Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Cvetličarna, Ljubljana
Az interjú dátuma: 2011. március 10.
Jeff Loomis jelenleg minden kétséget kizáróan a fiatalabb generáció egyik legjobb gitárosa. Jeff a mesterségbeli tudását az anyabandájában, a seattle-i szupergroup Nevermoreban bizonyítja, tavaly pedig kiadta első stúdiólemezét is Zero Order Phase címmel, amelyet nyugodtan odatehetünk azon gitáralbumok klasszikusai mellé, amelyeket a nyolcvanas években a legendás Shrapnel kiadó jelentetett meg. Loomis már tizenkét évesen sokat ígért, amikor először vette kézbe a gitárt (korábban dobolt), a zsenge tizenhat évesen pedig majdnem meghallgatást kapott a Megadeth gitárosi posztjára. Mustaine kizárólag fiatalsága miatt nem fogadta el, de azt tanácsolta neki, hogy tartson ki a gitározás mellett, és azt mondta, nagy gitáros lesz belőle. Milyen jós volt ez a Mustaine! Loomisszal a Nevermore ljubljanai, Cvetličarna-beli koncertje előtt beszélgettem, ahol a Power of Metal turné keretében léptek fel. Sajnos a tizenöt perc, amelyet a rengeteg interjú miatt a turnémenedzser kettőnknek szánt, sokkal gyorsabban elszaladt a kelleténél, mert Jeff remek beszélgetőpartner, és az alábbi sorokat legalább még kétszer ennyivel meghosszabbíthattuk volna.
Jeff, üdv újra Szlovéniában! Most először 2005 óta, amikor a This Godless Endeavor albumot népszerűsítő turnén első alkalommal léptetek fel nálunk, megint „indoor” koncertet adtok. Ebben a hat évben elég sok minden történt, a legfrissebb pedig természetesen az új lemez, a The Obsidian Conspiracy. A Nevermore-tól szokatlanul hozzáférhetőbb, kevésbé komplex album, de még mindig megvan benne minden, ami a Nevermore-t jellemzi. Hogy zajlott a felvétel?
Jeff: Köszi! Valójában a banda döntése volt, hogy egyszerűbb dalokat írjunk, és ne olyan bonyolult anyagot. Nekünk könnyű lett volna megírni a This Godless Endeavor 2-t, és szerintem sokan ezt várták is tőlünk. De végül le akartuk csupaszítani a számokat, és úgy megírni őket, hogy könnyebben hallgathatók és érthetőbbek legyenek. Ebben nagy szerepe volt Peter Wichersnek. Én egy 7,8 perces dallal állítottam be a stúdióba, Peter pedig azt mondta, hogy ebben mindenből túl sok van, és megnyirbálta a számot. Sokat segített az aranzsmánokkal meg hasonlókkal. A The Obsidian Conspiracy egyszerűbb lemez, ezzel akartunk kipróbálni valami újat, amire végső soron mindig törekszünk.
Tényleg minden új Nevermore-album különbözik az előzőtől, mindegyiknek megvan a saját identitása.
Jeff: Pontosan.
Lehet, hogy csak az én megfigyelésem, de nekem úgy tűnik, mintha a The Obsidian Conspiracy a te és Warrel szólólemezeteknek valamiféle keveréke lenne. A gitárrészek megint hihetetlenek, Warrel vokáljai pedig most kicsit előrébb kerültek, több tér jut nekik. Érdekes a borító is, amely a Zero Order Phase és a Praises to the War Machine borítójából áll össze.
Jeff: Hehehe, igen, érdekes. Tulajdonképpen nem is tudom, hogyan jött létre, az ötlet Travis Smithtől származik, és szerintem kiválóan működik. Ami magát a zenét illeti, legalábbis ami az én részemet, az valószínűleg azért van így, mert a két lemez anyagát egyszerre írtam. Végül is én vagyok a Nevermore gitárosa, és ami a gitárhangzást illeti, a zenekar stílusa mindig ilyen lesz. Általában úgy írok, hogy a meglévő riffeket zenei struktúrákba rendezem, és abból építem fel a zenét. Valószínűleg ez az igazi ok.
Az új albumon megint érdekes feldolgozásokat választottatok – a The Tea Party Tempation című számát, a The Doors Crystal Ship című dala pedig akusztikus változatban szerepel a lemezen. Ha jól tudom, eredetileg elektromos verziót akartatok felvenni?
