Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Eyecontact
Kiadó: god bless this mess records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 20:47
Értékelés: 4/5
Prekmurje Szlovénia azon vidéke, ahol a legérdekesebb zenei vízióknak szokott kiművelődni a magja. Bármibe kezdenek is odalent zenei téren, abban szinte mindig ott van egy kézzelfogható, jól érezhető karizma esszenciája, amely őszinteségével és szokatlanságával azonnal magával ragad és meggyőz. Műfajtól függetlenül. Valahogy így szól a most következő történet is.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Khons nevű zenekar. A kilencvenes években történt mindez, Lendván. A csapatnak sajnos egyetlen hivatalos stúdiókiadványt sem sikerült összehoznia, 2008-ban pedig úgy döntött, felhagy minden tevékenységgel. A Khons hamvain egykori tagjai, Gregor Naglič és Daniel Balažic fektették le új formációjuk alapjait. Eleinte egy ideig duóként játszottak, aztán a felállás kiegészült egy második gitárossal, Atila Szunyoggal és a basszusgitáros Teo Grajjal. 2011-ben kedvezővé váltak a körülmények az Eyecontact nevű új zenekar számára, amely elkezdte írni saját anyagát, és az idén májusban meg is jelent az első EP formájában. A banda a „Big Mean Machine” címet adta neki.
A borító motívuma és a színvilága is sejteti, hogy a lemez belsejében egy vérre szomjazó szörnyeteg tombol és pusztít. Ez a szörnyeteg nem más, mint a zsíros, koszos riffek különleges kémiai vegyülete, a tökéletes stoner rockos pusztalakói létből, vagy ha úgy tetszik, „kitaszítottságból” fakadó hangzás, amely vehemens vakmerőséggel csap le a rockos lényeg magjára. A zenekar őseredeti, metalosan felbőszült riffeken szánt végig, amelyeknek nyers, garázsízű csengése érintetlen maradt, így az EP személyi igazolványa lüktetően élő, vastagon összekent hangzást és kellően dinamikus gerincet kap. A két gitár építette masszív riff-fal féktelen pusztításával adja a hangzás zömét, de nem szabad megfeledkezni a kihegyezett, zörgősen csengő basszusvonalakról, sem a dobos Gregor Naglič erőteljes csapásairól, amelyek a lemez magját adják.
A dalokat helyenként gitárfrázisok közti váltások, gitárszólók díszítései és tempóváltások mozgatják meg, amelyek az EP játékideje alatt folyamatosan, hatásosan csavargatják a hangulatot, a lemez atmoszféráját. A számok a harag és az ítélet napjának dübörgésében bontakoznak ki. A posztapokaliptikus képi világhoz sokat hozzátesz a tüzes, szenvedélyes ének is (Peasant, Let Me Taste Your Suicide), amely fontos építőeleme az EP végzetes, ugyanakkor „gonoszkás” hangulatainak! Az Eyecontact rendkívül elszántan festi a feketét, és tetteiben nem ejt foglyokat. A félhangos kombinációk a gitárfrázisokban magától értetődőek, sőt kötelezőek, hiszen stoner rockról beszélünk, a doom közeli rokonáról, és mindkettő szívesen merít ilyen téren a Black Sabbath riffelemi alapjaiból. A stonerbe révedő riffek természetesen valamiféle hipnózist teremtenek, amely beszippant a zenekar világába, a banda pedig tömör riffek hatékony megalkotására épít, és ezeket több alaptempóval kombinálja. A záró instrumentális szám, az Irony elején romboló riff-lavina zúdul a szinte törzsi ritmusokra.
Az Esecontact már kiindulásból is különlegesen szól, karizmát hordoz. Tudnak olyan kidolgozott riffet hozni egy számba, amely magával ragad, ezt pedig gördülő ritmusokkal támogatják alá, és így hatásosan szítják a riffes dühöngés izzó parazsát. A zenekar az első EP-jével egyértelműen jelzi, hogy egy új különc érkezett a szlovén zenei színtér keményebb vidékeire, és mivel nagy elszántsággal követi saját zenei víziójának gyújtópontját, minden figyelmet megérdemel. Különösen a zenei alkotómunka következő felvonásaiban.
Felállás
Daniel Balažic – ének, gitár
Atila Szunyog – gitár
Teo Graj – basszusgitár
Gregor Naglič – dob
Produkció
Eyecontact
Számok listája
1. Fehlgeschlagene
2. Hindenbruk
3. Caius
4. Peasant
5. Let Me Taste Your Suicide
6. Irony
