Helyszín: Orpheum Theater / Grác / Ausztria
A koncert dátuma: 2007. január 29.
Látogatók száma: 800
Jegyár: 32,00€
Emlékeztek még azokra az időkre, amikor muszáj volt úgy kinézned, mintha a fejedet épp most húztad volna ki a ruhaszárítóból? Nos, az Europe a nagy „hair” korszak egyik óriása volt, és az első olyan zenekarok egyike, amelyeknek sikerült a síros szövegeket sikeres „power balladákká” gyúrni, amelyekkel főleg az óceán túlpartján hódították meg a slágerlistákat. Most, hogy a nyolcvanas évek már nagyon messzinek tűnnek, úgy látszik, az Europe is – mint a korszak sok előadója – a saját sikerének áldozatává vált. Túl gyakran bélyegezték meg őket azokkal a slágerekkel, amelyek szinte egyik napról a másikra milliós eladásokat hoztak nekik, pedig a fiúk határozottan többet tudnak nyújtani, mint a The Final Countdown- vagy Carrie-félék. Az utolsó két próbálkozásuk, hogy kövessék a változó zenei trendeket, vegyes fogadtatást kapott a közönségtől, de azt azért megmutatta, hogy a srácok nem félnek kísérletezni. Ami az élő fellépésüket illeti, az egész setlisten végig a kemény, határozott játék formulájához tartják magukat, a „legyen, ami lesz” jegyében. Mindennek ellenére az Europe elég frissnek hat, az előadásuk magabiztos, és semmi eltérést nem enged. Főleg pedig végig John Norumra támaszkodnak, akinek a varázslata legalább egy kicsit elhomályosítja Tempest fáradt énekhangját.
Az Europe 20 óra körül kezdett alaposan megdolgoztatni minket, két új szerzeménnyel, amelyekkel nagy vonalakban bemutatták az új arcukat. Valószínűleg senki sem gondolta eddig, hogy egyszer még azt látja, ahogy Tempest megafonnal a kezében ugrándozik a színpadon. Különösen kiemelendő Norum erőteljes jelenléte. A gitáros játéka valóban elképesztő, és egyúttal az egész dolog fő hajtóereje. Érdekes: mondhatnánk, ez az Europe az új évezredre.. Mielőtt a közönség először igazán beleringatná magát a nyolcvanas évek ritmusába, Joey kihasznál egy szünetet, és többek között a szlovén látogatókhoz fordul, akik között meglepően sok fiatal arc volt. De térjünk vissza a zenéhez: a Seven Doors Hotel és a Superstitious következik, ahol Tempest mikrofonnal való „zsonglőrködése” azt az érzést kelti, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy 2007-et írunk. A nép pedig közben ugrál a színpad előtt, mintha 1988 lenne. Norum könnyedén abszolválja a dolgát a Superstitious alatt, kicsit rosszabb fényt az egészre Tempest hangja vet, ami már nem az, ami valaha volt. A fiúk fölöttünk az újabb szerzeményeiket tesztelik a következő két számmal, a Let The Children Play-jel és a Getaway Plannel. Ez a majdnem nu metalos hozzáállás mégis felpezsdíti a közönséget, és úgy tűnik, az Europe ezzel a számukra szokatlan módszerrel azért legalább egy kicsit megtalálta a lényeget. Egyszerűen, akár tetszik, akár nem, el kell ismerni, hogy a bácsik egy tisztességesen működő és még mindig nagyon is élő kollektívát alkotnak, amely optimistán néz a jövőbe.
Persze a urak részéről rettentő ostobaság lett volna elzárkózni a múltjukba való visszatekintéstől, hiszen a látogatók többsége, őszintén szólva, pont ezekre várt. Az egyszerű és gyorsan ragadós dallamok, mint a Sing Of The Times-é, a múltban emberek millióinak szívébe vésődtek szerte a világon. Ezúttal modernebb, nyersebb köntösben, szép zongorabevezetővel megfűszerezve gond nélkül deliriumba hozza a közönséget. Fantasztikus, nincs mit mondani. Ezzel szemben a Carrie Joey Tempest akusztikus előadásában leginkább Jon Bon Jovi sármőr imidzsére emlékeztetett, az elmaradhatatlan fehér fogsor kíséretében, amely vidáman kukucskál ki az ajkai alól. Szerintem nem kell külön mondani, hogy itt főleg a közönség női fele követte érdeklődve Tempest minden mozdulatát. Egyszerű és főleg hatékony megoldás, hogy kikerüljék az „eredeti” változatot, amellyel Tempest láthatóan már nem birkózik meg. A 80-as évek slágerfesztiválja a Wings Of Tomorrow-val folytatódik, ami szépen elvezet minket a koncert egyik csúcspontjához. Természetesen ismét John Norumról van szó, aki, miközben Joey a hangszálait pihenteti, a kemény rocktól a blues-szólókig bejárt útjával minden hallgatót lelkesít. Őrület! Norum az egész este királya, ebben nincs kétség. Valahol hátrébb Tempest és Haugland következik, Leven és Michaeli pedig többé-kevésbé statiszta. A Girl From Lebanon ismét John könnyű zsákmánya, meglepő viszont a közönség reakciója a Start From The Dark alatt, amelynél egyáltalán először érezhetjük az erősebb kommunikációt előadó és közönség között. A színes setlistet a Yesterdays News zárja, amelyben Haugland Rondinelli szerepében mutatkozik be, valamint az elmaradhatatlan Rock The Night, amely után az Europe rövid időre elhagyja a színpadot. A ráadás a Got To Have Faith mellett semmit sem kínál az újabb repertoárjukból, mert a fiúk nyilván semmit sem bíznak a véletlenre. Az este utolsó kitöréséről a Cherokee és a The Final Countdown gondoskodik, ahol minden tekintet ismét jobbra, Norum úrra szegeződött. Energikus lezárása egy nagyon érdekes estének, amelyet kár lett volna kihagyni. Másrészt az Europe főleg olyan zenekarként mutatkozott meg, amely az újabb zenei trendekkel való kacérkodás ellenére sem tud (értsd: nem szabad neki) kibújni a régi bőréből. És ez az, ami manapság is érdekessé teszi őket. Mindenesetre az is érdekes lesz majd látni, melyik utat választja az Europe a jövőben.
Setlist
1.Secret Society 2.Always The Pretender 3.Superstitious 4.Seved Doors Hotel 5.Let The Children Play 6.Getaway Plan 7.Flames 8.Sign Of The Times 9.Carrie 10.Love Is Not The Enemy 11.Wings Of Tomorrow 12.Girl From Lebanon 13.Start From The Dark 14.Yesterday’s News 15.Rock The Night Ráadás: 16.Got To Have Faith 17.Cherokee 18.The Final Countdown
