Blue Öyster Cult: The Symbol Remains
Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés: 2020. 10. 9.
Produkció: Buck Dharma, Eric Bloom & Richie Castellano
Játékidő: 61.15 perc
Műfaj: Heavy Metal / Hard Rock / Art Rock
Értékelés: 8.0/10
A „The Symbol Remains” a hosszú életű amerikai, eklektikus hard rockerek/metalosok, a Blue Öyster Cult tizenötödik stúdióalbuma, és a „Curse of the Hidden Mirror” (2001, RockLine kritika) követője, amely közel húsz évvel ezelőtt jelent meg, és ez volt a leghosszabb szünet két stúdióalbum között a kultikus csapat történetében. Az album címe a „Shadow of California” szövegéből ered, amely a „The Revolution By Night” (1983) lemezen szerepelt. Egyben a „The Symbol Remains” az első stúdióalbum a „Club Ninja” (1985, RockLine kritika) óta, amelyen már nem szerepel az elhunyt billentyűs/ritmusgitáros Allan Lanier, és stúdióbemutatkozás a banda immár régóta tag két muzsikusának: Richie Castellano billentyűsnek/gitárosnak/énekesnek és Jules Radino dobosnak. Castellano az album produceri munkájában is részt vett az alapító tagokkal, Eric Bloom gitárossal/énekessel és Donald Roeser gitárossal/énekessel, akit inkább Buck Dharma néven ismerünk.
Bloom szavai szerint a csapat egészen néhány évvel ezelőttig nem érzett késztetést arra, hogy új stúdióalbumot készítsen. A „The Symbol Remains” alkotói folyamatát nagyban befolyásolta a Blue Öyster Cult régi munkatársának, egykori menedzserének és producerének, Sandy Pearlmannek a 2016-os halála, hiszen évekig az ötletek és koncepciók valóságos kincsesbányája volt. A dalszerzésben és a vezetőének felvételében Eric és Buck nagy segítséget kapott Castellanótól, két dal megszületésében pedig közreműködött az ismert amerikai fantasyíró és forgatókönyvíró, John Shirley is, aki valószínűleg a „A holló” című film forgatókönyvéről a legismertebb, és akivel a banda korábban is dolgozott együtt. A „The Symbol Remains” szövegei a klasszikus Blue Öyster Cult-témáktól, mint az űrlényes összeesküvés-elméletek és H.P. Lovecraft sötét fantáziái, egészen a jóval banálisabb dolgokig, például az internetes mémekig és a végzetes asszonyokkal való találkozásokig terjednek.
A nyitó „That Was Me” hagyományosan ütős kezdés, különösen dühös Ericcel az énekmikrofonnál; ezen közreműködött az alapító dobos, Albert Bouchard is, aki az utóbbi években a saját bandájával, amelyben a testvére, Joe mellett az eredeti Alice Cooper-basszusgitáros, Dennis Dunaway is játszik, Blue Öyster Cult- és Alice Cooper-klasszikusokat játszik. Albert már 1981-ben elbúcsúzott a Blue Öyster Culttól, de így is jó érzés, hogy hosszú idő után újra együtt dolgozott Ericcel és Bucckal.
A szolid nyitányt Buck szerzeménye, a „Box in My Head” követi, amely egy végzetes nő meghódításáról szól. A dalban jó potenciál van, de a kissé langyos refrén miatt sajnos nem válik belőle újabb melankolikus Blue Öyster Cult-klasszikus Bucckal az éneknél. Általánosságban elmondható, hogy ezúttal Buck vezetőénekes dalairól enyhe csalódásként beszélhetünk ahhoz képest, amit tőle a múltban megszoktunk. Ebben a kategóriában még a „Nightmare Epiphany” sikerült a legérdekesebbre, amely finoman ötvözi Buck remek énekteljesítményét, a csábító gitárharmóniákat, az ízléses zongoramenetek és a lendületes ritmust.
A rendben lévő, de nem túl izgalmas „Tainted Blood”, amelyben a klasszikus hard rock elemek mellett egy csipetnyi AOR is felbukkan, Castellano vezetőénekén keresztül üdítő frissítést és némileg más énekdinamikát hoz, mint amit az „fekete ügynökök” korábbi lemezein megszoktunk. Castellano énekes megmutatkozásai közül sikerült „The Machine” is, amely az album jobb pillanatai közé tartozik, míg az „Edge of the World”, amely az űrlényes összeesküvés-elméletről szól, a minőségi vokális harmóniák Ericcel az éneknél és az erőteljes gitármenetek mellett emlékezetes refrént is tartalmaz, ami a „The Symbol Remains” megszokott viszonyai között meglehetősen ritka jelenség.
A „Train True (Lennie’s Song)” elég tipikus Buck-szerzemény, a megszokottnál nagyobb hangsúllyal a blueselemeken, amelyet a tréfás, vágtázó ritmusok és a kissé vicces szöveg miatt nem kell túl komolyan venni. A klasszikus hard rockos „The Return of St. Cecilia”, amelyet hammondorgona-hangok és hatalmas vokális harmóniák fűszereznek, újabb szolid, de nem túl ihletett Castellano-szerzemény, az ő énekével az előtérben. Castellanót a dal megalkotásában a „régmúlt” „St. Cecilia” ihlette. Ez 1970-ben született, amikor a Blue Öyster Cult még Stalk-Forrest Group néven működött, és még álmában sem gondolta, hogy két év múlva nagy siker vár rá új név alatt.
