Előadó: Gallagher, Rory
Kiadó: RCA Records
Megjelenés: 1973
Értékelés: 3.5/5
1972 közepén Gallagher virgonc bluesz-trubadúrcsapata szinte egyik napról a másikra trióból négy élesre fent harcossá nőtte ki magát. Ami Roryt illeti, a személyi változás nem érkezhetett volna jobbkor. Hat év intenzív izzadása után a triós felállásban, ahol mindig a pimasz ír gitárkunsztjai voltak a fő hajtóerő, egyre inkább üdítő szellőztetésnek tűnik a dobos mester, Rod de’Ath, és főleg a kiváló egykori Killing Floor-billentyűs, Lou Martin érkezése. Gallagher így ismét egészen különleges kihívás előtt áll. Most először egy összeszokott zenei kollektívával kell megküzdenie, amely a jó hallgathatóság mellett bőven rendelkezik féktelen alkotói ösztönnel is, és ami a legfontosabb, megvan benne a megfelelő adag bátorság és önfejű könyörtelenség, csak így bontakozhatnak ki zavartalanul a saját ötletek. Ennek az ötéves odüsszeiának, amelyet ma már kétségkívül a gitáros legtermékenyebb időszakának nevezhetünk, az nyitánya a Blueprint: minden úttörő lelkesedés ellenére meglepően összeszedett dokumentum, egy Gallagher-féle zenésznél hangulatilag talán még túl visszafogott is.
A Blueprint címéhez híven erősen „kékes” előjelű album, amely Roryt a megszokott, kiváló formájában mutatja. Egy potenciális kedvenc nyitja, amely a gitáros szólókarrierjének ebben, mondjuk úgy, korai szakaszában már így is színes koncertrepertoár tagja. A Walk On Hot Coals csordultig van Rory tipikus humorával és a gitárjátéka megdöbbentő érzékiségével. Több mint megfelelő pillanat arra, hogy Rod egyedi ritmusképletei először megmutatkozzanak, olyan finomsággal, intenzitással és főleg karakteres függetlenséggel, amely Gallagherből már a nyitányban kicsalja a legjobb játékának színes áradatát. A bluesos motívumok szikár kezelésével, a műfaj kiszámíthatatlan gyökereinek kutatásával Rory a fantasztikus Baker’s Blues-zal messze elkanyarodik a nyitódal konvencionalitásától. A humornak és főleg Rory szájharmonikájának jóindulatú szólongatásának köszönhetően a régi Big Bill Broonzy-motívummal Gallagher zenei arculata új dimenziót kap, amelyet aztán a vakmerő, ezúttal rockosabb hangulatú Hands Off koronáz meg. Rory a hagyományhoz a country-ízű Race The Breeze-zel és a melankolikus, slide-gitárra épülő If I Had A Reason-nel is hű marad, ennek a szívélyesen gondtalan kóborlásnak a végtelen texasi síkságokon pedig a csúcspontja a briliánsan szeszélyes akusztikus instrumentális, az Unmilitary Two-Step, Rory zenei humorának újabb festői bemutatója.
A Blueprint elődei példáját követve ezúttal sem tudja elkerülni, hogy érzékeny témákkal játsszon. Ilyen a Daughter Of The Everglades, a legdallamosabb Gallagher-szerzemények egyike, amelyben először jut erősebb hangsúlyhoz a „billentyűs” szerepben kiválóan felpörgött Lou Martin hozzájárulása. A Daughter Of The Everglades melankolikus bepillantást enged a fiatal Gallagher megosztott belsejébe, a „lánya” megrázó érzelmi kitörése után pedig a szikár Seventh Son Of A Seventh Son figyelmeztet némileg nyersen a kontrasztos természetére, messze a legagresszívebb darab ezen az albumon, amely a hétköznapi földi halandóknak és más blueselleneses „gyávának” valószínűleg Gallagher összes költeménye közül a legvonzóbb lehet, de határozottabb produkcióval és a két „tanonc” kétségtelen erényeinek racionálisabb kihasználásával sokkal jobban is szólhatott volna!
Felállás
Rory Gallagher: ének, gitár, szájharmonika, mandolin
Gerry McAvoy: basszusgitár
Lou Martin: billentyűk, gitár
Rod de’Ath: dob
Produkció
Rory Gallagher
Számlista
1.Walk On Hot Coals
2.Daughter Of The Everglades
3.Banker’s Blues
4.Hands Off
5.Race The Breeze
6.Sevent Son Of The Seventh Son
7.Unmilitary Two-Step
8.If I Had Reason
