Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Balingen / Messegelände / Németország
A koncert dátuma: 2013. július 12.
Látogatók száma: 10.000
Jegyár: 95,00€
A Bang Your Head!!! fesztiválon a reggelek számítanak a legrövidebbnek. A „bemelegítő nap” után – a RockLine beszámolója ITT – elengedhetetlen a regenerálódás. Úgyhogy amikor már tizenöt perccel tíz előtt a hazai német thrash metal banda, a Wanted Inc. riffje kezd kopácsolni a koponyád padlásterében, az nem éppen kellemes élmény. Az én »füstölt« fejemmel és a környezet ingereit savanyúan fogadó érzékeimmel ellentétben Andy Meier gitáros, Frank N. Stoner énekes, Lukas Semmelbauer basszusgitáros és Hermann Weiss dobos a nap ezen szakában biztosan nem így gondolta a dolgot a színpadon, hiszen hatalmas büszkeséggel mutatták be a zenéjüket. Ez afféle összegzése, keveréke a német teuton thrash metal hagyományának: a Tankardtól a Sodomon, az Inslumberen és a Paradoxon át egészen a Purgatoryig. Ha ehhez hozzáveszed a vadonatúj, épp idén júliusban megjelent »Demons We Created« című stúdióalbumot, a lelkes srácok joggal büszkék a helyzetre, amely egyelőre igencsak kedvezően alakul számukra. Sajnos azonban a Wanted Inc. elsősorban generikus banda, vagyis a jövőben még rengeteg munka vár rájuk.
Az európai thrash metal régi iskolája előtti tisztelgés igazi retró hangulatát a dán Artillery hozta el a színpadra. A veteránok, akiknek magját a gitáros testvérpár, Morten és Michael Stützer, valamint hűséges társuk, Peter Thorslund basszusgitáros alkotja, kíméletlenül kaszálni kezdtek a gépfegyverekkel, amint felharsant a színpadról az őskori klasszikus The Challenge, az Artillery második, »Terror Squad« című albumáról. Ezzel a fesztivál elkezdte felvenni első igazi körvonalait, és megkapta a velős, szerzői hitelesség igazi, zajos lendületét. Az Artillery tavaly szeptember végén új énekest fogadott soraiba Michael Bastholm Dahl személyében, és nem is olyan régen vonult vissza a zenekar eredeti dobosa, Carsten Nielsen, akinek helyét mostantól Josua Madsen foglalja el. Az első két albumra bőségesen építő setlist komoly okot adott az örömre az óriási fesztiválszínpad előtti, már szépen megtelt küzdőtérnek. Az új énekes, Michael Bastholm Dahl sajnos nem rendelkezik olyan meggyőző színpadi jelenléttel, mint elődje, Søren Adamsen (aki éneklés közben sisakot viselt a színpadon), ugyanakkor ízlésesen beilleszkedett az érett öregfiúk társaságába, akik egészen biztosan új alkotói tavaszukat élik. A zenekar a hírek szerint még idén kiadja új stúdióalbumát. Az Artillery a kezdeti kompromisszummentesség hevét a zárásban is megtartotta, amikor még egy klasszikussal kerekítette le a repertoárt. Ahogy várható volt, utolsó lövedékét is a tömegbe repítette: elsütötte a The Almighty című dalt.
A reggeli thrash-dübörgés után jöttek a szelídebb hangok. Ám korántsem kevésbé harapósak. Erről ugyanis a svéd sleaze rockerek, a Crazy Lixx gondoskodott háromnegyed órás, nagyon intenzíven pörgő műsorával. A honfitársaiknál, a Hardcore Superstarnál jóval kevésbé hírhedt szerelésben és visszafogottabb teátralitással is a feje tetejére állították a srácok a fesztivál hangulatát! Egészen más közönséget csalogattak a színpad elé, amely élvezte az egyszerű, de vakmerően szaggatott galoppot, amelynek tempóját himnikus, ragadós indulók dobogó ritmusa diktálja. A potens rockos attitűd és a dallamos fülbemászóság leírt elegye természetesen az új album, a »Riot Avenue« (2012) lényegét mutatta be, a nyitó Young Bloodtól az album címadó dalán át a záró Whiskey Tango Foxtrotig. A zenekar ravaszul tartotta magasan a fellépés dinamikáját egy kissé olcsó, kiszámítható taktikai húzással is, amikor Quiet Riot- és Twisted Sister-örökzöldeket játszott, közben pedig a népszerű Heroes Are Forever és Want It kislemezdalokkal egészítette ki a műsort. Kiugrások nélkül, de nagyon szerethetően.
