Back To Where You’ve Never Been

Szerző: Primož Novak

Előadó: Hacride
Kiadó: Indie Recordings
Megjelenés: year_month
Játékidő: 41:22
Értékelés: 4/5

A francia Hacride-ról könnyen el lehetne mondani, hogy csak egy újabb tipikus, modern francia banda. Vagyis technikás zenére számíthatsz, amely a mai szélsőségek, például a Meshuggah és persze a death metal felé kacsint. A Hacride ugyanakkor nem úttörője a francia extrém metalnak. Előttük ott volt a Scarve, a Yyrkoon és természetesen a Gojira.

A Hacride korábbi lemezein is megmutatta, mire képes, annak ellenére, hogy a kritikusok szemére vetették: túlságosan ragaszkodnak az nu metalos ritmusokhoz. Cserébe sokkal jobb érzékük volt a groovehoz. Az előző albumon, a Lazaruson a komplex groove-ot a Tool-féle atmoszférikus, ambientes hangzás felé akarták elmozdítani. Az ilyen kísérletek viszont elég kockázatosak, és legtöbbször balul sülnek el. A Hacride-nál is elmondható, hogy ez a próbálkozás nem sikerült a legjobban.

A Back To Where You’ve Never Been-nel a Hacride azt bizonyítja be, amihez a legjobban ért: marad „groovy” és összetett, de nem esik túlzásokba. Az előző lemez óta 4 év telt el, közben pedig az énekes és a dobos is lecserélődött. Az új énekeshez eleinte kicsit nehéz hozzászokni, mert a tiszta hangja olyan, mint valamelyik kamaszos alternatív metal bandáé, amelyet leginkább az MTV tolt a köztudatba. A csendesebb, tiszta énekes részek ráadásul túlságosan is szeretnének a Toolra hasonlítani. Szerencsére a morgós ének elnyomja a tiszta vokál kesernyés mellékízét, és ettől a Hacride még sokkal vonzóbb lesz.

Az album fénypontja a ritmusszekció. Nagyon hallatszik a zenekaron, hogy dobost cseréltek. Az illető Florent Marcadet, aki a post-metalos Klone-ban is játszik. A sokoldalúbb dobos ugyanis nagyobb dinamikát hozott a zenébe. Példának hallgasd meg az Eridification of the Fall című számot, amely az album egyik legérdekesebb és legkidolgozottabb szerzeménye.

A Hacride 4. stúdióalbuma kétségtelenül figyelemre méltó. Az ütősebb részek kiemelkednek, csak az álmodozós részek nem jönnek ki igazán. A jó 41 percben a franciák egyértelműen lenyűgöznek. A produkció is szolid, a hangzás modern, csupán néhány szám tűnik kicsit elnyújtottnak. A Hacride-nak el kell ismerni, hogy nem fulladt ki. Ezzel az albummal bebizonyítják, hogy még van egy-két ász a tarsolyukban.

Felállás

Florent Marcadet – dob
Benoist Danneville – basszusgitár
Luiss Roux – ének
Adrien Grousset – gitár

Producer

Frank Hueso

Számlista