Megjelenés dátuma: 1969. 11. 7.
Kiadó: Vertigo Records
Producer: Tony Reeves és Gerry Bron
Játékidő: 34:46
Műfaj: progressive rock/jazz rock fusion
Pontszám: 9.5/10
Az 1969 végén megjelent „Valentyne Suite” az angol progresszív rock úttörői, a Colosseum második albuma volt, a néhány hónappal korábban kiadott „Those Who Are About to Die Salute You” című bemutatkozó lemez követője. Ma a progresszív rock rajongóinak többsége joggal tartja a Colosseum legjobb alkotásának, egyben az első lemeznek, amely a Vertigo gondozásában jelent meg. A producerek Tony Reeves basszusgitáros mellett ezúttal is Gerry Bron voltak, az Uriah Heep hosszú évekig dolgozó menedzsere, a Bronze kiadó alapítója.
Az album központi darabja a hangszeres, epikus címadó szvit volt, amelyben Dave Greenslade, a billentyűk varázslója remekelt, és ezzel akkoriban mintegy kihívta maga ellen a legendás Keith Emersont. A közel tizenhét perces eposz három rendkívül eklektikus jazz rock fusion szakaszra oszlik, amelyeket végig kivételes energia hat át, miközben a zenekar minden tagja, nemcsak a Hammond-orgonán, zongorán és vibrafonon játszó, kiváló Greenslade, bőven kap teret, hogy megmutassa hangszeres tudását. A középső részben meglepő, melankolikus-nosztalgikus közjáték következik kórushangzásokkal, a szimfonikus-jazzes hangszerelések pedig végig igazi csemegék a fülnek. Ennek az emlékezetes eposznak a zárlatához eredetileg a „Beware the Ides of March” készült, de a zenekar tagjai végül meggondolták magukat, mert ez az örökzöld instrumentális szerzemény már megjelent a Colosseum debütáló albumán.
Az albumon három rövidebb szerzemény is helyet kapott, ezek közül a nosztalgikus „Elegy” emelkedik ki, amely James Litherland gitáros éneklési stílusa és a viharos orgonafutamok miatt kissé a korai Uriah Heepre emlékeztet. Érdekes darab a komor „The Machine Demands a Sacrifice” is, jazzes dobbetétekkel és Dick Heckstall-Smith merész szaxofonmenetei val. A kicsapongó, szinte arrogáns blues rocker, a „The Kettle”, valamint a szimfonikus díszekkel megkoronázott „Butty’s Blues” a sok bluesos elem miatt kissé kevésbé izgalmas a „Valentyne Suite” anyagán, főleg a címadó eposzhoz képest, de színvonalban így is hasonló szinten áll, mint a Colosseum debütáló lemezének legtöbb száma.
A Colosseum a „Valentyne Suite” albummal, a címadó mestermű jóvoltából, elérte művészi csúcspontját, és megszületett pályafutásának kulcsalbuma. Rövid időre bekerült a legjobb és legfontosabb úttörő progresszív rockbandák elit körébe, és úgy tűnt, fényes jövő vár rá. A zenekar tagjai, bár pályafutásuk elején már ilyen jól álltak, akkoriban nem voltak elégedettek Litherlanddel, akit nem sokkal a „Valentyne Suite” megjelenése után a gitárvirtuóz Dave ‘Clem’ Clempson (ex-Bakerloo, később Humble Pie) váltott, ő pedig a következő Colosseum-albumon, az csak az Egyesült Államokban és Kanadában kiadott „The Grass Is Greener” (1970) lemezen rövid ideig a fő énekes is volt.
a kritikát írta: Peter Podbrežnik
számlista:
1. The Kettle
2. Elegy
3. Butty’s Blues
4. The Machine Demands a Sacrifice
5. Valentyne Suite Theme One: January’s Search
6. Valentyne Suite Theme Two: February’s Valentyne
7. Valentyne Suite Theme Three: The Grass is Always Greener
Colosseum:
James Litherland – ének, gitár
Dave Greenslade – Hammond-orgona, vibrafon, zongora, kísérő ének a „The Machine Demands a Sacrifice” című számban
Tony Reeves – basszusgitár
Jon Hiseman – dobok
Dave Heckstall-Smith – szaxofon, fuvola a „The Machine Demands a Sacrifice” című számban
vendégzenész:
Neil Ardley – karmester a „Butty’s Blues” című számban, vonósaranzser az „Elegy” című számban