A Dream Evil rutinos zenekarnak számít, hiszen már 1992 óta működik. Annak ellenére, hogy diszkográfiájuk meglehetősen szerény, a srácok kiadtak néhány nagyon színvonalas albumot az európai power metal tipikus jegyeivel. Persze azok az idők, amikor a kvintett szerves része volt Snowy Shaw dobos (XXX, ex-Therion, ex-Mercyful Fate, ex-King Diamond) és Gus G. szóló-/ritmusgitáros (Ozzy Osbourne, Firewind), már a múlté. Ennek ellenére a gyeplőt változatlan intenzitással tartja kezében a skandináv producerek veteránja, Fredrik Nordström, aki a csapatban a ritmusgitárt nyúzza. A banda a színpadon feszesen, összeszedetten, megtörhetetlenül és mindenben szuverén módon működik. Power metal, egyenesen a homlokodba, vakítóan. Az Accept – Priest – Primal Fear-féle riffkovácsolási minta ma már szinte egzotikus jelenségnek számít, a Dream Evil azonban továbbra is hűen és hatásosan ragaszkodik hozzá. A zenekar idénre új stúdióalbumot ígér. Niklas Isfeldt énekes semmit sem veszített meggyőző előadói töltetéből. A rövid hajú frontember, aki a dacos évek alatt összeszedett egy-két ősz hajszálat és néhány felesleges kilót, azonnal magára vonta a közönség figyelmét, amikor a banda belecsapott az Immortalba, majd a bevált sztenderdeken – In the Night, United, Bang Your Head, In Flames You Burn, Children of the Night, The Chosen Ones, Chasing the Dragon – át folytatta metálos menetelését egészen a záró The Book Of Heavy Metal (March Of The Metallians) című dalig. A Dream Evil fellépése a Bang Your Head!!! fesztiválon exkluzívnak számított: ez volt ugyanis mindössze a negyedik koncertje a zenekarnak az idei évben. Valószínűleg az első és egyetlen nyári fellépésük idén.
H.E.A.T. – a skandináv forró glam revival-portéka folytatta a svéd inváziót a fesztivál első napjának nagyszínpadán. A zenekar, amely tavaly adta ki aktuális, »Address the Nation« című stúdióalbumát, természetesen annak népszerűsítésére használta ki a nyári fellépéseket, hiszen a lelkes srácok 2014-re már be is harangozták az utódját. A RockLine 2013. június elején, az »elmosott« Hi-Rock fesztivál színpadán már látta a zenekart, és kellemesen meglepte a színpadi dinamika intenzitása a dalok előadásában, az összhang és az összeszokottság, amit a veleszületett svéd perfekcionizmus táplál. Ezen a koncerten sem lehetett semmilyen előadói hibát érezni. A zenekar fő hajtómotorja a színpadon továbbra is a megzabolázhatatlan énekes, Erik Grönwall, aki alaposan beleélte magát a szerepébe, és a fesztiválon elsőként használta ki igazán a színpad »cat walk« részét. A nyitó Breaking the Silence-től a záró It’s All About Tonight-ig a srácok végig rendkívül rokonszenves és ragályos színpadi karizmát sugároztak, kiváló hangzással és összehangolt előadással jutalmazva a hallgatókat, amit különösen a remekül sikerült többszólamú vokálharmóniák emeltek még magasabb szintre. A hangos ováció és a közönség intenzív reakciója megerősítette, hogy a »glam rock revival« skandináv hulláma jelenleg nagyon népszerű és megbecsült. Mindenben kicsiszolt fellépés!
