Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: 10cc
Kiadó: Mercury Records
Megjelenés: 1978.09.01.
Hossz: 49:57
Értékelés: 4.5/5
A „Bloody Tourists” a 10cc hatodik stúdióalbuma volt. A kultikus artrock-bohócoké ez az egyedi zenei kollektíva, amely színes pályafutása során soha nem szűnt meg lenyűgözni a csábító dallamosság, a komplex hangszerelés és a klasszikus angol humor szokatlan keverékével, amelyben a csípős szarkazmus sem hiányzott. A klasszikus 10cc-felállás, amelyben ott volt a két örök tréfamester is, Kevin Godley dobos és Lol Creme gitáros/billentyűs/énekes, 1976 után már a múlté volt. A „Bloody Tourists” idejére, a két említett úr távozása utáni második stúdiómunkára Graham Gouldman énekes/gitáros és Eric Stewart énekes/billentyűs (aki később Sir Paul McCartneyval is összeállt) már szilárdan a kezében tartotta a zenekar gyeplőjét. Az új 10cc-felállást Rick Fenn gitáros/billentyűs, Paul Burgess dobos/ütőhangszeres, Stuart Tosh dobos/ütőhangszeres és Duncan Mackay billentyűs egészítette ki (utóbbi később többek között a The Alan Parsons Projecttel, a Camellel és a Budgie-val is dolgozott). MacKay Tony O’Malley helyét vette át, aki csak az élő „Live And Let Live” albumon (1977) volt a 10cc tagja.
A frissen megújult 10cc a „Bloody Tourists” felvételei közben, ami afféle kvázi-koncepcióalbum lett, hiszen a szövegek többsége egy tipikus, beképzelt és konzervatív angol turista ismeretlen országokban tett utazásairól szól (Jamaica, Tokió, Ocho Rios, Paradicsom…), valószínűleg nem gondolta, hogy a lemez első kislemezével, a „Dreadlock Holiday”-jel megostromolja a brit slágerlisták csúcsát, és ezzel pályafutása egyik csúcspontját éri el. Az album messze leghíresebb szerzeményét két zenész barbadosi utazása ihlette (a szöveg egyébként Jamaicáról szól): Eric Stewart és a The Moody Blues gitárosa/énekese, Justin Hayward a helyiekkel való közelebbi találkozások közben rengeteg kellemetlen kalandba keveredett.
Alapvetően könnyed, nyugodt tempójú reggae-dalról van szó, de ha a hallgató kicsit jobban belemélyed a szövegbe és az egyes hangszerelési megoldásokba, rájön, hogy valójában maró szatírával állunk szemben, amely a tipikus „fehér emberről” szól, aki sehogy sem találja a helyét Jamaica kellős közepén. Az egész valós eseményeken alapul: a két említett zenész barbadosi útja során összefutott egy tolvajjal. Az illető, rasztákkal díszítve, ezüstnyakláncot követelt a „fehér embertől”, később pedig egy drogdíler nő is meglátogatta őket a szállodában, szóval a színes kalandokban nem volt hiány. A szövegben szereplő kriketthivatkozások, valamint a reggae és Jamaica emlegetése a turista kísérlete, hogy mindenáron elhitesse a helyiekkel, mennyire tetszik neki az életmódjuk, pedig csak látszatbarátságról van szó. A fő énekes szerepet itt Eric Stewart vitte, aki így némi önéletrajzi patetikusságot is belevitt a dalba, énekstílusát pedig jól hozzáigazította a tipikus reggae-megközelítéshez. A fülbemászó, kiűzhetetlen refrénnek köszönhető, hogy a „Dreadlock Holiday” lett a „Bloody Tourists” egyetlen slágere.
Innentől az album sokkal melankolikusabb, komolyabb hangulatú árnyalatokat ölt, ahogy a hallgató már a „For You And I”-nál megtapasztalhatja, ahol nem hiányzik a gúny a párkapcsolat összes hullámvölgye és túlzott érzelmessége kapcsán. Itt ismét beigazolódik ennek az egyedi csapatnak a már szinte közmondásos mestersége a megható vokális harmóniák felépítésében és a bájos akusztikus hangszerelések lefektetésében, amelyeket végig vigasztalhatatlan melankólia itat át. Az album hangulata és általános tempója kissé felpezsdül a váratlanul játékos „Take These Chains”-nél, ahol a partnerek kapcsolata sokkal pozitívabb oldalról jelenik meg. A 10cc szövegeiben mindig a szójáték és az eredeti metaforák mestere volt, így néha elég nehéz eldönteni, mikor csúfolják ki a lírai alanyt, és mikor gondolják teljesen komolyan.
A „Shock On The Tube (Don’t Want Love)” melankolikus intro után hirtelen temperamentumos részbe csap át, különösen a „szalon”-zongora és a szókimondó vokális harmóniák miatt, és egy tipikus 10cc-szöveget tartalmaz, amelyben az örök álmodozó egyes szám első személyben hirtelen fantáziával váltja fel a valóságot. A huncut „Last Night” újabb önéletrajzi leírást rejt, ahol a mesélő/énekes, jelen esetben Graham Gouldman, egy hosszú kapcsolat és az „egyéjszakás” ágyugrás között őrlődik, ami egy újabb szarkasztikus utalás a modern kapitalista társadalom egyre felszínesebb emberi kapcsolataira. Az „Anonymous Alcoholic” blues-os gitárfutamával és huncut zongoraritmusaival tréfás szöveget hordoz egy részegesről, aki idegen országba keveredik, és sehogy sem tud rendes kapcsolatot teremteni a csapossal, miközben mindenki a háta mögött nevet rajta. Nagyjából a közepén táncritmusok uralkodnak el, ami a távoli helyre érkezés hirtelen egzotikumát hangsúlyozza. A karibi ütősök, fúvósaranzsmánok és a szintetizátorok elektronikus hangzása tovább erősítik az egzotikus atmoszférát.
