Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Demon
Kiadó: Spaced Out Music
Megjelenés: 2016
Játékidő: 55:37
Értékelés: 4/5
A Demon mindig is az NWOBHM-szcéna nagy különcei közé tartozott: a brit iskola klasszikus heavy metaljába elég hamar belefáradtak, és már a nyolcvanas évek közepe előtt a progresszív rockkal kezdtek kísérletezni. A későbbi albumokon aztán több-kevesebb sikerrel úsztak valahol a metal, a hard rock és a prog között, így gyakran figyelmen kívül hagyott, de nem elhanyagolható hatást gyakoroltak a progresszív metal megszületésére. Emellett az új hullám egyik ritka brit metalformációja voltak, amelynek soraiban billentyűs is helyet kapott, igaz, nem a kezdetektől. Pályafutásuk talán kulcsfontosságú pillanata az eredeti gitáros, Mal Spooner 1984-es korai halála volt, ami nagy stílusváltást hozott, és a billentyűsök is megjelentek a hangzásukban. Emiatt a „British Standard Approved” és a „Heart of Our Time” (mindkettő 1985-ből) című albumokon sokkal inkább a Pink Floyd, mint az Iron Maiden jutott az ember eszébe.
A „Cemetery Junction” a banda legújabb, tizenharmadik stúdióalbuma, aminek minden régi rajongó örülni fog: klasszikus heavy metal lemez, olyan sötét, társadalmilag provokatív szövegekkel, amilyeneket a Demontól mindig is megszokhattunk, minőségi billentyűs-aranzsmányokkal Karl Waye tollából, számos gazdag gitárharmóniával David Cotterill és Paul Hume között, valamint Dave Hill bravúros énekteljesítményével. Hill maradt az egyetlen eredeti tag ennek a túl sokszor figyelmen kívül hagyott NWOBHM-mesterekből álló csapatnak. A Demon a „Cemetery Junction” lemezen nem viccel: már a nyitó „Are You Just Like Me (Spirit of Man)” is teljes erővel csap le, és bőven támaszkodik a hatalmas gitárharmóniákra, a masszív orgonaszőnyegekre, valamint Hill karizmatikus hangjára, amely az évek során sem veszített élességéből és tekintélyéből. Bár a Demon az NWOBHM-szcéna igen kevés billentyűkre esküvő képviselőjének egyike, ez a zenéjük ütőerejéből és lázadó harciasságából semmit sem vesz el, sőt, még gazdagabbá teszi az egész hangzást, és egyúttal egyedivé is teszi őket.
A drámai „Life in Berlin” hatalmas refrénnel, vágtázó ritmikai árnyalatokkal és epikus gitárharmóniákkal büszkélkedik, míg az ugyancsak lenyűgöző „Turn On the Magic” tökéletes retró nyolcvanas évekbeli hangulatot áraszt, amiért részben az album produkciója is „felelős”. A gitárharmóniák – a szólókról nem is beszélve – végig kiváló szinten állnak, és méltóak a banda híres örökségéhez. A „The Best Is Yet to Come” a klasszikus metal és a pompázatos arénarock éppen megfelelő keveréke drámai gitárharmóniákkal, finom szintetizátor-textúrákkal és tüzes énekteljesítménnyel, ami a monumentális hangulatot végig csúcsra járatva tartja.
A melankolikus „Queen of Hollywood” – amely néhány érdekes basszusvonalat tartalmaz Ray Walmsley játékában, finom billentyűs-aranzsmányokat és drámai többszólamúságot, miközben Hill a szövegben egy teljes vödör szennyet önt az amerikai filmipar útvesztőire – a „Cemetery Junction” egyik legérdekesebb pillanata. A „Thin Disguise”, az egyik ritka lassabb szám, ünnepélyes hangulatú, és kissé az epikus power balladákra emlékeztet, amilyenek általában a Magnumra jellemzőek, akikkel a Demonnak olykor van némi hangzásbeli rokonsága. Az címadó dal enyhe lanyhulása után az album egyik legütősebb és egyben legjobb pillanata következik, ahol a sötét, hátborzongató hangulat és az epika keveredik, amiért ezúttal leginkább Hill kivételes énekteljesítménye felel, miközben a háttérben drámai gitárharmóniák erősödnek.
A „Drive” sikeresen lavírozik a hard rock és a dallamos heavy metal között, a dobos Neil Ogden pedig néhány lenyűgöző átvezetést mutat be, a „Miracle” viszont drámai keresztezése egy power balladának és egy harcias hard rocknak, élén hármas gitárharmóniákkal. A kissé nyűgös és sötétebb „Out of Control”, amelyben a Demon a sötét hangzásbeli gyökereivel játszik, enyhén kaotikus kísérlet. Az ambient irányba mozduló záró szám, a „Someone Is Watching You”, amelyben Hill kaméleonszerűen eltorzítja a hangját, akár egy sötét film kísérőzenéje is lehetne, a drámai gitárharmóniákkal, gazdag billentyűs-aranzsmányokkal és titokzatos többszólamúsággal megspékelt epikus záró rész pedig különösen magával ragad. A végén nem hiányzik a mennydörgés hangja, a farkasok üvöltése és a „szellemek” suttogása sem.
A „Cemetery Junction” az egyik legjobb album a 2016-ban megjelent lemezek közül az NWOBHM-szcéna „túlélőitől”, ezért a Demon tagjai fenntartások nélkül lehetnek büszkék rá. A lemezen a klasszikus nyolcvanas évekbeli Demon nagyrészt újra „felébred”. Akit az Iron Maiden és a Magnum legújabb stúdiólemezei nem nyűgöztek le túlságosan, az a „Cemetary Junction” révén megkapja az epikus heavy metal/hard rock teljes adagját, a „régi iskola” és néhány modernebb hangzáselem éppen megfelelő, változatos keverékével. A Demon összes lemeze, amely a 2001-es visszatérésük óta megjelent, többé-kevésbé minőségi volt, és mindegyik következő album enyhe előrelépést jelentett, ezért is helyes, hogy ez a pozitív tendencia végre megfelelő elismerést kap. Jó hallani és látni, hogy az NWOBHM-szcéna néhány kultikus képviselője a 21. században is erős marad zeneszerzésben és hangszerelésben, miközben játék közben sem hiányzik belőlük a fiatalos lendület.
https://www.youtube.com/watch?v=XSzr8ENCaR0
Felállás
Dave Hill – ének
David Coterill – gitár
Paul Hume – gitár
Ray Walmsley – basszusgitár
Karl Waye – billentyűk
Neil Ogden – dob és ütőhangszerek
Produkció
Demon
Számlista
1. Are You Just Like Me (Spirit of Man)
2. Life in Berlin
3. Turn On the Magic
4. The Best Is Yet to Come
5. Queen of Hollywood
6. Thin Disguise
7. Cemetery Junction
8. Drive
9. Miracle
10. Out of Control
11. Someone’s Watching You