A Masterplan a fiatalabb ÉVJÁRATÚ német power metal bandák közé tartozik, amelyet azonban a tapasztalt zenei veterán, Roland Grapow gitáros vezet. Miután már úgy tűnt, hogy Jorn Lande pótolhatatlan hangja a »Time To Be King« (2010) stúdióalbum megjelenése után végre megállapodik a csapatban, ő a saját zenekara és egyéb projektjei iránti kötelezettségei miatt ismét átadta helyét a Masterplanben egy másik énekesnek. A posztot az At Vance énekese, Rick Altzi vette át. A Masterplan az egyik utolsó zenekar, amely a power metal-boom „uszályában” bukkant fel (ezt a HammerFall indította el a kilencvenes évek második felében), és túlélte az azonos műfajú bandák özönét. Valószínűleg épp Roland Grapow nevének köszönhetően. Ő 2001-ben, az egyik legnagyobb becsben tartott Helloween-kiadvány, a »The Dark Ride« után Uli Kusch dobossal együtt hagyta el a zenekart, és megalapította a Masterplant. Az ok? A Helloween konzervatív szárnya nem engedte meg a zenekar hangzásának és stílusának változását, ami nagy kár, hiszen a »The Dark Ride« üdvözlendő kitérőt jelentett a zenekar már százszor elrágott és agyonjátszott formuláitól. Akárhogy is, a Masterplan rutinos zenészekből álló csapat, amely kiválóan kihasználta balingeni fellépését. Pályafutásuk két leghíresebb dalával nyitottak: az Enlighten Me és az utána következő Spirit Never Dies kislemezekkel. Ragadós, harapós kezdés, nem vitás! A zenekar tavaly teljesen megújult. Grapow mellett az eredeti tagok közül már csak Axel Mackenrott billentyűs maradt. Az új énekes, Altzi mellett – aki előadásával méltón bizonyította, hogy megérdemli a helyet, amelyet Lande átengedett neki – tavaly a cseh Martin Skaroupka dobos, aki korábban a Cradle of Filthben dobolt, valamint Jari Kanulainen egészítette ki a felállást, aki hosszú évekig volt a klasszikus, »Tolkki era« Stratovarius-felállás basszusgitárosa. Grapow tehát semmit sem bíz a véletlenre. Érdekes, hogy a zenekar a vadonatúj »Novum Initium« (2013) albumról mindössze két dalt (Keep Your Dream Alive, Betrayal) játszott a koncerten, a repertoárt pedig a »Masterplan« (2003) bemutatkozó album dalainak rendelte alá. Hozzám hasonló, vén koncertjáró rókaként azt mondom: ideális választás. A »Masterplan« a Masterplan-pályafutás legfényesebb pontja! Grapow tisztában van vele, hogy a Masterplan az újrakalibrálás és a regenerálódás fázisában van (ezt maga az album címe is megerősíti), ezért a bevált »óvatos talajtapogatás« taktikáját választotta. A zenekar nevét egy ideig még a régi babérokon fogja megszilárdítani, és csak a következő albummal (vagyis azzal, amely a »Novum Initium« utódja lesz) derül ki, hogy a zenekar mer-e még művészileg fejlődni, vagy továbbra is a generikus, jól bevált dalszerzési keretek között marad. Nagyon erős fellépés, amelyet a zenei veteránok Balingenben természetesen rutinnal, tapasztalattal és hatalmas tudással hoztak össze!
Ha van legendás skandináv death metal-úttörő, amely döntő szerepet játszott az öreg kontinens jellegzetes death metal-hangzásának kialakításában, és amelynek nyomába rengeteg zenekar szegődött, akkor az kétségkívül az Entombed. A „Wolverine Blues” után egy hosszabb kihagyás miatt elvesztették a kapcsolatot a színtérrel, az eredeti tagok közül pedig ma már csak Lars Goran Petrov énekes és Alex Hellid gitáros maradt a fedélzeten. Fellépésük óriási színt vitt a fesztivál első napjába, hiszen addig, az Artillery kivételével, inkább fiatalabb évjáratú zenekarok szórakoztatták a közönséget, amelyek zenéjében nem sok egyéni, szerzői mélység akad. Az Entombedről ez egyáltalán nem mondható el. Összetéveszthetetlen zenei kézjegyű bandáról van szó. A kócos hajú, mokány kis ember, Lars Goran Petrov pedig nem akárki. Még mindig fülhasogató hörgést présel ki magából, amelynek minősége egy pillanatra sem ingadozott. Az Entombed farkasszemet nézett a legnagyobb délutáni hőséggel! A banda rögtön egy horoggal csapott oda, amikor a Living Dead című klasszikus death metal-indulóval nyitott (»Clandestine« album, 1991). Mosh! Először a fesztiválon! A setlistet főleg az első három album klasszikusaiból keverték (Revel In Flesh, Stranger Aeons, Out Of Hand), és a koncert záró szakasza sem engedett az intenzitásból: az Eyemaster, az I For An Eye, a Left Hand Path és a várva várt Wolverine Blues között a zenekar jelezte, hogy új stúdióalbumra számíthatunk, amelyet a banda death metal-gyökereinek igazi old school mintájára szabtak. Az Entombed fellépése a tagok közötti kivételes kémia eredménye, amely rendkívül precíz előadást garantál. A ritmusszekció lenyűgözően filigrán munkát végzett, a zenekar markáns arca 2013-ban viszont mindenekelőtt kétségkívül Lars, az énekes. Termetre inkább »ügyeletes goblin«, mint az az istenfélelmet keltő, mennydörgő óriás, akit egy death metal-énekes helyén várnál. Ez azonban semmiféle mérce nem lehet. Lars Goran Petrov ugyanis mulatságos megjelenése ellenére is kiváló és minden ízében meggyőző hörgő énekes, az Entombed alakjának és hangjának nélkülözhetetlen építőköve!
