kontraszt: energikus, száguldó tempójú kemény rock, amely sokkal jobb albumnyitány lett volna, mint a „Come an’ Get It”. Paice itt masszív dobtekerésekkel uralkodik, Lord pedig féktelen orgonaimprovizációjával nyűgöz le. Coverdale hangja teljesen kiereszkedik, és néhány tőle szokatlanul magas hangot is elér.
Következik a slágerklasszikus, a „Don’t Break My Heart Again”, valószínűleg az album legismertebb dala, amelyben a hammondorgona masszív hangzása, a határozott dobfordulatok és az erőteljes gitárfrázisok nyűgöznek le. Ezek a drámai vokális harmóniák szárnyán egyengetik az utat a melankolikus refrénhez, miközben David érzelmi fellángolásának csúcsán van. A „Fool For Your Loving” után ez volt még egy dal, amelyet az első válása ihletett. A „Lonely Days, Lonely Nights” szintén az album jobb pillanatai közé tartozik: a száguldó orgonafutamok, az ikonoklaszta gitárfrazeológia, amelynek közepén nem hiányzik a melankolikus szóló, majd a drámai hangulat adja ehhez az alapot, ami a többszólamú refrénben éri el a csúcspontját.
A ritmusos blues-mulatós, a „Wine, Women an’ Song” Lord zongorájának és a Moody-Marsden duó erőteljes gitárpasszázsainak szárnyán repül. Újabb szemléletes betekintést nyújt Coverdale hedonista filozófiájába, ennek megfelelően pedig egy újabb szenvedélyes énekes kitörést is tartalmaz. A „Child of Babylon” improvizált szélvijjogással nyit, és újabb érzékeket csiklandozó blues rocker. Közepén nem hiányoznak a két gitáros dinamikus finomságai és a melodramatikus orgonahát, miközben Coverdale ismét rendkívül meggyőző, amikor a legmélyebb érzelmeit énekli el. Az erotomán „Would I Lie To You”, Dávid szexuális fantáziáinak újabb szenvedélyes kitörése, amelyben az orgona teltkarcsú rétege uralkodik, dühös gitárpasszázsok és lovagló ritmus kíséretében. Ez volt az album második kislemeze, és a „Don’t Break My Heart Again” mellett a legfelismerhetőbb szám rajta. Itt Mr. Coverdale a közbeékelt mély sóhajokkal derekasan megdolgoztatja a rekeszizmát és a tüdejét, miközben pályája egyik legszexuálisabban mocskos szövegét adja elő.
A „Girl”, amely a közepesen érdekes teljesítmények kategóriájába tartozik, potens kemény rock erőteljes gitárfrázisokkal és egy újabb teljesen közhelyes szöveggel. A refrénre, amelyben Coverdale kifejezett vonzalmát vallja egy fehér bőrű női lábpár iránt, nehéz volna rasszizmust ráfogni, hiszen ki-ki másképp ízlik. A „Hit an’ Run” energikus, direkt hard rock bomba, amely elsősorban a Moody-Marsden páros kiváló érzékét emeli ki az innovatív és ütős gitárfrázisok megalkotásához. A záró „Till the Day I Die”, amelyben Coverdale sebzett szívét rendkívül kellemes akusztikusgitár-dallam és gazdag, szimfonikus billentyűs hangszerelés kíséri, az album egyetlen balladája. Ám még ez is a nyugodt bevezető után a második részben úgy változik át energikus rockerré, mint a frissen levedlett fehér kígyó: borzas orgonaimprovizációval, vad dobütésekkel, potens basszusvonalakkal és dühös gitárpasszázsokkal. A végére minden tag kihozza magából a legjobbat.
A „Come an’ Get It” tömör blues/hard rock gyöngyszem volt, amely ugyan nem mentes néhány kevésbé ihletett pillanattól, de összességében a kígyófrontman és technikailag kiváló cimborái pályájának jobb teljesítményei közé tartozik, akiknek a viszonya akkoriban még meglehetősen demokratikus volt. A biztató eladási siker és a hazai, brit listákon elért előkelő helyezés ellenére az Atlanti-óceán túloldalán, ahol a „Come an’ Get It” többé-kevésbé kereskedelmileg megbukott, a szélesebb körű visszhang továbbra is csak puszta vágyálom maradt.
Felállás
David Coverdale – ének
Micky Moody – gitár, vokál
Bernie Marsden – gitár, vokál
Jon Lord – billentyűs hangszerek
Neil Murray – basszusgitár
Ian Paice – dob
Produkció
Martin Birch
Számok listája
1. Come an’ Get It
2. Hot Stuff
3. Don’t Break My Heart Again
4. Lonely Days, Lonely Nights
5. Wine, Women an’ Song
6. Child of Babylon
7. Would I Lie to You
8. Girl
9. Hit an’ Run
10. Till the Day I Die
