Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Level 10
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 53:05
Értékelés: 4/5
A Level 10 nem a brit art rock-nagyágyú Level 42 valamelyik tagjának mellékprojektje, hanem a remek énekes, Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob, Trans-Siberian Orchestra, Allen / Lande) és a megunhatatlan német basszusgitáros, Mat Sinner (Primal Fear, Voodoo Circle, Sinner, újabban a Silent Force is) közös vállalkozása! Zeneileg a „Chapter One” elsőlemez Mat Sinner zenei felfogása szerint van összehegesztve. Sinner be is vonta a munkába a Primal Fear néhány tagját, és csatlakozott egy újabb német gitáros kiválóság is, a nagyszerű Roland Grapow (Masterplan, Serious Black, ex-Helloween, ex-Rampage). Körmönfont és minden hájjal megkent játékosként Mat Sinner a „Cjhapter One” albumon így ő szabta meg az egyes dalok alapszerkezetét. A Primal Fear (és a Sinner) alap-riffjeit megspékelte egy csorba zenei értékkel, amelyet főleg az utóbbi időben szerzett, amikor a Rock Meets Classic projekt fő víziósaként sokat tanult a vele együttműködő rockveteránoktól, vagyis úttörőktől. Úgy hangzik hát a „Chapter One”, mint dalok konglomerátuma, amelyek riffjei akár a Primal Fear lemezein is helyet kaphatnának, ugyanakkor sokszor – több mint nyilvánvalóan – támaszkodnak (a mit sem zavaró aranyozott „csomagolással”, azaz hangszereléssel) arra a dalszerzői elvre, amelyet a klasszikus hard rock zenekarok művei ihlettek, azoké, akik látnoki erejükkel végzetesen alakították a rock és a metál fejlődését.
Már a nyitó Cry No More is az első vezető gitárfrázisnál a Primal Fear-recept lehelletét hozza, a refrénben viszont átugrik egy fülbemászó, dallamos refrénbe, amely a harmonizált vokálokkal az art rock-veterán Uriah Heepre emlékeztet. Az album második felében a Primal Fear-rel való közeli találkozásokhoz csatlakozik a Demonized, valamint a záró Forevermore is. A második szám, a Soul of the Warrior a Black Sabbath Tony Martin-korszakának dalszerzői formájára épít, a Voice of the Wilderness pedig a refrénben szemtelenül hasonlít rá: a fő frázis szinte kimásolt a Black Sabbath Headless Cross című számából (a hozzáadott vokálkórusok próbálják elfedni). A Blasphemy azzal lep meg, hogy nem titkolja: kacérkodik a Symphony X riffjeivel is, a „V – The New Mithology Suite” (2000) című album idejéből. Sinner maga mellé vette Grapowt és Beyrodtot. Mindketten természetesen a hetvenes évek hard rock iskoláján nőttek fel, és Sinner pontosan tudja, hogyan működnek, és hogyan kell kihasználni az arzenáljukat. Beyrodt és Sinner együtt játszik a Voodoo Circle hard rock formációban, ráadásul a Rock Meets Classic projektben haverkodva szerzett tapasztalatokat is magukkal hozták, így a „Chapter One” egy sikerült keverék. Az In for the Kill különösen a nyitó versszakban és a frázisban (a tercekben hozzáadott gitárharmóniákkal) bizonyítja, hogy a srácok rajonganak Gary Moore „Wild Frontier” vagy „Run for Cover” korszakbeli műveiért, és a Thin Lizzyért is.
Tekintve, hogy Sinner és Primal Fear-os haverjai, a másik oldalon pedig Allen is tele vannak munkával – ő épp az új Symphony X albumot veszi fel, és nem is olyan rég jelent meg az Allen/Lande projekt új lemeze –, logikus, hogy erre az albumra átkozottul rutinos zenészek kerültek, akik megrendelésre is tudnak zenét csinálni, szigorúan megszabott határidőre. Teljesen rutinból. És ilyen a „Chapter One” is. Úgy hat ugyanis, mintha a Frontiers Records rendelte volna meg.
A „Chapter One” semmi újat vagy eddig nem hallottat nem kínál, viszont sikerült csomagolásban szállítja a projektek és az anyazenekarok sokféle hatását, amelyekhez Mat SInner és Russell Allen is tartozik. A német zenészekből álló csapat a Frontiers Records „mindenesének” beállított billentyűssel, Alessandro Del Vecchióval kiegészülve hibátlanul és lelkiismeretesen teljesíti a feladatokat, amelyeket Sinner dalszerzői pálcája kijelöl. Hangszerelési melléfogás nincs. Az is világos, hogy Russell énekelhet teljesen tisztán, amit főleg az Allen / Lande projektben használ ki, de ugyanúgy képes kifejezetten torokhangú, a brutalitás határát súroló énekre is, amit főleg a Symphony X utolsó három stúdióalbumán valósít meg. Mivel Ronnie James Dio mindig is az ihletője volt, világos az is, hogy énekstílusa kompatibilis a dalokon belül, amelyek a klasszikus hard rock zenekarok úttörő hagyományára épülnek, mint az említett Black Sabbath, de a Rainbow és a DIO is.
Ez az album elsősorban azoknak lesz érdekes, akik szeretik az idézett zenekarokat és projekteket, amelyekhez Russell Allen és Mat Sinner tartozik, és amelyeket ebben a kritikában idéztem! Bejáratott, jól működő hard rock album fülbemászó dallamokkal, időnként kirándulásokkal a német metál Primal Fear-féle iskolája felé, de „puhított” produkcióval. A szimbiózis és az összeolvadt elemek kémiájának sikerült dokumentuma hiteles dalokkal, amelyek között nincs minőségi ingadozás. Hiányzik belőlük az artisztikus különlegesség, a provokativitás, amely meglepné vagy sokkolná a hallgatót. Hacsak nem frissen sült zenerajongó vagy, akinek szívében a keményebb hangzások iránti szerelem van.
Felállás
Russell Allen – ének
Roland Grapow – gitárok
Alex Beyrodt – gitárok
Alessandro Del Vecchio – billentyűk
Mat Sinner – basszusgitár
Randy Black – dob, ütőhangszerek
Producer
Mat Sinner
Számlista
1. Cry No More
2. Soul Of A Warrior
3. When The Nighttime Comes
4. One Way Street
5. Blasphemy
6. Last Man On Earth
7. In For The Kill
8. Voice Of The Wilderness
9. All Hope Is Gone
10. Demonized
11. The Soul Is Eternal
12. Forevermore