A „Stand And Fight” Ericcel az éneknél a „The Symbol Remains” legütősebb száma, és az egyik kevés, amelyet klasszikus heavy metalnak lehet nevezni. Kár, hogy a „stand and fight” refrén rendkívül közhelyes és sztereotip, és inkább valami kevésbé okos metalbandának, mondjuk a Manowarhoz hasonlóknak állna jól, de Eric a múltban is csinált néhány hasonló „neandervölgyi” felhívást a „metaltestvérekhez és -nővérekhez”, úgyhogy ez nem túl nagy meglepetés. A „Florida Man”, amely újabb melankolikus Buck-szerzemény kihasználatlan potenciállal és kissé halovány refrénnel, szövegében a népszerű internetes mémre utal, amely először 2013-ban bukkant fel.
Erre a fajta középszerűségre, amikor úgy tűnik, hogy a csapat a legjobb ötleteit már az album első felében ellőtte, meggyőzően a legjobb dal, a „The Alchemist” következik. Ez az ambiciózus, Ericcel az éneknél felvett szerzemény, amelyet H.P. Lovecraft azonos című novellája ihletett, az író pedig a 20. század első felének legmetalosabb írója, az, amire a hívek többsége várt, és amit közel húsz éve vártak ettől a bandától. Ezúttal Ericnek és társainak sikerül hiteles és összetett Blue Öyster Cult-klasszikust alkotniuk, a sötét hangulat és a dráma sikeres felépítésének, valamint Eric kiváló énekteljesítményének köszönhetően. A hangszeres rész sem marad el, messze ez a legmeggyőzőbb és legérdekesebb az albumon, a kivételes hangulat megteremtéséhez pedig sokat tesz hozzá az ősi átokról szóló sötét szöveg is.
A „Secret Road” a szolid, de nem túl emlékezetes Buck-dalok közé tartozik az albumon, amelyeknél a hallgató sajnos azt érzi, hogy végig hiányzik az az „i-re a pont”, amely a számot az átlagosból kiváló dallá változtatná. Egy jobb középső aranzsmán vagy egy érdekesebb refrén biztosan hozzájárult volna ahhoz, hogy ez a szerzemény versenyképesebb legyen Buck korábbi Blue Öyster Cult-klasszikusaival szemben. A végén a fűszeres gitárszóló sajnos nem elég a jobb összbenyomáshoz.
A „There’s a Crime” megint kicsit „vadabb” hard rock szerzemény szolid refrénnel, de egészében nem tartozik a „The Symbol Remains” érdekesebb dalai közé. A záró „Fight” című számot Buck már 2015-ben kiadta embrionális formában a SoundCloudon, de akkor még szólószerzemény volt. Stílusában kissé emlékeztet az előző, „Curse of the Hidden Mirror” album egyik dalára, de ennek ellenére inkább a „szolid”, semmint a „kiváló” kategóriába tartozik.
A „The Symbol Remains” teljesen tisztességes album, amely méltó a kultikus csapat nevéhez, de messze nem tartozik a legjobb teljesítményeik közé, bár néhány hívő várakozásai a megjelenés előtt (túl)nagyok és kissé irreálisak is voltak. Eric, Buck és a „fekete ügynökök” másik három tagja szép számmal alkotott teljesen hallgatható és szimpatikus dalt, nagyobb minőségi botlások nélkül, ezek közül azonban sajnos kizárólag a „The Alchemist” emelkedik ki jelentősen, amely már most a klasszikusaik közé tartozik. Nyilvánvaló, hogy Ericből és Buckból az elmúlt két évtizedben, a bizonyítani vágyó „fiatalabb zenei generáció”, amelyhez Richie Castellano tartozik, minőségi segítsége ellenére is, kissé elfogyott az egykori alkotói ihlet, ami különösen igaz Buckra, aki valaha gyakorlatilag nem tudott csalódást okozni a szerzeményeivel. Ennek ellenére a hard rockos/metalos örökifjak a „The Symbol Remains” albummal teljesen szolid lemezt hoztak össze, amely kielégíti, de nem teljesen boldogítja a hosszú ideje hűséges hívek többségét, akiknek közel húsz évet kellett várniuk a megjelenésére.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. That Was Me (3:18)
2. Box in My Head (3:46)
3. Tainted Blood (4:17)
4. Nightmare Epiphany (5:30)
5. Edge of the World (4:52)
6. The Machine (4:14)
7. Train True (Lennie’s Song) (3:57)
8. The Return of St. Cecilia (4:12)
9. Stand and Fight (4:48)
10. Florida Man (4:08)
11. The Alchemist (6:00)
12. Secret Road (5:24)
13. There’s a Crime (3:37)
14. Fight (3:12)
Felállás:
Eric Bloom – ének, kísérővokál, gitár, billentyűs hangszerek, szintetizátorok
Buck Dharma – gitár, ének, kísérővokál
Danny Miranda – basszusgitár, kísérővokál
Richie Castellano – billentyűs hangszerek, gitár, ének, kísérővokál
Jules Radino – dob, ütőhangszerek
Vendégzenész:
Albert Bouchard – cowbell és kísérővokál az 1. számon