Közben a szomszédos Volksbankmesse csarnokban is életre kelt a színpad, ahol a német death metalos Fleshcrawl kezdett könyörtelenül dübörögni. Az apokalipszis felbőszült lovasai, akik hangzásban és stílusban is a svéd Dismembert veszik mintául, mindent lekaszaboltak a csarnokban, ami élt és mozgott! Már a kezdés is intenzívre sikerült: a banda irgalmatlanul zúdította a dühét az As Blood Rains From The Sky, a kiváló Soulskinner és a régebbi klasszikus Dark Dimension képében. A közönség reakciója azért kicsit más volt, mint amit a tavalyi Metal Mania őrületében a Komenski kras vidékén megtapasztaltunk, ami arra utal, hogy a német publikum egy kicsit fásultabb, hiszen koncertből bőven jut neki. Ennek ellenére már a délutáni órák közepén terjengett a csarnokban a rengeteg német sörivó szájából áradó alkoholgőz, ami persze meg is látszott a számos »elmerevedett« testen, amelyek ott bicegtek-tántorogtak a teremben. A színpad előtti »lyukak« intenzív moshingról árulkodtak, a Fleshcrawl pedig remek összeszokottsággal koronázta meg csarnokbeli fellépését. Különösen a karizmatikus frontember, Sven Gross kiállása volt lenyűgöző! A két gitár riffjeinek összhangja, valamint a ruganyos, dinamikusan pulzáló ritmusszekció együtt bevált garanciája ennek a rutinos death metal-kvintettnek a robbanékonyságára. A Fleshcrawl a zárással is meglepett: eljátszották a The Day Man Lost feldolgozását, amely eredetileg a Carnage dala.
A folytatásban a legendás svéd doom metal-veteránok, a Lake Of Tears fellépése is színt vitt a programba. A bemelegítő napon előbb a Candlemass, aztán másnap a Lake Of Tears. Szép, nem? Olyan zenekarról van szó, amelynek van mondanivalója, hiszen a kilencvenes évek eleje óta létezik. A tavaly megjelent »Illwill« az elődje, a »Moons And Mushrooms« (2007) vallomásos irányvonalát viszi tovább, és az új korszakban a zenekartól kifejezetten feszes, sötét doom metal-lemezt tesz le az asztalra, amelyben még death metal-elemek is felbukkannak. Ilyen értelemben elmondható, hogy a Lake of Tears bizonyos módon bezárja a fejlődési kört, hiszen visszatalált a »Greater Art« (1994) alapvetéseihez. Ugyanakkor az új album meggyőző művészi érettségről tanúskodik, hiszen a már említett »doom/gothic« és »death metal« elemek mellett progresszív és pszichedelikus vonásokat is hordoz. Már nem nagy újdonság, hogy a Lake Of Tears olyan zenekar, amely lemezein különféle hibrid formákban gondolta tovább a metal hagyományait, az »Illwill« pedig rendkívül meggyőzően menti át ezt a védjegyet az új időkbe. Nyitásként két klasszikus felépítésű, ám vadonatúj Lake Of Tears-dallal csaptak oda: a Taste Of Hell és az Illwill következett. A folytatás egyébként kiszámítható volt, ha a novemberi élményhez mérjük, amikor Bécsben csíptük el a zenekart (akkor a Pain és a Moonspell előtt nyitottak). A programot a Sweetwater beiktatásával dobták fel, ezen kívül elhangzott még a The Greymen, a Boogie Bubble és a Raven Land is.
