Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Burning Rain
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 1999
Játékidő: 54:38
Értékelés: 4/5
Ez nagyon jó húzás az olasz Frontiers Records-tól. A Burning Rain hard rock banda épp a harmadik stúdióalbumának, az »Epic Obssession«-nek a megjelenése előtt áll, amelyet eredetileg tíz évvel ezelőttre terveztek. Halló? A kiadó az új lemez bejelentésével egy időben gondoskodott a zenekar első két stúdióalbumának újrakiadásáról is: az 1999-es »Burning Rain« debütről és az utódjáról, a 2000-es »Pleasure To Burn«-ről. Whitesnake-rajongók, figyelem! A történetbe ugyanis itt lép be Doug Aldrich neve!
Azoknak, akik nem ismerik a Burning Rain hátterét, elárulom, hogy a zenekart 1998-ban két rutinos zenész alapította: a gitárvirtuóz Doug Aldrich (Whitesnake, ex-Dio, ex-Lion, ex-Hurricane, ex-Bad Moon Rising) és a kiváló énekes, Keith St. John (ex-Montrose, ex Medicine Wheel). A felállást klasszikus kvartetté Ian Mayo basszusgitáros (ex-Bad Moon Rising, ex-Bangalore Choir, ex-Hericane Alice) és Alex Macarovich dobos (ex-Steelheart) érkezése kerekítette ki.
A banda a debütáló stúdiólemezt közvetlenül a következő évben vette fel, majd meg is jelent. Rendkívül gyorsan, tehát. Ez azt jelenti, hogy a dalvázlatok régebbiek voltak, és hosszabb ideig érlelődtek, mielőtt stúdiószalagra kerültek. Miért? A dalok egy debütalbumhoz képest hihetetlenül csiszoltak, szerzői szempontból pedig a legapróbb részletekig kidolgozottak, motivikusan pontosan meghatározottak. Doug Aldrich, aki az előző zenekarában, a Bad Moon Risingban töltött évek alatt gazdag tapasztalatra tett szert, már a Burning Rain első stúdiólemezén megmutatja, milyen kivételes gitáros: tollpehelykönnyedséggel szór könnyen megjegyezhető gitárfrázisokat a legnagyobb (úttörő jelentőségű) hard rock bandák mintájára, amelyek a Burning Rain hangzását és stílusát (és Aldrich zenészként való formálódását) is meghatározták.
Tekintve, hogy 1999-ben a hard rockban nagyjából mindent a legapróbb részletekig feltártak, és a műfajban már nem maradtak rejtett zugok, a Burning Rainben elsősorban az tűnik fel, milyen rendkívüli szenvedéllyel játszanak a zenészek. Ez az a pluszegy kis súly a mérleg nyelvén, ami ezt az albumot a hard rock termékek magasabb kategóriájába emeli.
Doug Aldrich szólói és riffjei ezen a lemezen még a nagy Ronnie James Dióban is hatást keltettek, aki három évvel később be is hívta Aldrichot a saját zenekarába, a Dióba. Keith St. John sem maradt észrevétlen: nagyjából ugyanakkor, mint Aldrich Dióhoz, ő a legendás Montrose vezetőénekesi posztját vette át (egészen Ronnie Montrose tavalyi haláláig). Érdekes, hogy Aldrich és St. John későbbi munkaadói is Ronnie-k voltak (és sajnos mindketten már halottak).
Tizenegy dal, amely sokszínűséget kínál, és a zenei hatásokat nem nehéz kiszúrni. A Can’t Turn Back To Love egy csendes, félig akusztikus történet, amely Whitesnake-fogásokat idéz, a Whitesnake-kapcsolat pedig a gyorsabb Fool No More-ban még hangsúlyosabban megjelenik. A Cherry Groove tipikus, a Led Zeppelin »Houses Of The Holy«-korszakából inspirálódó darab, a Jungle Queen szintén csípősen Led Zeppelines, a Can’t Cure The Fire pedig romboló száguldás, amely a »fekete ember« és Rainbow-ja leggyorsabb riffmenetei örökségéből merít.
Ezek a rávágások nem csupán a gitárfrázisok megválasztásánál jönnek elő, hanem Keith St. John énekstílusában is, aki hangi karakterében, a dallamformálás módjában és az érzelmek versszakokba helyezésében időnként kacérkodik Ronnie James Dio, Joe Lynn Turner és Robert Plant nagy előadásmódjaival. Keith St. John ma igazságtalanul figyelmen kívül hagyott énekesnek számít, hangterjedelme és kifejezőereje olyan erős, és a dalokban annyira domináns, hogy még Gary Cherone (Extreme) énekének nagyszerűségét is kihívja. Keith St. John hangszíne elképesztően közel áll egy másik kiváló amerikai énekeshez, Kelly Hansenhez (ex-Hurricane, Foreigner). Így van itt egy kifejezetten „foreigneres” hangulatú dal is, a Making My Heart Beat (és érdekes módon inkább a mai Foreigner hangzására hajaz, mert Keith St. John énekkaraktere hasonlít Kelly Hansenére), amely persze jóval élesebb, feszesebb és nyersebb produkciót kapott.
A Burning Rain tehát első osztályú ének- és gitárattrakció a hard rock világában! A debütalbum, amely így tizennégy év után megérte az első újrakiadását, szerzői erejével bizonyítja, hogy könnyedén kiállta az idő próbáját, és ősi hard rock hagyománya nem képes berozsdásodni. Ezt a szenvedélyt, amelyet a zenekar remek bemutatkozó lemeze sugároz, ráadásul még két fontos tényező erősíti meg és emeli ki. Az egész kifejezésmódba bele van szőve a blues-retorika és a funk groove, amit már a nyitó Smoothe Locomotion azonnal megerősít. Ez a hiteles névjegye az album hard rock retorikájának, és innentől az utolsó másodpercig nem enged.
Felállás
Keith St. John – ének
Doug Aldrich – gitár
Ian Mayo – basszusgitár
Alex Makarovich – dob
Produkció
Doug Aldrich
Számlista
1. Smooth Locomotion
2. Superstar Train
3. Jungle Queen
4. Making My Heart Beat
5. Fool No More
6. Cherry Grove
7. Can’t Cure The Fire
8. Can’t Turn Your Back On Love
9. Heaven’s Garden
10. Tokyo Rising
11. Seasons Of Autumn
12. Smooth Locomotion* (akusztikus verzió)
13. Can’t Turn Your Back On Love* (akusztikus verzió)
* … bónuszdalok, az album újrakiadásán (2013) hallhatók
