Bled White

Szerző: Primož Novak

Előadó: Novembers Doom
Kiadó: The End Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 1:08:21
Értékelés: 4/5

A chicagói Novembers Doom eddig minden albumával meglepetést okozott. Minden lemezen érezni lehetett a fejlődést, az ötletek is frissnek hatottak, miközben a modern metal terén a doom/death metal szinonimájának számítottak.

3 évvel a jól fogadott Aphotic után, a zenekar megalakulásának 25. évfordulóján a Novembers Doom olyan albumot adott ki, amely a maga módján tele van meglepetésekkel. A csapat kétségkívül tartja a megszokott stílusát, amely a Bolt Thrower, az Autopsy, a korai My Dying Bride és a Katatonia nyomdokain haladva a death metal elemeket hangsúlyozza. Ebben mindenképp van egyfajta hitelesség.

A Novembers Doom azonban nem emelkedne ki a mezőnyből, ha nem lenne meg a maga szelíd oldala. Itt természetesen ott van a dallamosság, a tiszta ének, sőt egy-egy ballada is. Ezzel a Novembers Doom a legjobban az Opethhez került közel. Ezt a mintát más doom/death metal bandák is követték, például a Daylight Dies, az October Tide és mások.

A Novembers Doom a Bled White-on kissé úgy döntött, hogy változtat a receptjén. A hangsúly ezúttal inkább a dallamos, mint az agresszív oldalon van. Persze továbbra is akadnak ütős dalok, ahol Paul Kuhr erőteljes hörgése kiemelkedik, és ehhez illenek a gitárok meg a ritmusszekció is. Ha viszont csak a brutalitást nézzük, az a legjobban az Unrest és a The Brave Pawn dalokban jön elő. Utóbbi egyébként már kifejezetten black metalos hangulatú.

Maga a dallamosság felé tett kísérlet sem tűnik éppen sikertelennek. Inkább épp ellenkezőleg. Paul Kuhr itt dallamos refrénekkel van jelen, a balladáról pedig nem feledkeztek meg. Ezúttal a zenekar a morbid és helyenként elnyújtott Just Breathe-t kínálja. Egy-egy lassabb számban szintén az énekes ének dominál. A gitárok is a dallamosság felé nyúltak. Larry Robers gitárosnak ugyanis meglehetősen jó érzéke van a szólózáshoz és a dallamokhoz. Kiváló példa erre a Clear szólója. A dallamai mindenesetre sem nem hatnak közhelyesnek, sem nem erőltetettnek. 

Ha az album lényegét kell kiemelni, azt kell mondani, hogy a Novembers Doom valahogy következetes marad: a hangzásra nem lehet panasz, a dallamosság nem zavaró, a kísérletezés pedig, amely a tiszta ének használatában mutatkozik meg, sikeresnek mondható. Időnként viszont zavaró, hogy egyes dalok túl hosszúak, és felbukkan egy-egy filler is. Egy óra nyolc perc néha túl hosszú egy albumhoz, ha nincs meg hozzá a megfelelő dinamika.

25 évnyi pályafutás és 9 album után a Novembers Doom még mindig képes meglepetést okozni. Ez mindenképp olyan zenekar, amely nem ragaszkodik ugyanazokhoz a sablonokhoz, mint sok mai metalbanda, hanem újabb dolgokkal is megpróbálkozik, és ez üdén tartja a zenéjüket.

https://www.youtube.com/watch?v=GRT41OcaAy0

Felállás

Paul Kuhr – ének

Larry Roberts – gitár, ének

Vito Marchese – gitár

Mike Feldman – basszusgitár

Garry Naples – dob

Produkció

Chris Wisco, Dan Swanö (keverés)

Dallista