Az Entombed-féle »hőségvihar« után a dán hard rock-veteránok, a Pretty Maids vették át a nagyszínpadot. Hogy a Pretty Maids Németországban továbbra is nagy becsben tartott, ismert zenekar, azt a koncertjeiken tapasztalható rendkívüli közönségreakciók bizonyítják. Igaz, hogy a színpad előtti közönség az Entombed után alaposan kicserélődött, a küzdőtér belső része viszont zsúfolásig megtelt. Addig a pontig biztosan ekkor volt a legnagyobb a tömeg. A csapat ugyanabban a felállásban lépett színpadra, mint két évvel ezelőtt ugyanezen a fesztiválon. Akkor a Bang Your Head!!! szervezője még a kisebb, csarnokbeli színpadot jelölte ki nekik. A Pretty Maids ismét új stúdióalbummal a zsebében érkezett Balingenbe! Rögtön abból szolgáltak fel: előbb az agresszívabb Mother Of All Lies, majd a fülbemászó I See Ghosts szólalt meg. A harmadik dal viszont már meglepetést hozott! A Needles in the Dark a kultikus »Future World« albumról – ez utóbbiból a folytatásban is bőven jutott, amikor a banda előrántotta a Yellow Raint és a Rodeót, a zárószakaszban pedig talpra állította a közönséget, amikor (ahogy várható volt) a címadó dalt is eljátszotta (persze nem maradt el a kötelező Back to Back és a Red, Hot & Heavy sem). A kiváló „Pandemonium” (2010) sem maradt ki: a dallamos, ragadós I.N.V.U. és a fenomenális Little Drops Of Heaven képviselte. A Pretty Maids a megfelelő fából van faragva. Ronnie Atkins a tűző napon is remekül hozta az énekesi feladatokat. A hard rock-énekesek veteránjának hangja ugyan már nem olyan friss, mint régen, de értékes tapasztalatával és azzal a tudással, ahogyan koncert közben »vezeti« a közönséget, teljesen magával ragadott és meggyőzött. Kezek a magasban. Az első sortól a keverőpultig. Nem egészen 100 méteren át! Hihetetlen, mekkora teret fed le a rutinos Ken Hammer mindössze egyetlen gitárral. A Pretty Maids továbbra is igazi színpadi attrakció, amely megőrizte lelkesedését és elszántságát! A Bang Your Head!!! fesztiválon átélt élmények után őszintén várhatjuk, hogy a zenekar őszi európai turnéjának valamelyik, már bejelentett állomásán újra láthassuk őket!
A finn power metalos Stratovarius »a kispadról« ugrott be az idei Bang Your Head!!! fellépői közé! Mégpedig a W.A.S.P. lemondott fellépése után. Ez a csapat is sok mindent megélt és túlélt már a pályafutása során. A csúcspontoktól a nyaktörő zuhanásokig. Az új »Nemesis« (2013) a zenekar legjobb »post Tolkki era« lemezének számít. A banda némi alkotói frissességet csempészett vissza rá, a dalok pedig főleg a ragadós refrének jól eltalált, himnikus énekelhetősége miatt esnek jól. Az új dobossal, a tavaly a visszavonult doboslegenda, Jörg Michael helyére érkezett Rolf Pilvével megerősödve a Stratovarius az új dalok (Abandon, Halcyon Days, Dragons és az Unbreakable kislemez) közé bekeverte a Speed Of Light, a Kiss Of Judas, a koncert abszolút meglepetésének számító, a »Fourth Dimension« (1995) albumról származó Against The Wind és a kötelezőnél is kötelezőbb Black Diamond klasszikusait, a fellépést pedig az »Infinite« (2000) klasszikusával, a Hunting High And Low-val zárta. A koncert megerősítette, hogy Timo Kotipelto az évek során veszített valamennyit a magasságaiból, a zenekar a hangolást is átalakította (mélyebbre hangoltak – úgy, hogy az megfeleljen az énekes jelenlegi hangi adottságainak). Jólesik viszont a felismerés, hogy Tolkki utódja, Matias Kupiainen gitáros megállíthatatlan gép, igazi perpetuum mobile, aki elképesztő színpadi produkciójával lenyűgözi a közönséget. Ő az egyik leginkább (ha úgy tetszik) iskolásan »kigyúrt« gitárvirtuóz, akit Finnország eddig adott a világnak, és aki briliánsan ötvözi a rendkívüli sebességet, a precizitást és az elektromos gitárnak nevezett hangszer feletti kontrollt. A Stratovariuson tehát egyelőre semmi jele a rozsdásodásnak vagy a fáradásnak! Matias Kupiainen és Jens Johansson szólópárbajainak bravúros kereszttüze ezúttal is a Stratovarius-koncert egyik legnagyobb attrakciója volt.
