Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Mollo, Dario & Martin, Tony
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2002
Játékidő: 61:03
Értékelés: 4/5
(az angol változatért görgess lejjebb)
A „The Cage 2” dalai részleteikben kidolgozottabbak és csiszoltabbak, ha összevetjük az albumot az első lemezzel, a „The Cage”-dzsel. A bemutatkozó album („The Cage”) és a projekt folytatása között elég idő telt el, és a zseniális ötletek közben újra felgyűltek. Már a nyitó „Terra Toria” is nagy meglepetés a első riff modernül eltorzított hangzásával (úgy megtolva groove-val, ahogy kell), amiről Tony Martin gondoskodik hangjának hihetetlenül tiszta színével, az előrefrén dallamvonala pedig stílusában Robert Plantet idézi. Martin egyáltalán sokszínűen énekel a dalokban, nagy átéléssel és teljes lendülettel. A magas fokú ambient hangulatról a legendás Don Airey billentyűs munkája is gondoskodik (Emlékszik még valaki fantasztikus szólókalandjára, a „K2”-re?), no meg a többrétegű vokálok kontrasztja, amelyek ízlésesen töltik ki a hangzást. Hej, emberek, Tony Franklin „fretless” basszusa gyakorlatilag végig velünk van!
Minden dal kompakt, Mollo egyetlen ponton sem engedi meg magának, hogy saját gitáros egója átvegye az uralmat. Tehetségével bravúrosan alkalmazkodik a dalokat formáló motívumokhoz. Nem tehetek róla, Mollo leginkább éppen Malmsteenhez áll közel. Gyors, tiszta és pontos munka, igazi mester keze nyomát viseli. A villámgyors arpeggiók díszei, amikor a fickó meg sem tud állni, a slide-ok és a tremolókar-húzások tökéletesen beépülnek a dalok átmeneteibe vagy bevezetőibe. A dinamikát a dalok közti stíluskülönbségek adják, amelyek a hard rock, a klasszikus metálozás, az AOR-felvillanások és még a bluesos kitérők tökéletes összeütközései. A „Balance Of Power”, uaaa, micsoda vad zűrzavar!!! Az éneklínia komolyan megközelíti Diót.
Az egyik legkiválóbb dal és maga a tiszta elektromos orgazmus kétségkívül az „Amore Silencioso”. A Hammondok itt szólalnak meg először. A kasmíri hangulatú középrészt, amelyet ütőhangszerek és fretless basszus támaszt alá, arab skálák díszítik, és ezek összhangban olvadnak bele az alap klasszikus megközelítésbe. És az egyik legszebb dal? A „Poison Rosses”! Szomorú, uh, hogyan képes ez könnyekig „megtörni” az embert.
Igazi fantasztikum a kiszámíthatatlan „Wind Of Change” is, rendkívül nehéz énekdallammal (refrén), amelyen Tony fantasztikusan átvergődik. Annak tükrében, hogy Tony a felvételek idején a rohadt betegség, a rák ellen kezelte magát, ez még különösen csodálatra méltó.
A gitáros őrület és a klasszikus szerzemények tökéletessége, amelyért ezek az öreg rókák a felelősek, akik még mindig nem adják fel, és tovább „etetnek” minket a kreációikkal, a „The Cage 2” megint csak egy fantasztikum: az acélos örökség halhatatlansága és az igazság meg a kifejezésbeli őszinteség teljes győzelme a zene művészetén keresztül, az egész vonalon! Micsoda gitárfűrészelés, aaaaaa!!! Igazi pokol!
Uf, hot, hot, hot!!! Ideje volt. A Black Sabbath legendás egykori énekese találkozik az olasz Malmsteen-féle gitáros lendülettel. Oké, ez már túlzás volt. Amit ez a két fickó feltálalt, az 12 kiváló, első osztályú, kompakt hard rock szám, amelyeket klasszikus heavy metal lendület és AOR-beütések fűszereznek. Minden olyan gördülékenyen szól. Dario filigrán gitárművészete a szólókban, a hidakban, a szuperszonikus intrókban vagy outrókban sosem nyomja el a dalok alapszerkezetét.
Tony tényleg úgy tudja változtatni az énekhangját, mint a kaméleon. A nyitó „Terra Toria”-ban az énekdallama Robert Plantet idézi, Tony előadásmódja is. Tony nehéz időket élt át az album felvételei alatt. Súlyos beteg volt (rák), szerencsére minden jól alakult. És ezt szem előtt tartva, hallgatva a kiváló énekteljesítményét, teljes tiszteletet érdemel. Tony a csúcson. A „Balance Of Power”-ben az az érzésed támad, hogy Dio beszállt az énekbe. Uf, micsoda erő van ebben a számban! A legnehezebb énekdallamokat zseniálisan hozza a „Wind Of Change” refrénjében (amikor a „More Than These ……” sor kezdődik), majd később a Led Zeppelin-feldolgozásban, a „Dazed And Confused”-ban. A zenekar végig szélesebb hangzásra törekszik, remek vokálharmóniák hozzáadásával.
A lemez első csúcspontja az „Amore Silencioso”. Ez a dal a késői, gótikus-romantikus Black Sabbath nyitó riffjéből ered, és a középrészben keleties „betétbe” torkollik, amelyet ütőhangszerek és fretless basszus támogat. Ez az arab melódia fantasztikusan ütközik a dalon végigvonuló klasszikus megközelítéssel. Érezd csak, micsoda kémia árad itt! Tony hegedül ebben a számban. A billentyűk miatt ne aggódj, azokat Don Airey, egy másik nagyszerű zeneszerző játszotta fel. Emlékszik még valaki a „K2” néven futó szólókalandjára? Ez a lemez őszinte és lelkes. Újabb bizonyíték arra, hogy a „régi jó haverok” még mindig nem teszik le a fegyvert. A zene az életformájuk. Újabb első osztályú találmány.
Felállás
Tony Martin – ének
Dario Mollo – gitár
Don Airey – billentyűk
Dario Patti – billentyűk
Tony Franklin – basszusgitár
Roberto Gualdi – dobok
Produkció
Dario Mollo
Dallista
1. Terra Toria
2. Overload
3. Life Love And Everything
4. Balance Of Power
5. Amore Silenzioso
6. II (Instrumental)
7. Wind Of Change
8. Theater Of Dreams
9. What A Strange Thing Love Is
10. Dazed And Confused
11. Guardian Angel
12. Poison Roses
