Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Procol Harum
Kiadó: A&M Records / Interscope
Megjelenés: 1971. 04. 01.
Játékidő: 35:06
Értékelés: 4.5/5
A „Broken Barricades” a brit progresszív rock úttörői, a Procol Harum ötödik stúdióalbuma volt, és egyben az utolsó, amelyen a legendás blueskalandor, Robin Trower is játszott. Trower, aki testestül-lelkestül blues rocker volt, a „Broken Barricades” megírása és felvétele közben döbbent rá, hogy közte és a zenekar többi tagja között áthidalhatatlan nézeteltérések alakultak ki a kultikus formáció további hangzásbeli irányát illetően. Ennek ellenére az album néhány Trower legjobb szerzeményét is tartalmazta Procol Harum-tagként, élükön a „Song For A Dreamer”-rel, amelyet a szövegíró Keith Reiddel közösen írt tisztelgésként a legendás gitáros, Jimi Hendrix előtt. Brookert és Reidet egyaránt mélyen megrázta Hendrix halála, aki alig 27 évesen távozott.
Reid – Peter Sinfield (King Crimson) mellett – akkoriban az egyetlen olyan szövegíró volt, aki rendes tagja volt egy zenekarnak anélkül, hogy közben valamilyen hangszeren is játszott volna. A „Broken Barricades” idején, különösen Trower távozása után, a Procol Harum fő hangzásbeli látnokaként a kultikus énekes és zongorista, Gary Brooker érvényesült, aki a hagyományos blues rock gitárfogásokhoz képest nagyobb hangsúlyt akart adni a barokkos zenekari hangszereléseknek. Bár a „Broken Barricades” lemezen ez az arány még egészen szépen kiegyensúlyozott volt, és akadtak rövidebb, hat percet sem meghaladó szerzemények is, összességében a Procol Harum egyik legjobb teljesítményéről van szó, amelyet könnyedén a klasszikus albumaik közé sorolhatunk.
A szimfonikus rockos örökzöld, a „Simple Sister” energikus nyitány, pontosan olyan, amilyet a rajongók ettől a legendás proggresszív rock zenekartól várnak. Hatalmas blues rock riff uralja, amely a drámai zongorahangszerelés és Brooker szenvedélyes éneke mellett idővel szinte epikus méreteket ölt. Chris Copping billentyűs és alkalmi basszusgitáros recsegő basszusmenetei külön energialöketet adnak a számnak. Trower közben egy rövidebb, rá jellemző bluesos szólót is megenged magának, amely szépen feldobja ennek a mai napig remek szerzeménynek az egyébként szimfonikus jellegét. A címadó dal higgadt természetével és szinte nemtörődöm szövegével kifejezetten jól eltalált, hangulatos ellenpontot nyújt. Brooker ravaszul fűszerezett éneke ezúttal szinte egy gyerekaltató ütemében mozog, amihez bőven hozzájárul a játékos Hammond-orgonakíséret, amelyet BJ Wilson szellemes dobkapricsai tesznek még gazdagabbá.
A „Memorial Drive” érdekes színfolt, hiszen a zenekar egyik legkeményebb dala, tulajdonképpen kemény rocker lenyűgöző, izzó gitárfrázissal és temperamentumos dobátvezetésekkel. Brooker ismét elkápráztat érzelmekben gazdag előadásával, a pazar zongorahangszerelések pedig szépen gondoskodnak a további szimfonikus díszekről. A „Luskus Delph” című zenekari ballada a Procol Harum szimfonikus oldalának teljes diadala: monumentális, melodramatikus zenekari hangszerelések uralják, amelyek kiválóan összhangban vannak Brooker melankolikus énekével. A dal több mint furcsa címe olyasmi, ami csak Reid kertjében teremhetett, és négy évtizednél is több idő elteltével ma is rejtély marad.
A „Power Failure” újabb energikus rocker temperamentumos ritmikával, mozgalmas ütőhangszerekkel és csibészes billentyűs futamokkal. BJ Wilson hosszú ütőhangszeres szólója a világzene szokatlan, a maga idejében kétségkívül újító szellőjét hozza a dalba. A közepén szándékosan felvett effekt, a lelkesen tapsoló közönség hangja a koncertlégkör lüktetését idézi, ami tovább színesíti Brooker eme szolid szerzeményének temperamentumos jellegét. A korábban már említett „Song For A Dreamer”, a blues és a pszichedelia rendkívül ízléses keveréke, ahol a főénekes szerepét a nagyszerű énekes- és gitárformában lévő Trower veszi át. Ez kétségkívül a legszokatlanabb Procol Harum-szám az egész albumon. Nyilvánvaló, hogy Trower pszichedelikus és blues rockos elemeket vegyítő, atmoszférikus szerzeménye, amely kiterjedt gitáros improvizációival máig lenyűgöz minden gitáros gourmand-t, tökéletes hangzásbeli és lírai főhajtás volt a jóval korán elhunyt Hendrix előtt.
A Procol Harum nem lenne Procol Harum, ha nem tenne minden albumára legalább egy burleszk felhangú szerzeményt. A „Broken Barricades” esetében ez a megtiszteltetés a „Playmate Of The Month”-nak jutott, amely már a címével és a szövegével is egyértelművé teszi, hogy tréfás burleszkről van szó a bulvársajtó címlapjairól (vagy hátoldalairól) mosolygó, hiányos öltözetű lányok rovására. Brooker éneke ezúttal szándékosan kissé fintorgó, az álmos gitárfrázis és a pajkos zongora pedig a ringatózó ritmusok mellett tovább fokozza a mulatságos hangulatot. A záró, meglehetősen minimalista blues rockerben, a „Poor Mohammed”-ben, ahol ismét jól hallhatók a kultikus gitáros és a zenekar többi tagja közötti stílusbeli különbségek, a főénekesi pálcát ismét a távozó Trower veszi át. A koszos gitárriffet torokhangú éneke támogatja, a ritmusok pedig – főleg a zongorán – klasszikus, melankolikus blues rock ütemekben szólnak.
A „Broken Barricades” a Procol Harum klasszikus stúdióteljesítményei közé tartozik, amely a szimfonikus hangzás, a pszichedelia és a blues rock egyedi, a maga korában rendkívül újító keverékével a mai napig lenyűgöz. Ez a stílusában kivételesen kiegyensúlyozott lemez ugyan nem tartalmazott olyan felejthetetlen örökzöld eposzt, mint az „A Whiter Shade Of Pale”, a „Homburg”, az „In Held ‘Twas in I” vagy az „A Salty Dog”, mégis volt rajta elég más jó dolog, amelyek fontos szerepet játszottak a (szimfonikus) progresszív rock fejlődésében.
Felállás
Gary Brooker – ének és zongora
Robin Trower – gitár, valamint ének a 6. és a 8. számon
Chris Copping – Hammond-orgona és basszusgitár
BJ Wilson – dob
Keith Reid – szövegek
Producer
Chris Thomas
Számlista
1. Simple Sister
2. Broken Barricades
3. Memorial Drive
4. Luskus Delph
5. Power Failure
6. Song For A Dreamer
7. Playmate Of The Month
8. Poor Mohammed