Ha már a finneknél tartunk, itt a Lordi! A Lordi a Bang Your Head!!! 2011-es kiadásán zárta a fesztivált. A második napon a csarnokban léptek fel, a fesztivál főzenekara után – az a nagyszínpadon játszott (Accept). Ezúttal a Lordi a nagyszínpadon kapott helyet, közvetlenül az első nap főzenekara, a Saxon előtt. A Lordi azonban a várakozásokkal ellentétben sajnos a fesztivál első napjának legrosszabb színpadi hangzását produkálta. Ennél a zenekarnál amúgy is sok a felvételről bejátszott alap, amelyre a koncertjeiken támaszkodnak. Ezúttal azonban a gyenge hangkép különösen kimutatta a foga fehérjét. A gitárt a koncert alatt szinte nem lehetett hallani. Vagy ha igen, akkor is csak jellegtelenül zümmögött valahol mélyen, a többi hangszer rétegei alá temetve. A Lordi persze a hírhedt shock-show-színházával kompenzált, hiszen erre épül a népszerűsége is. Ez ugyan semmi újdonságot nem hozott, de már maga a kvintett maskarája is első számú attrakció, ha korábban még nem láttad élőben a Lordit. A zombirituálékkal, kannibalizmussal és boncolással teli színházi körítésről pedig ne is vesztegessük a szót. A Lordi a tőlük megszokott szatíra és paródia jegyében az új »To Beast Or Not To Beast« (2013) stúdióalbumról bemutatta a The Riff, a We’re Not Bad for the Kids (We’re Worse) és a Sincerely with Love című dalokat. Bemutatták a megújult felállást is: Manát, a dobost, aki az elhunyt Otus helyére érkezett, valamint az új billentyűst, Hellát, aki elődjét, Awát váltotta. A színpadi kellékhalmon túl a másik tényező, amelynek köszönhetően a zenekarnak nem kell aggódnia, ha egy koncerten nem szól jól, a slágerek száma, amelyekkel megpakolja a műsorát. Ezt a Lordi a várt dalokkal oldotta meg: Who’s Your Daddy?, They Only Come Out At Night, Devil Is A Loser, az Eurovíziót megnyerő Hard Rock Hallelujah, zárásként pedig a Would You Love A Monsterman. Üdítő buli? Kétségtelenül. De nem a hangzásra kényes puristáknak!
És mit is mondhatnék a fesztivál első napjának főzenekaráról? Szinte semmit. A Saxon egyszerűen régi ismerősünk. Ha követed a metálvilág napi híreit, a Saxon hamar „mindennapos ismerőssé” válik. Hihetetlen ugyanis, hogy ezek a veteránok, akik még a távoli 1976-ban alakultak, nemcsak talpon maradtak a színtéren, de pályájuk érett szakaszában is elképesztő termékenységet mutatnak a stúdióban. Ugyanez igaz az európai koncertszínpadokra tett szüntelen látogatásaikra is (az USA-t már rég leírták). Alighogy meglátogattak minket a szlovén fővárosban az új európai „Sacrifice” turné első szakaszában, máris lerohanták az idei nyár fesztiválszínpadait. A zenekar nem szorul bemutatásra, Európa legnagyobb és legfontosabb fesztiválszínpadait uralta már, a wackenit is beleértve. A Saxon számára tehát nincs ismeretlen terep, és bújócskát sem játszanak. A srácok viszont kihasználták ezt a fellépést arra, hogy a lehető legnagyobb csomagot hozzák: a pirotechnikától, amely időnként füstfüggönyt, szikraesőt és tüzet zúdított a színpadra, a híres sas látogatásán át egészen a kiegészítő színpadi világítással feldobott színpadképig. Nigel Glocklert dobszólója közben a dobjaival együtt egy mozgó emelő vitte fel magasan a levegőbe.
