Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Europe
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 41:00
Értékelés: 4.5/5
Rövidítsem le a szenvedéseteket, ne vesztegessétek az időt a kritika olvasásával! Az Europe minden rajongója rohanjon a legközelebbi webshopba ezért a lemezért. A fiúk ezzel az albummal zárták le a fejlődési körüket. Visszatértek a gyökerekhez, megérintették önnön ősi lényegüket. Ha figyelembe vesszük, hogy a zenekar cover bandként kezdte a pályafutását, a Thin Lizzy, a Free, az UFO, a Led Zeppelin és a Deep Purple klasszikusait játszva, akkor tudhatjátok: a „Bag Of Bones”, a zenekar tíz évvel ezelőtti újraegyesülése óta negyedik albumaként, végre az, amire végig görcsösen vártunk. Eleinte a fiúk valami másfajta, modern groove-ot kerestek, amivel lenyűgözhetik a tömegeket; a „Last Look Of Eden” (2009) már flörtölt a retro hangzással, de a vérszegény produkció agyonnyomta. Volt benne potenciál, de langyosnak, megfoghatatlannak hatott. A „Bag Of Bones”-szal viszont az Europe olyan albumot tett le az asztalra, amelyet végre a zenekart építő egyéniségek nagy formátumú karizmája határoz meg.
A siker kulcsa? Kevin Shirley! A hangmérnök, aki a stúdióban végre megfejtette a zenekar mai törekvéseit. Persze az eredendő bűn nemzéséhez mindig két fél kell. Az Europe kicsit megzabolázta magát, megfogta a gyeplőt, magába nézett, felhagyott a „másság” hajszolásával, Shirley pedig ezzel egy időben teljesen megértette, és hatékonyan „felvételi szalagokra” vitte a zenekar 2012-es fejlődési útjának esszenciáját! John Norum mindenesetre megtartotta azt a koszos, lejjebb hangolt, zajosan arrogáns, hibrid gitárhangot, ami az új idők sajátja, de a gitárja az újraegyesülés napjától számítva sosem szólt még ilyen erotikusan az Europe kifejezésmódjának szorításában. Igen. Ezt az albumot tetőtől talpig a blues rock uralja! És ez a lényeg! Shirley pedig úgy tudta elhelyezni Norum új hangzását a hangképben, hogy az valóban minden hengerből tüzet köpve, életszerűen csap oda a „fantomkorvettből”, kivételes karizmával és erotikus retro-blues felhanggal.
Az egyik tényező az Europe-nál John Norum. Még fontosabb alakítója annak a pillanatnak, amikor az Europe lezárta a fejlődési körét, és a „Bag Of Bones”-szal tulajdonképpen újra megerősítette magát, (nem is kell találgatni) Joey Tempest. Joey ezúttal mindent egy lapra tett fel, fékek nélkül belebújt a soul-improvizáció cipőjébe is, és kihozta magából a legjobbat, amit tud. Tempest ma már semmiképp sem a magasba tör, inkább a hangterjedelmét főleg a középső tartományban használja ki, ahol az évek során bársonyosságot, érzékeny karizmát és enyhe torokhangot szerzett (amikor ki akarja hangsúlyozni), és ebben a tartományban a legerősebb, amikor a vers üzenetét kell kiemelni, az érzelmet pedig életre kelteni. Ezeket ezúttal tényleg nem fogja vissza az új album. És a kvintett többi tagja? Semmi sem könnyebb. Tekintve, hogy ezek a fiúk a bolygó legjobb és legnagyobb rockelőadóival játszottak, a rockos keménység bluesos erotikán és érzelmi vonzerőn keresztüli kiemelése tényleg nem sci-fi. A Glenn Hughes-szal való együttműködés a kilencvenes évek közepén, kísérőzenekari szerepben, csak erősítette a tagok karizmáját. Ma pedig, amikor Tempest az új albumon minden eddiginél szégyentelenebbül jár a soul kanyarjaiban is, a kísérőcsapat ereje még erőteljesebben mutatkozik meg, ez a kémiai együttélés pedig a külső hatást is tovább fokozza.
