Helyszín: Cvetličarna VPK, Ljubljana, Szlovénia
Az interjú dátuma: 2011. március 10.
Az idei Power Of Metal hangzásvilága tényleg széles palettát fog át, az eddigi beszélgetések egyik izgalmas kiindulópontja pedig éppen az volt, hogy mindenki másként látja a metál jelentőségét, és másként érti a metál „általános” erejének fogalmát. Számodra mi ennek az erőnek a lényege?
Russell Allen: Nekem ez egyedülálló lehetőség, hogy újra úton lehetek, és énekelhetek az embereknek szerte a világon. A zenekaroknak pedig remek alkalom arra, hogy új közönség elé álljanak. A Symphony X évek óta szeretne eljönni Szlovéniába, de csak most, ezzel a turnéval sikerült mindent összehangolni, hogy megkapjuk a zöld utat. Személy szerint nagyon örülök a Symphony X és a Power Of Metal turné nevében is, hogy idejöhettünk, és eddig minden remekül alakult, úgy is zajlott minden. Az itteni emberek tényleg csodálatosak. A rajongók, akikkel ma találkoztam, igazán kivételesek és szuperek. Az ilyen emberekkel szívesen meginnék egy-két sört, ha persze nem kellene dolgoznom. (nevet)
A zenekarok kétségkívül nagyon sokfélék. Mi volt a kulcs a fellépők kiválasztásánál ezen a turnén? A kiadók és a műfajok között is nagy a különbség …
Russell: A részleteket nem ismerem, úgyhogy jobb, ha ezt magukat a turné szervezőit kérdezi. Ők mutatták be nekünk az ötletet, és annyit elmondhatok, hogy a Nevermore srácaival nagyon közel állunk egymáshoz, hiszen már 2005-ben együtt léptünk fel a Gigant touron, és azóta barátok vagyunk. Amikor meghallottam, hogy rajta vannak a fellépők listáján, remek alapnak éreztem egy szuper közös időtöltéshez, és azonnal benne voltam, mert mindig egyszerűbb, ha olyasvalakivel vágsz bele egy ilyen turnés vállalkozásba, akit ismersz. Így minden valahogy könnyebb, hiszen a turnén 45 ember van úton, akikkel nap mint nap együtt dolgozol. Nem tudom, ez itt Európában hogy működik, de az Egyesült Államokban elég megszokott, hogy ilyen kis vándorfesztiválok lépnek színpadra. Európában, amennyire tudom, inkább állandó fesztiválok vannak, amelyeket minden évben ugyanazokon a helyszíneken, ugyanazokban a városokban rendeznek. A zenekarok ilyen karavánjai, mint nálatok, ezért inkább ritkaságszámba mennek. Ha összeáll a csapat, és egy rakás ismerőssel, jó emberrel indulsz útnak, a vándorlás élménye szórakoztatóbb lehet, sőt mondhatni, nekünk lazább és kényelmesebb is. A szervezők kitűnően végezték a dolgukat. A fellépők névsora szuper, mert nagyon tetszik az ötlet, hogy nem mindenki ugyanazt csinálja. Én például semmiképp sem mennék el olyan koncertre, ahol öt Symphony X-klónt kellene végighallgatnom. Tetszik a kínálat sokszínűsége, ami annyira változatos, hogy a turné vonzó, ugyanakkor annyira különbözünk egymástól a zenekarok, hogy nem jelentünk komoly fenyegetést egymásra. Ebből a szempontból tényleg szuper ez az elv.
És mit mutatnak be a Symphony X-szel a mi közönségünknek?
Russell: A mi, bocsánat … A ti közönségeteknek … (nevet) A mi dolgunk, hogy a lehető leghatalmasabb, egyedülálló rockműsort hozzuk. Mindannyian jó zenészek és előadók vagyunk. A célunk, hogy a színpadon a lehető legőszintébbek legyünk, és 100%-ot adjunk, függetlenül attól, hol vagyunk – ha 100 ember van ott, vagy 100.000, az nekünk teljesen ugyanaz. Mindig mindent megteszünk, amit csak tudunk, és ezt kapjátok a Symphony X-től minden egyes este!
Már kilenc lemez van a hátatok mögött, a 10. pedig hamarosan megjelenik. Mit mondhatsz egyelőre az Iconoclast albumról?
Russell: Az Iconoclast többé-kevésbé a következő lépés a karrierünkben, és előrelépés a Paradise Lost után. Hangzásban és szerzői oldalról is előrelépés ez a lemez, egy fokkal feljebb visz minket, mint eddig. Persze mindig nyúlunk vissza a múltba, hogy a múlt mélyéről hozzunk valamit a jövőbe, ugyanakkor van néhány új hang és irány a zenénkben, amelyeket beleszövünk a lemezbe. A hangom, ahogy hallani fogjátok, agresszívebb, de úgy illeszkedik az egészbe, hogy élvezhető maradjon, így az emberek örömüket lelhetik abban, amit hallanak. Semmiképp sem mondanám, hogy túl nyers lennék … Az új lemez egészében nagyon ütős. Nincsenek rajta annyira kiélezett hullámhegyek és -völgyek, mint az előző lemezen, ami mondjuk nagyon dinamikus volt. Van az albumon egy szám, ami nagyon is emlékeztet a Paradise Lostra, ugyanakkor a progresszivitásában annyira elágazó, és annyi különböző irányba fejlődik, hogy az Iconoclastról azt mondhatnám, sokkal több mozgás van benne. Ez egyébként elég sokat idéz a régi stílusunkból, ami remélhetőleg tetszeni fog a legtöbb rajongónak, aki már évek óta velünk van. Az új anyag nagyon súlyos és modern, és a hallgathatóságában elég könnyen befészkeli magát a fülbe …
És mi a vörös fonal, ami az egészet összekapcsolja?