Ilyen körülmények között a zenekar vezetőjének és énekesének, Biff Byfordnak a megzabolázhatatlan metálszíve különösen hevesen ver. Az öreg végigvigyorogta a koncertet. Az életvidám parancsnok a szünetekben folyamatosan ontotta az anekdotákat, és alattvalói, vagyis a csapattagjai rovására szórakoztatta a közönséget. Aznap este különösen jól forgott a nyelve. Egy ízben gúnyosan még a fesztivál főszervezőjéhez, Horsthoz is odalépett, aki a jobb szélső monitoron ülve testközelből nézte a koncertet, és az orra alá dugta a mikrofont, hogy énekelje el a „Wheels Of Steel” egyszerű refrénjét. A mindent látott embert ez azonban láthatóan annyira megzavarta, hogy egy „W” betűt sem tudott kinyögni, pedig nyilvánvaló, hogy Horst E. Franz neve a német metálszíntér sziklaszilárd hegyóriását jelenti.
Hogy megvigasztaljam a szlovén rajongókat, akik nem voltak ott a Bang your Head!!! fesztiválon: ők 2013. június 12-én a Kino Šiškában láthatták a zenekart! A Saxon a Bang Your Head!!!-en ugyanolyan hosszú koncertet adott. Különösebb meglepetések nélkül. A műsort a régebbi klasszikusoknak, sőt kultikus daloknak rendelték alá, amelyeket visszacsempésztek a setlistre (To Hell And Back Again, Motorcycle Man, The Eagle Has Landed, And The Bands Played On), lekerült róla viszont néhány újabb szám és (sajnos) egy-egy csemege is, például a „Forever Free” album kiváló balladája, az Iron Wheels (amely egy hónappal korábban Ljubljanában még elhangzott).
Abban a helyzetben, amelyben a Saxon aznap este találta magát – egy rengeteg kilométerrel, tapasztalattal és kidolgozott stratégiával bíró zenekarként, amely a világ bármelyik színpadán megállja a helyét –, a győzelem valóban könnyen begyűjthető volt. A repertoár fantasztikus előadásától, amely ismét hozott néhány felejthetetlen, elemi erejű, a N.W.O.B.H.M. mozgalom idején született old school riffet, Biff Byford parancsnoki rutinján át – aki többek között a közönség soraiból kapott zászlóval tüzelte a teret, és mint mindig, a felvarrókkal teli farmerdzsekit is, amelyet a metálénekesek nagy öregje hálásan magára öltött a koncert utolsó harmadában – egészen a színpadi díszlet teljes színházáig! Bombasztikus! Mintha egy jövőbeli koncertvideós kiadványra szabták volna. Se több, se kevesebb. Mágikus. Hipnotikus. És ismét összhangban a nagy Saxon egyedülálló heavy metal hagyományának hitelességével!
Aki a Saxont már mindenféle inkarnációban és színpadi változatban látta, az a BYH!!! fesztivál első napjának főzenekari „előjogát” tekintve 2013-ban mégiscsak legalább 15 perccel hosszabb műsort és egy-két meglepetést várt volna a Saxontól. Így viszont a keserű felismerést, hogy többletet nem kaptunk, még a balingeni fesztiválon felvonultatott színpadi kellékhalmaz és az ebből fakadó bombasztikusság sem tudta elfedni. Ami első látásra és hallásra, a „megtévesztett érzelmek” hatása alatt fel sem tűnik, az a koncert utáni kijózanodáskor keserű igazsággá válik! Ha viszont másodszor vagy harmadszor láttad életedben a Saxont, és épp a balingeni rendezésbe futottál bele, csak tapsolni tudtál a zenekarnak. Gondolkodás nélkül.
Az első fesztiválnap azonban nem ért véget a Saxon koncertjével. A csarnokban a Die Apokaliptischen Reiter, a Sodom-főnök Tom Angelripper sikeres projektje tombolt. A csarnokot viszont „lepecsételték”: annyira megtelt, hogy már senkit sem engedtek be. Így elmentünk még egy kör szendvicsre a közeli Subwaybe, aztán aludni. A brit veterán Onslaught koncertjét éjjel egy és kettő közé hirdették meg a csarnokba, de Morpheusz álmodozó szárnyai reggelig már nem ébresztettek fel minket az álom édes kábulatából.