Az Europe rendkívül sűrű, tömör és tartalmában teljesen kézzelfogható albumot alkotott, amelyet szétfeszít a valóság és az őszinte rockfeszültség. A zenekar a régi iskola klasszikus rockbandáinak hangjain nőtt fel. Már a nyitó Riches To Rags egy fedél alatt egyesíti a Led Zeppelin (nyitó riff), a Deep Purple (Hammond-„szorongatás”), valamint a Dio/késői Black Sabbath (Tempest énekmegközelítése) hagyománya iránti lelkesedés vibrálását. A Not Supposed To Sing The Blues elmélyíti az album blues-rockos szélességét, szándékos keleties, Kashmir-féle bűvölettel megfűszerezve. Ez az album első kislemeze, amely ismét bizonyítja a dallamos fülbemászóság és a blues retorikájának összekapcsolásában rejlő kivételes jellemerőt a „Bag Of Bones” albumon. A Firefox című számról elmondható, hogy az album leginkább epikus pillanata, a versszak funkys alapja pedig Tempestnek még rugókat is ad a soul-elem kibontakoztatásához, amiben magasztosan ragyoghatna maga a fennkölt Glenn Hughes is. A címadó dal delta blues díszítéssel az album egyik csúcspontja. A zenekarnak sikerült megnyernie ennél a számnál a közreműködésre a forró Joe Bonamassát, aki a „slide” gitáron játssza a szólókat. Megemlítem, hogy Tempest és Norum az akusztikus gitáron az együttes pályafutása során minden iskolapadot kiült, ezért ebben a párosban nem tudnak hazudni! A szám izgalmasan nő ki a bevezető melankolikus, akusztikusan vezetett versszakból a potens refrén rockos macsó gőgjének szuperexpanziójába. A My Woman My Friend minden bizonnyal tetszeni fog Paul Rodgers és a Free rajongóinak is, a Demon Head ismét klasszikusan megvágott Europe-szám, jócskán a Whitesnake-hívek testére szabva, míg a Drink And Smile egyenesen a Led Zeppelin harmadik albumára repítheti a hallgatót. A Mercy You Mercy Me egy másik időben és térben klasszikus Deep Purple-kalandozás lehetne, amelyet aggodalom nélkül gyorsan megértene és magáénak érezne a mai Gotthard is.
Vitathatatlanul sok párhuzamot soroltam fel a korunk legnagyobb rockzenekaraival, mégis végig világos, hogy ez teljesen Europe-album. De mivel az Europe úgy döntött, hogy retro-nosztalgikusan visszatekint a gyökereire, logikus, hogy ezek a párhuzamok a „Bag Of Bones” albumon is a felszínre törnek. A legnagyobbaktól tanultak, és az energetikai extázis, amely szétfeszíti ezt az albumot, olyan intenzív, hogy ezt az elsőbbséget ma semmilyen mesterséges, MTV-stílusban legyártott „plusz EMŠO 2000 szerencsétlen”, aki magát rockbandának nevezi, nem tudja elvenni tőle.
A „Bag Of Bones” az az album, amellyel az Europe újra megerősítette a helyét. Az előző három lemez középszerűsége feledésbe merült, a „Bag Of Bones” pedig már az idei év első felében a hard rock egyik legjobb idei kiadványát hozza. Nincs mit tenni. Amikor a vén, edzett macskák nekiállnak annak, amihez a legjobban értenek, semmi sem mehet félre. Bomba album, amelytől el lesz ragadtatva az Europe minden rajongója, és mindenki, aki rákattan a legnagyobb klasszikus rockzenekarok úttörő hagyatékára! Rockerek és a világ minden többi igazhitű „rocktisztája”! Ez egy őszintén szívből jövő rockalbum nektek! Most pedig mindenki lessen izgatottan a zenekar friss koncertidőpontjaira!
Felállás
Joey Tempest – ének, vokál
John Norum – gitár
Mic Michaeli – billentyűk, vokál
John Leven – basszusgitár
Ian Haugland – dob, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Joe Bonamassa – „slide” gitár a 4. és az 5. számban
Anton Fig – ütőhangszerek a 4. számban
Produkció
Kevin Shirley
Számlista
1. Riches to Rags
2. Not Supposed to Sing the Blues
3. Firebox
4. Bag of Bones
5. Requiem
6. My Woman, My Friend
7. Demon Head
8. Drink and a Smile
9. Doghouse
10. Mercy You, Mercy Me
11. Bring it All Home
