Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Stray Train
Kiadó: SAOL
Megjelenés: 2017
Játékidő: 49:35
Értékelés: 4.5/5
Bár a Stray Train alig több mint két éves, egy válogatott mének alkotta kvintettről van szó, akik minden hájjal megkenettek, és kőkemény zenei tapasztalattal, meg rengeteg letolt kilométerrel a hátuk mögött vágtatnak. A srácok között tehát beindult a kémia, és irigylésre méltó szinten működik, így nem csoda, hogy a zenekar ilyen kellemes munkahangulatban igen gyorsan világra hozta bemutatkozó stúdióalbumát, amely a rocktörténet egyik leghosszabb címét viseli: „Just ‘Cause You Got the Monkey Off Your Back Doesn´t Mean The Circus Has Left Town …”. Ez a lemez több mint kiváló nyitánya volt az új csapat pályafutásának. És mivel a fiúk tudják, hogy a vasat addig kell ütni, amíg meleg, alig egy jó évvel az első album után már itt a stúdiós utódja, sokatmondó címmel: „Blues From Hell – The Legend of the Courageous Five”. Szóval ha Frank Zappa a pokolból hozta a jazzt, a bátor ötök legendája elsősorban a pokolból jövő bluesról mesél, úgy, ahogy annak idején Howlin’ Wolf üvöltötte.
A debütalbum megjelenése után a Stray Train hosszú európai turnéra indult a Kadavar és a Blues Pills társaságában, és egyetlen lendülettel, ahogy mondani szokás, szó szerint 43 koncertet nyomott le. Ezeket több mint 30.000 rajongó nézte meg, olyanok, akik a hard rock penetránsan zörgő rockesztétikájának pőrére vetkőztetett alapelemeire vágynak, bőséges bluesos erotikával leöntve.
Az új albumon a Stray Train még érettebb és még fókuszáltabb rockformációként mutatkozik be. A „Blues From Hell – The Legend of the Courageous Five” ebből a szempontból még kiforrottabb, ötletekben még gazdagabb, és még nagyobb adag kilőtt töltényt tartalmaz az ősi rock’n’roll gravúrából. Végül is ez az az album is, amely a produkciót tekintve még hatékonyabban és meggyőzőbben üt, mint az első lemez. A zenekar valóban a maximumot akarta kisajtolni a kreatív nedveiből. Így az új album a hollandiai Wisseloord stúdióban készült, ahol annak idején olyan óriások vettek fel lemezeket, mint egyebek mellett a Queen, az U2 és a Depeche Mode, meg még sokan mások. A végső hangzást Ronald Prent alakította, aki korábban dolgozott a Rammsteinnel, a Depeche Mode-dal, a Queensryche-kal,…
Ha nem a Stray Train tagjainak magasan csiszolt tudásáról beszélnénk, ebből a lisztből biztosan nem sülne ki kenyér. Képzeljétek el a Led Zeppelin örökölt közvetlenségét és megfent merészségét, hozzá a The Cult sötétségét és homályos esztétikáját, és persze ügyesen becsomagolva valami piperkőc, suhancos Guns N’ Roses-os körvonalat, ha pedig az nem, akkor a Vain vagy a korai Poison szintjét. A dalok szerkezete és a groove-os, meleg, organikus hangzás pedig nagyon-nagyon otthonos lesz mindazoknak, akik adnak valamit a hetvenes évek rockörökségére, a hangzásban rokon Blues Pillsszel pedig a közelmúltbeli közös európai turné során eltöltött idő így is, úgy is rendkívül jól jött. A nyitó, vibráló hard rock katalizátor, az Electrified után egy rendkívül erős szerzemény következik, mondhatni az album egyik legerősebbje, amely gyakorlatilag a zenekar zenei víziójának minden elemét egy fedél alá hozza. Ez a kivételes Heading for the Sun. Nem csoda, hogy a zenekar ezt választotta bemutatkozó kislemeznek, és klipet is forgatott hozzá. A banda a funkos lendületet is kiválóan uralja (Days Gone), különösen titokzatosan és szinte végzetesen vonzóan bontakozik ki az albumon a misztikus Emona. Az album egyébként a folytatásban is végig magas színvonalat tart!
Luka Lamut hangja tulajdonképpen ideális arra, hogy egyesítse a bluesos bájt és a hair/glam rock/metal suhancos virtusát, ő a zeneiség és a refrének ragadozó dallamosságának egyik fő hordozója, de a versszakok fülbemászóságáé is. Tele van szenvedéllyel, érzelemmel, ösztönnel, lágysággal, áthatóssággal és még sok mindennel. Mindez Luka Lamut énekteljesítményét ékesíti. Jure Golobič gitáros ismét bebizonyítja, micsoda ász és mester, amikor hihetetlenül ötletes, tömör és csiszolt szólókat szór a mid-eight részekbe, amelyek önmagukban is minden dal egyik legvonzóbb ékkövei. Az albumnak különös erőt és groove-ot a ritmusszekció kivételes lendülete és szikrázása ad végig. Röviden: a hangzás építőkockái által szállított hangzásbeli kontrasztok aprólékosan optimalizáltak. Az album azonnal megragad, és ebből nem is enged. A versszakok angolsága metrikailag több mint kiváló, és a Stray Train egyáltalán nem kelti azt az érzetet, hogy valójában szlovén zenekar. Ebben a tekintetben a többi szlovén rockzenekarhoz képest új, magasabb szintre emelik a lécet.
Ebből a szempontból a „Blues From Hell” győzedelmes folytatása az első lemezen elkezdett történetnek, és a zenekar előtt még magabiztosabban, kompromisszumok nélkül nyitja meg az ajtót a nemzetközi zenei színtéren való ismertség felé. Ez az album tetőtől talpig minőségi, minden részletén érződik a csiszolás és a komponálás iránti nagy elkötelezettség. Kidolgozott karaktere van, és megvan benne a potenciál, hogy a zenekart kilője a hard rock és a blues újjáélesztőinek új hullámos, forró gárdájába, és kiszélesítse a nemzetközi rajongótáborát. Ha műfajilag a hard rock fiókjába soroljuk, biztosan az egyik legjobb album, amely idén megjelent a hazai színtéren, és olyan lemez, amelyre a külföldi rajongók is szélesre tárják majd a fülüket!
Felállás
Luka Lamut – ének
Jure Golobič – gitár
Boban Milunović – gitár
Niko Jug – basszusgitár
Viktor Ivanović – dob
Produkció
The Corageous Five
Számlista
1. Electrified
2. Heading For The Sun
3. Days Gone
4. Emona
5. Mad Machine
6. Blues From Hell
7. House Of Cards
8. Love Is Just A Breath Away
9. My Baby´s Ride
10. Give It Away
11. No Easy
12. Miracle
