Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Judas Priest
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2016
Értékelés: 3/5
A Judas Priest nevére minden igazhitű nehézzenerajongó megborzong. A zenekar 1969 óta kiapadhatatlanul dacol az idővel a színtéren, úttörő munkájával és zenei víziójával pedig sok tekintetben ő tehet arról, hogy létrejött a heavy metal fogalma, 2011-ben és 2012-ben mégis gyakorlatilag már a pályafutása lezárásán dolgozott. Csak egy „Epitaph” névre keresztelt búcsú világturnét jelentettek be, amit egy DVD kiadása követett! Az energiák azonban láthatóan másfelé fordultak, főleg miután a legendás KK Downing helyére belépett a jóval, jóval fiatalabb és bizonyítani vágyó gitáros, Richie Faulkner. A zenekar így új életerőt érzett, kreatív ihletre talált, felvette és kiadta az újabb kiváló stúdióalbumát, a „Redeemer of Souls”-t, ezt pedig egy új világturné követte.
Az energiákban felfrissült és megfiatalodott Judas Priest így tavaly koncertek sorát abszolválta. Európai színpadokon nyár közepén tűntek fel, amikor végigjárták a legrangosabb európai fesztiválhelyszínek zömét, majd közvetlenül az év vége előtt, vagyis decemberben (a legendás UFO támogatásával) még egyszer visszatértek az európai színpadokra, és egy csarnokturnét is lenyomtak.
A zenekar úgy döntött, hogy ezt a turnét is megörökíti! Így a németországi, híres Wacken Open Air fesztiválon 2015. 08. 01-jén adott koncert, ahol a Judas Priest hús-vér 85.000 fős tömeg előtt lépett fel, több kamerával rögzítve került rá az új koncertdokumentumra.
A Judas Priest sosem briliározott különösebb eszteticizmusával. Már az Epitaph-turné is olcsó giccsel párosult, ami a színpadi díszleteket és magát a látványvilágot illeti (vetítővásznak használata és egyéb kacat, például kifeszített láncok, műlángok…). Az utolsó turné, amelyről a „Battle Cry” dokumentum származik, ebben a tekintetben sem jobb semmivel. A háttérben a kockás vetítések ezúttal is rendkívül naivak és teljesen gyerekesek, olcsó kivitelezéssel és eredeti ötlet nélkül. Mindegy, a zenekar ebben a tekintetben soha nem fordított különösebb esztétikai figyelmet ezekre a dolgokra. A Wacken Open AIr fesztivál óriási színpadát a Judas Priest azért a játékával uralta. Különösen Halford, aki végig hatalmas köröket járt, a színpad előterétől vissza a dobos Scott Travisig, valamint balra és jobbra a többi társáig.
Az előadás alatt, ahogy az a Judas Priestnél már szokás, rengeteg a vörös fény. Ebben a tekintetben a felvétel nem éri el azt a minőséget, amelyet 2016-ban más előadók hoznak a rock’n’roll üzletben. A DVD és a Blu-ray között gyakorlatilag nincs lényeges minőségbeli különbség, pedig a szabályok szerint ennek nyilvánvalónak és érezhetőnek kellene lennie. De ez nem érzékelhető. A kép tehát nem teljesen tiszta és éles, a Blu-rayen sem. A több kamera használata a „close-up” kompozíciókat is nagyon rosszul kapta el. Nyilvánvaló, hogy a Judas Priestnek egyáltalán nem volt kameramanje a fotóárokban. A „close-up” jelenetek közül a koncert alatt közelről csak Richie Faulkner „Fyln’ V” gitárját kapjuk, azt is végig ugyanabban a képkivágásban.. Előtte ott a mikrofonállvány (sajnos zavarja magát a kivágás), emellett jellemzően csak Richie jobb keze látszik jól, ha viszont a bal keze a gitárnyak mezőin közelebb kerül a hangszedőkhöz, a gitáros szólózása is megfigyelhető. Ian Hill és Glenn Tipton „close-up” képei teljesen hiányoznak! A rendezés figyelmének zöme természetesen Rob Halfordra jut, a színpadi kameraman Scott Travist is nagyon jól elkapta a dobok mögött. A többi képkivágást távoli kamerák töltik ki, és azt a fenséges érzést közvetítik, amelyet csak a Wacken közepén tomboló 85.000 fős tömeg egyedi lüktetése tud létrehozni. Ez a koncertfilm tehát elég szép csomag tartalékot hordoz magában.