A „Reds In My Bed” kislemezként is megjelent, de nem került fel a slágerlistára, pedig érezhető benne a The Beatles hatása; újabb keserű gúny egy diszfunkcionális kapcsolatról, miközben a romantikus refrén szép vokális harmóniákkal éles ellentétben áll az egyébként cinikus szöveggel. A fő éneket itt Stuart Tosh dobos vitte el kiválóan. Jó kereskedelmi potenciált rejtett a „Lifeline” is, egy újabb kifejezetten dallamos, szimpatikus és kissé melankolikus szerelmi történet, ahol a zenekar a szövegben a honvágyat és a két szerelmes közötti (látszólag) nagy távolságot érinti. Különösen elragadóak a gyönyörű szimfonikus hangszerelések és az ünnepélyes refrén. Az éteri „Tokyo” című ballada a lehető legszebb főhajtás a japán 10cc-rajongók előtt, hiszen rendkívül megindító, őszinte ajánlás a japán fővárosnak, ahol különösen kitűnik Stewart vigasztalhatatlanul melankolikus éneke.
A „Bloody Tourists” összes száma közül az „Old Mister Time” az, amely főként a szövegének köszönhetően a legkegyetlenebbül társadalomkritikus szatírának hangzik, hiszen egy öreg csavargó szerencsétlenségeiről szól, akit a környezete folyton kigúnyol. A vokális harmóniák, az ünnepélyes szimfonikus díszítések és az éles gitárfrázisok váltakozása rendkívül folyékonyan zajlik, miközben Stewart remekül beleéli magát a morgós, szánalmas vén lézengő szerepébe. A „From Rochdale To Ocho Rios” egy rockzenekar és kísérete hosszú turnén tett utazásáról mesél, miközben a lírai bohóckodás a számtalan úti baleset kapcsán egészen új dimenziót kap. Nem hiányoznak belőle utalások a kultikus hippicsapatra, a The Mamas & the Papasra sem. Ennek megfelelően táncos, „kalipszó”-ritmusok és vidám dallamok uralkodnak, ami tovább fokozza az egzotikus környezet általános érzetét.
Az „Everything You Wanted To Know About!!!” kissé ingerültebb énekmegközelítést kínál, hiszen a szöveg ezúttal kíméletlen szóbeli leszámolás a partnerrel, miután a kapcsolatban hirtelen megjelennek az első repedések. A központi hangszerelés a legsötétebben szól az egész albumon, ezzel a 10cc a kölcsönös elidegenedés hirtelen győzelmét hangsúlyozza. A „Bloody Tourists” 1997-es újrakiadása tartalmaz egy bónuszszámot „Nothing Can Move Me” címmel, amely stílusában kiválóan illeszkedik az album többi szerzeményéhez, bár szerkezete kissé „blues-osabb” gitár- és zongorairányba húz. A gunyoros szöveg főszereplőjét semmi a világon nem lelkesíti annyira, mint a rock’n’roll, ezért a párját is elhanyagolja.
Egy tipikus, tudatlan és fennhéjázó angol turista kalandjai, aki „üres fejjel” csöppen bele a Karib-térségbe, még soha nem szóltak olyan szórakoztatóan, mint a „Bloody Tourists” lemezen, a 10cc diszkográfiájának egyik kulcsalbumán. Az art rock aranykorának számos brit zenekara kialakította a maga egészen sajátos módját a modern társadalom szarkasztikus kifigurázására, de egyiküknek sem sikerült ezt olyan szívélyesen, finoman és időnként még megindítóan megcsinálnia, mint a 10cc-nek. Ha egy lakatlan szigetre kerülnél, és csak egyetlen 10cc-albumra lenne szükséged, hogy feldobja a hangulatod, az egyetlen logikus választás a „Bloody Tourists”, az örökzöld, felejthetetlen „Dreadlock Holiday”-jel az élen, minden idők legjobb zenei turistaszatírájával.
Felállás
Eric Stewart – ének, gitár, zongora, Moog szintetizátor, orgona
Graham Gouldman – ének, basszusgitár, gitár, ütőhangszerek
Rick Fenn – gitár, orgona, Moog szintetizátor, ének
Duncan Mackay – szintetizátor, zongora, hegedű, billentyűk, elektromos zongora, vokál
Paul Burgess – dob és ütőhangszerek
Stuart Tosh – dob, ütőhangszerek, ének a „Reds In My Bed” című számban
Produkció
Graham Gouldman és Eric Stewart
Számlista
1. Dreadlock Holiday (4:28)
2. For You & I (5:20)
3. Take These Chains (2:36)
4. Shock On The Tube (Don’t Want Love) (3:38)
5. Last Night (3:10)
6. Anonymous Alcoholic (5:38)
7. Reds In My Bed (4:04)
8. Lifeline (3:26)
9. Tokyo (4:29)
10. Old Mister Time (4:27)
11. From Rochdale To Ocho Rio (3:41)
12. Everything You Wanted To know about!! (Exclamation marks) (4:25)
13. Nothing Can Move Me (Bonus Track)
