Szerző: Sandi Sadar Šoba
Helyszín: Cvetličarna VPK, Ljubljana, Szlovénia
Az interjú dátuma: 2011. március 10.
Hívhatnánk őket hangprovokátoroknak és a hang manipulátorainak is. Zenei eposzaikban mindig merészek voltak, a kreativitásról alkotott felfogásukkal pedig kitolták a metálpszichedélia határait, és olyan monumentumokat hoztak létre, amelyekhez nehéz bármi hasonlót találni. Az El Cajon-i kvintett 1988 óta írja a történetét, de 1998-tól hatalmas űr tátong az idővonalukon. A hosszas pereskedés értelmetlen tárgyalásokon (1998-ban a legutóbbi klipjük, a Faded forgatásán állítólag elégtelen biztonsági intézkedések miatt megvakult a stáb egyik tagja), a balszerencse mellé pedig a zenei széthúzás keserűsége is hozzájárult, és a zenekar csaknem 14 évig inaktív volt. A süllyedő hajót elsőként az énekes, Buddy Lackey hagyta el, akit inkább Devon Graves néven ismerhetsz. Buddy a Psychotic Waltzban töltött évek után a Deadsoul Tribe-ban találta meg a helyét. A többiek hamarosan követték a példát: Dan Rock megalapította a Darkstar nevű zenekarát, Norm Leggio pedig Steve Coxszal együtt beindította a Teabag motorját. Tavaly aztán véget ért a szünet. A régi gépezet motorjába új remény költözött, az egykor jól megszokott masina megtisztított szelepei pedig új lendülettel zúgnak. A múltról és az ígéretes jövő körvonalairól kizárólag nekünk mesélt a nehézm(en)tális pszichedélia legendás nonkonformista, pszichotikus hangsámánja: a Psychotic Waltz!
Szinte hihetetlen, de igaz: hosszú évek távolléte és klinikai halál után ismét összegyűjtöttetek annyi örömöt és akarást, hogy folytassátok a túl korán megszakadt repülést a merész, alaposan megfűszerezett pszichedelikus metál progresszív ködében! De először beszéljünk a mai fellépésről és a zenekarokról, akikkel a színpadot megosztjátok… Szerintetek jól kiegészített a metálpaletta, ha ugyanazon a napon, ugyanarról a színpadról rövid időn belül a Symphony X, a Nevermore és a keményebb hangzások elitje szólal meg? És ti hogyan egészítitek ki ezt a palettát?
Devon Graves: Valójában az a dolgunk, hogy mások legyünk, hiszen az egész értelme az, hogy ne pontosan azt csináljuk, amit a többi zenekar. Ha arra vagy kíváncsi, hogyan érezzük magunkat ebben a társaságban, azt csak a koncert után tudom megmondani… (nevetés)
Ward Evans: A fellépéseink nagyon jó fogadtatásra találtak, a zenekarok szépen együttműködünk, és közben remekül szórakozunk. Szerintem jó a névsor, és mivel még jól is érezzük magunkat, ez tényleg páratlan! Nagyon jó, hogy visszatértünk!
A turné most nagyjából a felénél tart. Milyen eddig a koncertek mérlege?
Norman Leggio: Eddig nagyon jók voltak a koncertek, és a turné felénél azt mondhatom, hogy valóban fantasztikusan érezzük magunkat. A koncerteken rengeteg ember van, akik őszintén örülnek, hogy újra látnak minket. A közönségben sok embert láttam könnyes szemmel, akik velünk együtt énekeltek. Sokan, akik még a feloszlásunk előtt követtek minket, régi, szinte elfelejtett pólókban jönnek vissza… Az pedig különösen szép, hogy olyan piacokon játszunk, ahol korábban még nem léptünk fel, mert egyedül, rendkívül kicsi klubokban toltuk a koncerteket, ahol szinte semmi reklám nem volt, és alig valaki tudta, hogy ott játszunk… Mindezek mellett sokan vannak a koncerteken olyanok, akik most találkoznak először a Psychotic Waltz-cal és most élnek át először koncertet velünk…
Devon: A koncertekre mindkét CD-készlettel érkeznek (az A Social Grace, Into The Everflow, Mosquito és Bleeding albumok egymástól is eltérnek a progresszivitás hangsúlyában és abban, mennyi hangzásbeli kísérletet végzett a Psychotic Waltz a stúdióban – a szerk. megj.), ami nagyon felpezsdít és ösztönöz minket.
Norman: Szóval nagyon pozitív a tapasztalat, és ahogy Ward is mondta, a névsor tényleg kiváló. Minden zenekar, akivel fellépünk, remek, és nagyon jól szórakozunk!