A másik a fellépés összhangzása. Ez az igazi Judas Priest-hangzás. Sőt. A zenekar végre nem döntött úgy, hogy utólag javítgatja a hangzást a stúdióban, amit régen, a koncertalbumok megjelenése előtt nagyon szeretett csinálni. Így nyilvánvaló, hogy Halford már nem tud olyan erővel énekelni, mint egykor, hogy átalakítja a dallamvonalakat, vagy a refrének fő részeit a megőrült közönségre hagyja. Az is érdekes, hogy Glenn Tipton a szólók zömét átengedte Richie Faulknernek, akiből tényleg nem hiányzik a dinamit, és a bemutatott minőség alapján ezt a pozíciót ki is érdemelte. Egyébként Tipton időnként slampos, és nem a legpontosabb a gitárjátékában. Mintha tényleg megunta volna, vagy leamortizálódott volna.
Mindezek mellé tudomásul kell venni a teleprompter használatát is, amelyet Rob Halford az énekelt versszakoknál használ. Ez azt jelenti, hogy nem tudja őket kívülről. Ez sem újdonság a Judas Priestnél, bár a zenekar mindenféle vizuális trükkel próbálja ezt leplezni. Halfrod ezt természetesen napszemüveggel és „robotszerűen” esetlen, előre-hátra mozgással próbálja elrejteni. „Előre” tartással és a föld felé fordított fejjel. Ez logikus. A versszakokat valahogy el kell olvasnia.
A DVD-n, illetve a Blu-rayen két számmal több anyag van, mint a CD hanganyagán, időbeli korlátok miatt. A CD-ről így kimaradt a Turbo Lover és a Livin’ After Midnight. A DVD és a Blue-ray három extra számot is tartalmaz, amelyek a 2015-ös európai turné őszi-téli szakaszából származnak, a Judas Priest 2015. 12. 10-i gdański (Lengyelország) fellépéséről. A nyári turné setlistje ugyanis eltért az őszi turnétól. A Devil’s Child című számot a (nyári) setlistben a remek Desert Plains („Point of Entry”, 1981) váltotta, a Jawbreaker helyére pedig a kiváló Screaming For Vengenace („Screaming For Vengeance”, 1982) került. A turné őszi szakaszának repertoárján a nyári setlisthez képest eggyel több számként a The Rage szerepelt. Itt rejlik a válasz arra, miért éppen a Screaming For Vengenace, a The Rage és a Desert Plains lett a bónusz szám.
Mindegy. Az energia, az előadás. Ez számít. A zenekar még mindig teljesen méltóképpen és határozottan rúg egyenesen a fogak közé és a homlokra! Az igazi Judas Priest-rajongók lecsapnak erre a kiadványra, és azonnal bepakolják a híres zenekar műveit tartalmazó privát gyűjteményükbe. Akik igényesebbek vagytok, maradjatok inkább a zenekar nyolcvanas években rögzített koncertfelvételeinél. A „Live Vengeance 1982”-re és a „Priest Live!”-ra (1986) gondolok. Szóval. Ha nem vagy megrögzött rajongó, ezúttal kicsit rugalmasabban nyúlj a pénztárcádhoz, és a saját fejed után döntsd el. Mielőtt befektetsz, előbb ellenőrizd az anyagot. Az a minőség, amelyet a Judas Priest neve a 47 éves maratoni eposz során képvisel, természetesen most is megvan, de néhány dolgot, ami az évek múlásával, az öregedés következtében tapad a zenekar arcához és működéséhez, ezúttal egyszerűen tudomásul kell venni.
Felállás
Rob Halford – ének
Glenn Tipton – gitár
Richie Faulkner – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Scott Travis – dob
Számlista
1. (Intro) Battle Cry
2. Dragonaut
3. Metal Gods
4. Devil’s Child
5. Victim of Changes
6. Halls of Valhalla
7. Turbo Lover
8. Redeemer of Souls
9. Beyond the Realms of Death
10. Jawbreaker
11. Breaking the Law
12. Hell Bent For Leather
13. The Hellion
14. Electric Eye
15. You’ve Got Another Thing Coming
16. Painkiller
17. Living After Midnight
bónusz számok:
18. Screaming for Vengeance
19. The Rage
20. Desert Plains