Russell: Nem annyira szándékos koncepcióról van szó. Mindig követtünk valamilyen témát és történetet, amit csiszolgattunk, és így mindig egyszerűbb volt. Ha van egy alkotói elképzelésed, aminek mentén nekilátsz a szövegírásnak, amit, mellesleg, nem szeretek … Mindenesetre mindent megteszünk, hogy több száz ötletet összegyúrjunk. Ezeket aztán egy olyan témára fűzzük fel, amely azt az elvet követi, hogy a technológia pusztítja az emberiséget. Korunk bajai és csapdái – az áram, amelyen az egész civilizációnk nyugszik … Ez a mi témánk, és abból a sok szarból, amiből a kényelmünk épül, merítünk ötleteket, hogy szembeszálljunk a baljóslatú rosszal és a civilizáció minden hiábavalóságával. Persze mindig van valami jó is, a dolog napos oldala. Így például az interneten bármikor elérhetők a gyerekeim. Ez a jó és rossz kettőssége mindenhol ott van, és bármikor felmehetek a www.bármi-ami-eszembe-jut.com oldalra, és ott is kiteszem magam a rossznak. Minden nap hallhattok történeteket arról, hogy ezek a bolondok és elvetemültek rátámadnak a gyerekekre az interneten, ugyanakkor az elembertelenedés őrülete odáig jutott, hogy a tinik a társas életüket nagyon nyilvános módon az interneten szövik … Tudjátok, a gyerekek tudnak nagyon kegyetlenek is lenni, és ez most az egész világ szeme előtt, kitárva látható a Facebookon. Aztán csalódottan a magasba emelik a kezüket, és az efféle történetekből nálunk, Amerikában sosem fogy ki a készlet … Például a lövöldözések, amikor a gyerekek attól, amit a Facebookon olvasnak, teljesen megőrülnek, és ennek jegyében gyilkolnak. Társadalmilag egyre inkább ebbe süllyedünk, mi pedig ezt is az inspiráció részének vettük a lemez írásakor, de elsősorban a kultúránk elembertelenedése áll a középpontban. Ez a mi témánk, nem egy konkrét személy története – csak egy téma, ami átjárja az összes számot.
Hogy rendkívül termékeny alkotók vagytok, az legalábbis a te esetedben nyilvánvaló, hiszen számtalan zenekarban zenélsz. Mit mondhatsz a Mike Portnoyjal való együttműködésről?
Russell: Most erről keveset tudok mondani, mert eddig nem sokat csináltunk együtt. A közös alkotásról eddig csak elvben egyeztünk meg, de mire hazaérek, és hamarosan lesz valami, amit meg lehet mutatni, még be kell fektetni némi időt és energiát. Annyit azért elmondhatok, hogy megegyeztünk: létrehozunk valamit, néhány ötleten és alapgondolaton pedig már dolgoztunk is. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, mert Mike kétségkívül nagyon tehetséges dobos, ugyanakkor nem akarunk újra előállítani valamit, ami már hallható a műfajunkban. Mindketten valami rockosabbat szeretnénk, nagyon sok energiával. Mindig csodáltam, ahogy a Dream Theaterben játszott, amikor annyi éven át együtt léptünk fel velük, és mindig is az az egyéniség volt, aki mágnesként vonzza a tömegeket. Nekem személy szerint óriási élmény látni egy dobost, aki ennyire szórakoztató és tehetséges, miközben mindebben természetes marad. Mike nagyon eszes srác és nagyon laza, úgyhogy tudom, hogy amikor végre mindent tisztázunk, és akcióba lendülünk, az, amit hallani lehet majd, kétségkívül gyilkosan bombasztikus lesz! Mindkettőnk közös pontja olyan zenekarok, mint a Led Zeppelin vagy a Van Halen, ugyanakkor az új, élvezhető dolgoktól sem zárkózunk el, a Pantera és hasonlók … Szóval egészen biztosan nagyon jó lesz, de erről most még nem beszélhetek.
Jó már azt hallani, hogy gondolkodtok az együttműködésen, és előbb-utóbb szabadon engeditek az alkotói démonaitokat!
Russell: Ezt kétségkívül megerősíthetem …
Sajnos fogy az időnk, ezért egy zárógondolatot és egy üzenetet kérnék az olvasóinknak …
Russell: (nevet) El sem tudom mondani, mennyire várom a ma esti fellépést. Egyedülálló koncert lesz, az biztos. Tudom, hogy az itteniek értékelik a jó zenét, ezt már azzal is világosan bebizonyítottátok, ahogy odakint, a parkolóban szóba álltatok velem. Tényleg fantasztikus emberek vagytok, és ahogy mondtam, alig várom a ma esti koncertet, és azt is, hogy visszatérjek, és még több koncertet adjak nektek – a csodálatos embereknek itt Szlovéniában! Köszönöm!
Az interjú az Aritmija műsor, a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.
Képgaléria