Jeff: Igen, de nem működött úgy, ahogy szerettük volna (nevetés). Azt akartuk, hogy letisztult és organikus legyen, és hogy az eredetihez hasonlóan szóljon, ami nagyon nehéz, mert a Doors annyira menő. A múltban arról voltunk híresek, hogy sokat játszottunk a feldolgozásokkal, és a saját stílusunkra formáltuk őket. A választás oka egyszerűen az, hogy Warrellel mindketten nagy rajongói vagyunk mindkét zenekarnak, és úgy gondoltuk, hogy teljesen más lesz a két banda egy-egy számát felvenni. Mindkettő rendkívül atmoszférikus, és szerintem ez illik a zenénk stílusához.
Hogy van Jim? (Jim Sheppard basszusgitáros egészségügyi problémák miatt nem játszik az idei turnén – a szerk.)
Jeff: Hát, rengeteg egészségügyi problémája van. Crohn-betegsége van, amivel még mindig küzd, mert ezt a betegséget nem lehet meggyógyítani. Nemrég pedig daganatot találtak az agyában. Szerencsére jóindulatú, de meg kellett műteni, és már lábadozik, remélem, hamarosan újra velünk lesz.
A múltban a gitárosokkal is elég sok gondotok volt, a második gitáros mindig nagy probléma volt a Nevermore-nak.
Jeff: Igaz. Volt már öt-hat különböző gitárosunk, de hát ez van. Néhányan állandó taggá akartak válni, de mivel velük csak időszakosan dolgoztunk, ettől talán megsértődtek. A többiek egyszerűen más projektek miatt mentek el: Steve Smyth a Forbiddenhez, Pat a Cannibal Corpse-hoz, Chris a Megadethhez. Ez van. Szerintem Attilában megtaláltuk az igazi gitárost. A YouTube-on akadtunk rá, mert küldött néhány felvételt Chris Broderick barátnőjének, aki továbbadta nekünk, megnéztük őket, és nem akartam elhinni, milyen jól játszik, minden apró árnyalatot ismert.
Sikeresen felveszi a versenyt még a te játékoddal is.
Jeff: Így van! Addig játszotta és gyakorolta az anyagunkat, hogy teljesen természetessé vált neki. Tényleg király, és örülünk, hogy megtaláltuk.
Tehát állandó tagként csatlakozik a Nevermore-hoz?
Jeff: Igen. Végül is már jó ideje velünk van.
Ha már Patről és Timről beszéltél – nekem mindig úgy tűnt, hogy ők ketten hagyták a legnagyobb nyomot azokon az albumokon, amelyeken játszottak (Pat O’Brien a Politics of Ecstacy-n, Tim Calvert a Dreaming Neon Black-en – a szerk.).
Jeff: Egyetértek, bár szerintem ez főleg Timre igaz, mert a Dreaming Neon Blackre rengeteg olyan anyagot írt, amit egyébként én szoktam. Tényleg jól együtt dolgoztunk, minden nap együtt játszottunk, néha ő írt riffeket, én pedig bepötyögtem a dobokat. Igazi zenei bajtársiasság volt, nagyon élveztem az együttműködést. A Politics of Ecstasy-n Pat is írt néhány dolgot – a Seven Toung of Gods fő riffjét és pár leadet –, de közel sem annyit, mint Tim. Mindkettőjükkel öröm volt dolgozni, mert mindketten kiváló gitárosok.
Pat a szólólemezeden is vendégszerepelt.
Jeff: Igen, még mindig barátok vagyunk. Akár hiszed, akár nem, a banda összes többi egykori tagjával is baráti kapcsolatban vagyok.
Te és Warrel vagytok a banda fő szerzői, Warrel a szövegek, te a zene terén. Mindig is őrületesnek tartottam, hogy milyen zseniálisan találjátok el a szöveg lényegét a zenével is. Hogy csináljátok? Talán a Dreaming Neon Blacken volt ez nehezebb, mert az személyes, Warrel élményeiről szól?
Jeff: Nem tudom, valószínűleg egyszerűen a kettőnk közötti kémiáról van szó. Én mindig riffeket írok, és demókat veszek fel, aztán elküldöm neki, ő pedig megírja a szövegeket. Ilyen egyszerű, nem bonyolítjuk túl. Lehet, hogy az én írásmódomról van szó, mert általában sötétebb hangnemekben írok. Szerintem ez a módszer elég jól működik nekünk. A Nevermore végül is a Sanctuary valamiféle folytatása, ezért igyekszem megőrizni a jellegzetes borongósságot is.
Már érintettük a Zero Order Phase című szólólemezedet. Honnan tudtad, hogy eljött az ideje a kiadásának, és mi hatott erre a döntésre és a rajta lévő zenére?