Tényleg eltelt már 14 év azóta, hogy bejárta a zenei világot a hír, hogy búcsúztok, most pedig teljesen új lendülettel tértek vissza. Mi volt a kulcs, ami új erőt adott nektek, és hogyan érzitek magatokat itt és most, újjáéledve és újra bevetésre készen?
Brian McAlpin: Nekem úgy tűnik, mintha nem is telt volna el annyi idő. Mintha megnyomtam volna a gyorstekerés gombot, és – púff – itt vagyunk!
Dan Rock: Igazad van! Mintha nem telt volna el hihetetlen 14 év, de ahogy mondtad, és ahogy mindenki mondja, aki találkozik velünk: „14 évig nem voltatok a színtéren…” Nekünk nem úgy tűnik, mert az idő hihetetlen gyorsan eltelt, és most, hogy megint együtt vagyunk és játszunk, mintha megszöktünk volna az idő foga elől. Néhány rajongó azt mondta, úgy szólunk, mintha ott folytatnánk, ahol 14 évvel ezelőtt ideiglenesen abbahagytuk. De tényleg eltelt 14 év – nézzétek meg az óráitokat…
Az idő kétségkívül hatalmas tényező, de a másik oldalon ott az energia, ami összeköt benneteket, és ebben ott van a metál ereje, a „power of metal”, hogy a mostani turné címadó mondatát használjam… Mit jelent nektek, fiúk, ez a „power of metal”?
Ward: Hmmmm… Power of metal… Ez olyasmi, ami sokaknak mást jelent. Nekünk azt az erőt jelenti, ami újra összehozott minket és visszahívott. Ez mindannyiunk kémiája, amiért érdemes folytatni, és amiért igazán páratlan itt lenni, visszatérni és azt csinálni, amit szeretünk. Ahogy Dan mondta: mintha soha nem hagytuk volna abba az alkotást. Nem tudom, hogy ez a metál ereje-e, és hogy a „power of metal” közvetlenül összekapcsolható-e a mi matricánkkal, hiszen nem vagyunk heavy metal zenekar, és nem vagyunk Manowar vagy hasonló… De kétségtelenül közös erő van a rajongók tömegeiben és bennünk, akik visszatértünk, és azt csináljuk, amihez a legjobban értünk. Ennyit szerettem volna mondani erről…
Kapcsolódhatunk a progresszív vonalhoz, de ha mégis meg kellene jelölnötök és be kellene sorolnotok a zenét, amit csináltok – még ha ez nem is írja le a teljes zenét –, milyen címkét használnátok?
Norman: Én azt mondanám, oké… Ha a saját lemezboltomban lennék (Norman az eltelt időben valóban saját lemezbolt tulajdonosa volt – a szerk. megj.), és a polcokon a metál mellett sok punk és HC is lenne, akkor minket valójában a progresszív metál részlegébe tennélek, mert sok bolt így forgalmaz minket, de nem vagyunk prog metal zenekar. Vannak bizonyos hajlamaink, de csak olyan zenét írunk, ami nekünk kedves. Fel tudnánk sorolni számos hatást, ami fiatalként meghatározott minket – sok közös hatás van, de a felsoroltak között könnyen akad olyan is, ami az egyiknek tetszik, a többinek nem. A Psychotic Waltz olyan, mint egy tál, amelyben ez a sokféle hatás találkozik, és ezért csináljuk azt, amit csinálunk. Soha nem korlátozzuk magunkat azzal, hogy célzatosan írunk valamit, csak hogy megfeleljünk a definícióknak! Az első lemezen (az A Social Grace 1990-ből – a szerk. megj.) rengeteg összetett dolog van – nem azon gondolkodtunk, hogy ilyesmit akarunk létrehozni. Egyszerűen megcsináltuk, és beleöntöttük a szívünket a lemezbe! Ez az az elv, amelyet mindig követtünk. Mind a négy lemez ilyen. Amit kiemelnék: mind a négy album nagyon különbözik egymástól, de az közös, hogy bármit hallasz a felvételek közül, egyszerűen tudod, hogy mi vagyunk – hallod a Psychotic Waltzot alkotó férfiak összhangzását. Hallasz engem és Wardot, ahogy követjük a ritmust, hallod Devon hangját, és tudod: ez a Psychotic Waltz! És pontosan ez az, ami mindig bennünk volt – mindig olyan zenét csináltunk, ami az első naptól kezdve Psychotic Waltz-zene volt.
