Előadó: AC/DC
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2008
A hard rock mennydörgésének vitathatatlan bajnokai, az ausztrál bácsik, akik – ha még nem tudnád – AC/DC néven futnak, 2008 végén végre visszatérnek, ráadásul a szenzációs Black Ice-szal. Mondhatnánk: végre! A Stiff Upper Lip ugyanis az AC/DC-mércével mérve túl langyos lemeznek bizonyult, megjelenése óta pedig mi, a jellemüknél fogva felturbózott, részeges nótákat szerető rajongók 8 évig kényszerű absztinens tengődésre voltunk ítélve valamiféle steril, „germ free” vákuumban. Igaz, a megalomán multik észlényei közben „kiegyensúlyozott, higiéniai és tartalmi szempontból egyaránt kétségkívül kifogástalan zenei térrel” próbáltak szórakoztatni minket, számos U2- és Bon Jovi-mesével, de a kezünket a szívünkre téve: ezek egy hithű rocker lelkének nagyjából annyit használtak, mint egy hidratáló krém Niki Lauda arcvonásainak rugalmasságának. De aki vár, az kivárja. A szenvedésnek idén végre vége, mert az AC/DC a Black Ice-szal ismét szárnyra kel, és a hallottak alapján a rock & roll zene sokat emlegetett bukásának se híre, se hamva.
A Black Ice az ausztrál rock & roll dinoszauruszok régóta várt formába lendülése: a komoly hangvételű, sörszagú engedetlenségből ritkán kilengve hűek maradnak a hagyományos zajhoz és a háromakkordos riffelés odamondós stílusához. A produkciót tekintve korhoz illően kidolgozott lemez az AC/DC-től szokatlan hangulati sokszínűséggel büszkélkedik, ami nagylelkűen hozzájárul az összkép változatosságához. Angus és társasága rögtön az első számmal telibe talál. A Rock & Roll Train a klasszikus AC/DC-hang minden lényeges elemét egyesíti. Az öröm pedig itt csak most kezdődik igazán. A Skies on Fire, a Big Jack és a Smash n Grab a nagyoktánszámú rock & roll szikrázás gyöngyszemei, amilyen a zenekar Scott utáni korszakára jellemző, és szorosan lihegnek az AC/DC legerősebb fegyvertárának sarkában. A War Machine egy teljes pompájában felszolgált vazektómia, a különben kötelező hipnotikus segédeszközök nélkül, amelyek enyhítenék Angus csörömpölésének mérgességét – pedig úgy tűnik, élete formájában van. A War Machine nem hagy hidegen, ha másért nem, hát a ravaszul beépített dinamikai tartomány miatt, amitől a szám olyan életerőt kap, amilyenhez az AC/DC-től korábban nem voltunk hozzászokva.
A folytatás a megszokott, de ettől még nem kevésbé üdvözlendő hard rockos zaklatással szolgál, amely nem tér el túlzottan az ismert formulától. A Wheels a You Shook Me All Night Long mintájára a fülbemászó dallamosságra tesz, a Spoilin’ for a Fight pedig Angus következő egyenes rúgása a fogak közé. A Money Made és az Anything Goes megbékélőbb természetével és könnyedebb megközelítésével – ami a dús orrszőrzeten át is bizonyára bántja majd a válogatósabb AC/DC-tisztelők orrát – az album legpótolhatóbb pillanatának egyedüli komolyabb jelöltje. De semmi pánik! Az ő szürkeségük fölött hamar felbukkan a Rock & Roll Dream mérgező atmoszférája, ráadásul az irigylésre méltó Johnson-féle vokális akrobatikával egy csomagban! Sokkoló? Nem igazán, de még feleannyira sem, mint a félelmetes bluesrockos Stormy May Day, ahol Angust még a slide-gitározással kötött rendkívül sikeres barátságon is rajtakapjuk. Ilyen kiváló, egyfázisú újdonságok mellett a Black Ice kétségkívül gyorsan átvészelné az olyan meglehetősen átlagos nyomok hiányát, mint a She Likes Rock & Roll, a Decibel és végül a címadó dal, amely az összes említett közül még a legtöbb szimpátiát gyűjti be.
A Black Ice korántsem valami nosztalgiázó kirándulás öt megvénült rockergebének, hanem meggyőző bizonyíték a rendkívüli zenei életerőre, amellyel az AC/DC ismét az egyik fő, ha nem egyenesen a fő attrakciója lesz a közelgő koncertévnek. A várakozás hosszú és gyötrelmes volt, de egy szemernyi kétely nélkül kijelenthetem, hogy a jó 8 évnyi sóvárgás az egyedülálló „nagyfeszültségű” bravúrra minden frusztrált pillanatot megért. Az AC/DC a legszkeptikusabbak kételyeit is a lehető legjobb módon oszlatta el, egy hatalmas rockmanifesztummal, amely a régi szép időkhöz hasonlóan büszkén áll a rock & roll alapdefinícióinak önellátó hírnökeként!
Felállás
Brian Johnson: ének
Angus Young: gitár
Malcolm Young: gitár
Cliff Williams: basszusgitár
Phil Rudd: dob
Produkció
Brendan O’Brien
Számlista
1. Rock ‘n Roll Train
2. Skies on Fire
3. Big Jack
4. Anything Goes
5. War Machine
6. Smash n Grab
7. Spoilin’ for a Fight
8. Wheels
9. Decibel
10. Stormy May Day
11. She Likes Rock n Roll
12. Money Made
13. Rock n Roll Dream
14. Rocking All the Way
15. Black Ice
Az album hossza: 55.30