Jeff: Jó kérdés! Mindig nagy rajongója voltam a nyolcvanas évek shredder gitározásának…
A Shrapnel Records, Jason Becker stílusában…
Jeff: Pontosan, ezek nagy hatások a játékomra. Elsősorban Jason Becker, Marty Friedman, Yngwie Malmsteen, Tony MacAlpine. Szerettem volna felvenni valamit ebben az irányban, és megvolt rá a lehetőség, mert a Nevermore-ral akkor nem játszottunk, rövid szünetet tartottunk. Beszéltem egy jó barátommal, Neil Kernonnal, aki több Nevermore-lemezt is producerként jegyez, eljött hozzám, és az egészet felvettük az én pincémben. Az egész nagyon olcsón készült, mégis egész szépen szól.
Többet is mond, mint hogy szépen szól (nevetés)! Kernon egyébként is remek producer.
Jeff: Igen, tényleg jó barát és kiváló producer. A szólólemez sok új ajtót is megnyitott előttem, például azzal, hogy gitárklinikákat tarthatok. Ez közelebb hozott a gitárrajongókhoz, mert egy Nevermore-koncerten nem tudok velük beszélgetni, a gitárklinikán viszont szemtől szemben válaszolhatok a kérdéseikre, ami sokkal személyesebb.
Amikor megírtam a lemezed kritikáját, azt írtam, hogy visszahoztad a becsületet a sweepelésbe és a shredelésbe, ami utoljára a Shrapnel kiadónak és védenceinek sikerült a nyolcvanas években. Mit szólsz ehhez?
Jeff: Uff… őrülten jólesik, ha valaki így gondolja, megtisztelő. Tudom, hogy jó ideje, öt-hat, talán tíz éve nem vettek fel szólókat ilyen módon, és az egész kikopott. Nekem mindig fontos volt a harmóniák kettős dinamikája és az ehhez hasonló dolgok, amelyek sokat gazdagítanak egy számon. Szerintem rengeteg gitáros volt, aki erre egyszerűen nem volt képes. Ezt hiányoltam, és legjobb tudásom szerint megpróbáltam felvenni valami ilyesmit.
Szerzőként is erős vagy, hiszen a lemezeden nem csak a szólózásról van szó, az album a leadek tekintetében is erős, néhány számban még egy kis fúziót is hallani.
Jeff: Köszi. Szerintem a trükk az, hogy rengeteg gitáros csak egyfajta zenét hallgat. Nem tudom, a gyerekek ma csak death metalt hallgatnak vagy hasonlót. A zene világában elméletileg rengeteg minőségi dolog van, amit hallgathatsz, a jazztől a klasszikus zenén át a rockig. Én nagy rajongója vagyok a hetvenes évek zenéjének, amit rengeteget hallgattam apám lemezein – ELO, Fleetwood Mac, Doobie Brothers. Szerintem az igazi recept az, hogy sokféle zenét kell hallgatni.
Ha még egy kicsit érintjük a Sanctuaryt, akikkel nemrég a 70.000 Tons of Metalon lejátszottátok az első koncertet a visszatérés után…
Jeff: Valójában az első koncertet Seattle-ben adtuk, a 70.000 Tons of Metalon pedig két koncertet játszottunk.
Warrel egyébként már többször említette egy új album felvételét. Te is részese leszel?
Jeff: Nem tudom, a Sanctuaryban inkább mellékgitárosnak látom magam. Ez a banda Lenny Rutledge gyereke. Az ő írásmódja ez, én ebben inkább mellékszereplő vagyok, és szerintem az album megírásában nem fogok részt venni.
És van már valami konkrétabb hír az európai koncertekről, ahol már nagyon várunk titeket?
Jeff: Nem tudom, idővel felveszik az albumot, a kiadók is érdeklődnek, úgyhogy Európában biztosan fogunk játszani. Hogy mikor, azt tényleg nem tudom megmondani. Amíg nincs meg a lemez, valószínűleg nem, tehát egy éven belül.
Sajnos szorít az idő, ezért még két utolsó kérdés. Mi van most épp a lejátszódban?
Jeff: Uff, várj, hadd gondolkodjam. Tulajdonképpen a saját szólólemezem, hogy újra megtanuljam az anyagot a gitárklinikákra (nevetés).
Jeff, nagyon köszönöm az interjút, az utolsó kérdésem pedig nem lesz közhelyes. Jim és Warrel profi szakácsok, te is dolgoztál szakácsként. Milyen receptet ajánlanál az olvasóinknak?
Jeff: Istenem (nevetés). A receptem az egyszerűség. Azt mondanám, pestós tészta, és mindig friss alapanyagokat használjatok. Neked is köszönöm.
fotók: Nina Grad
Az interjú a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.
A RockLine beszámolóját a Nevermore koncertjéről (a cikk szerzője: Rok Klemše, fotó: Nina Grad) (2011. március 10., Ljubljana – MediaPark) ITT. olvashatjátok.
Képgaléria