Devon: Norman azt akarja mondani, hogy mindig olyan zenét csináltunk, amit mi akartunk hallgatni, és aminek meg akartunk hallgatni. Nem klisék vagy sablonok követéséről vagy műfaji besorolásról van szó – mindig is a vágy hajtott minket, hogy olyan zenét hozzunk létre, ami nem létezett, de mi azt akartuk, hogy létezzen.
Már jó ideje nincs kiadótok, de engem azért érdekel, hogyan halad az új anyag készítése, és mennyire vagytok közel ahhoz, hogy elültessétek a világban azt, amit a Psychotic Waltz ma képvisel?
Devon: Még semmit nem áruljunk el, mert egyetlen hang új zene sincs leírva. Amikor felmerült az ötlet, hogy újra összejövünk, a cél egyértelmű volt: új lemezt felvenni. Dan volt az utolsó, aki beleegyezett az újraegyesülésbe, és éppen ez a Power Of Metal fesztivál volt az oka az újraegyesülésnek, és elég súlyos ok ahhoz, hogy az idejét erre szánja, hogy megvalósítsuk mindazt, ami a visszatérést lehetővé tette. Amikor beleegyezett és visszajött, a fő cél az volt, hogy elinduljunk erre a turnéra. Valójában újra el kellett merülnie abban, hogy mindent újratanuljon, amit valaha megírt. Ez a turné előtt tehát az új zene írása és mélyítése helyett végig a régi repertoár felelevenítésével és csiszolásával telt. Ha ismét hazatérünk, azt szeretném, ha a régi, bevált módszerhez nyúlnánk: Dan és Brian leül ugyanahhoz az asztalhoz vagy ugyanabba a hálószobába, megragadják a gitárokat, csak játszanak az ötletekkel, melódiákat adnak hozzá vagy vesznek el belőlük, az anyagot továbbépítik és valami konkrétumot formálnak belőle, ezt aztán bemutatják Wardnak és Normnak, és amikor eljutnak a kívánt aranzsmáig, elküldik a felvett vázlatot nekem, hogy feltegyem az i-re a pontot, és mindennek tetejébe ráénekeljek!
Melyek tehát a rövid és melyek a hosszú távú terveitek a zenekarral?
Dan: Rövid távon sikeresen le akarjuk zárni ezt a turnét, lejátszani a hátralévő koncerteket, szórakozni, új barátokat szerezni a közönségben, amely a mostani koncerteken fele annyi idős, mint mi, és ez szuper! Ugyanakkor szuper újra találkozni mindazokkal a kortársainkkal, akiket annyi éve nem láttunk! Ez az, ami rövid távon a fejünkben van. Aztán épségben hazatérünk, és nekilátunk az írásnak. Hosszú távon pedig – ki tudja?
Brian: Én egy csomó új albumot szeretnék felvenni!
Devon: Folytatni akarjuk, és követni az ötletet, hogy a jövő felé vezető utak tárva-nyitva állnak, ugyanakkor alig sejtjük, mit hoz a jövő.
Tegyük fel az i-re a pontot ennek a valóban elmélyült beszélgetésnek, és zárjuk le a találkozást a ti záró gondolataitokkal!
Ward: Én azt mondanám, hogy páratlan újra itt lenni és visszatérni! Mindannyian nagyon várjuk, és várjuk a turnét is, meg az újbóli együttlétet is, Szlovéniába pedig azonnal vissza szeretnénk jönni, amint végre kész lesz az új lemez. Nagyon szép országotok van, és nagyon tetszik nekünk itt!
Norman: Alapvetően az az igazi, amit Ward mondott. Tényleg szuper, hogy újra itt vagyunk. Én nagyon élvezem, főleg azt, hogy ezekkel a srácokkal lehetek együtt. Ugyanígy várom az új lemez készítését is – mindannyian azt akarjuk, hogy hamarosan megszülessen és elkészüljön. Ha hazatérünk, megírjuk, és fogadhattok rá, hogy hamarabb itt leszünk újra, mint gondolnátok!
Devon: Isteni! (nevetés) Örülök, hogy türelmesen kivártatok minket, és nem felejtettetek el teljesen! Köszönjük a támogatásotokat, hogy eljöttök a koncertjeinkre, megvesztek a lemezeinket, és rajongóként hűségesek maradtok hozzánk! Ez fantasztikus, a szót pedig most átadom Briannek!
Brian: Sziasztok! A szlovén kávénak nincs párja Európában!
Dan: Üdv, emberek! Gyönyörű városotok van! Mit meg nem adnék, ha helyesen tudnám kiejteni a nevét… (nevetés)
Az interjú az Aritmija című műsor, a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.
Képgaléria