Setlista
ARTILLERY:
1. The Challenge
2. In the Trash
3. At War With Science
4. Terror Squad
5. When Death Comes
6. By Inheritance
7. Death Is an Illusion
8. Rise Above It All
9. Khomaniac
10. The Almighty
CRAZY LIXX:
1. Young Blood
2. Lock Up Your Daughter
3. Riot Avenue
4. Cum On Feel The Noize
5. We’re Not Gonna Take It (Twisted Sister)
6. Want It
7. Rock And A Hard Place
8. Road To Babylon
9. 21 Til I Die
10. Heroes Are Forever
11. Whiskey Tango Foxtrot
H.E.A.T.:
1. Breaking the Silence
2. Better Off Alone
3. 1000 Miles
4. Late Night Lady
5. Straight For Your Heart
6. Beg Beg Beg
7. Downtown
8. Falling Down
9. Heartbreaker
10. Danger Road
11. Living on the Run
12. It’s All About Tonight
MASTERPLAN:
1. Enlighten Me
2. Spirit Never Die
3. Lost and Gone
4. Crystal Night
5. Betrayal
6. Crimson Rider
7. Back for My Life
8. Time to Be King
9. Keep Your Dream Alive
10. Heroes
11. Soulburn
12. Kind Hearted Light
13. Crawling From Hell
FLESHCRAWL:
1. As Blood Rains From The Sky
2. Soulskinner
3. Dark Dimension
4. Structures of Death
5. Damned in Fire
6. Into the Fire of Hell
7. Slaughter at Dawn
8. Under the Banner of Death
9. Beneath a Dying Sun
10. Written in Blood
11. From the Dead to the Living
12. Flesh Bloody Flesh
13. Made of Flesh
14. The Day Man Lost
PRETTY MAIDS:
1. Mother of All Lies
2. I See Ghosts
3. Needles in the Dark
4. Rodeo
5. I.N.V.U.
6. Yellow Rain
7. Little Drops of Heaven
8. Future World
9. Back to Back
10. Red, Hot and Heavy
ENTOMBED:
1. Living Dead
2. Like This With the Devil
3. Out of Hand
4. Revel In Flesh
5. To Ride, Shoot Straight and Speak the Truth
6. Stranger Aeons
7. Damn Deal Done
8. I for an Eye
9. Eyemaster
10. Supposed to Rot
11. Left Hand Path
12. Wolverine Blues
STRATOVARIUS:
1. Abandon
2. Speed of Light
3. Halcyon Days
4. The Kiss of Judas
5. Dragons
6. Against the Wind
7. Black Diamond
8. Unbreakable
9. Hunting High and Low
LORDI:
1. Intro (God Of Thunder)
2. We’re Not Bad for the Kids (We’re Worse)
3. Bringing Back the Balls to Rock
4. The Riff
5. Who’s Your Daddy?
6. Blood Red Sandman
7. It Snows in Hell
8. I’m the Best
9. Hard Rock Hallelujah
10. They Only Come Out at Night
11. Devil Is a Loser
—ráadás—
12. Sincerely With Love
13. Would You Love a Monsterman?
SAXON:
1. Procession (intro)
2. Sacrifice
3. Wheels of Terror
4. Power and the Glory
5. Heavy Metal Thunder
6. Solid Ball of Rock
7. I’ve Got to Rock (To Stay Alive)
8. To Hell and Back Again
9. Night of the Wolf
10. The Eagle Has Landed
11. Conquistador
12. Drum Solo (Nigel Glockler)
13. Motorcycle Man
14. Stand Up and Fight
15. Dallas 1 PM
16. And the Bands Played On
17. 747 (Strangers in the Night)
18. Wheels of Steel
—ráadás—
19. Crusader
20. Strong Arm of the Law
21. Denim and Leather
22. Princess of the Night
ONSLAUGHT:
1. Born for War
2. Killing Peace
3. Let There Be Death
4. Angels of Death
5. Destroyer of Worlds
6. Metal Forces
7. Fight With the Beast
8. Planting Seeds of Hate
9. Demoniac
10. Shellshock
11. Burn
—ráadás—
12. The Sound of Violence
13. Power From Hell
14. Thermonuclear Devastation
Képgaléria
