Kiadó: Vertigo
Megjelenés dátuma: 1980.04.25.
Produkció: Martin Birch
Album hossza: 40.04 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 10 / 10
Black Sabbath… zenei intézmény. Kultusz a szó legigazibb értelmében. Az első igazi heavy metal banda (legalábbis ez az általános vélekedés, a hatások tengerét most hagyjuk egy kicsit). Első lemezük, a Black Sabbath a rockzene egyik legnagyobb mérföldkövének számít. 1970. február 13-án megváltoztatta a zenetörténelmet. Ki ne ismerné Tony Iommi, a zseniális gitáros komor, doomos riffjeit és a heavy metal keresztapja, Ozzy „Madman” Osbourne sajátos, egyedi hangját? Költői kérdés ide vagy oda, valószínűleg nem sokan vannak.
A Black Sabbath Ozzyval az élén tehát majdnem 40 éve kezdte írni a történelmet. Egészen az 1975-ös Sabotage lemezig a csúcson voltak, egyetlen rossz kiadvány nélkül. Aztán jött az ötéves válságos időszak, ami Ozzy kilépéséhez vezetett.
Sokan a Black Sabbath halálát látták Ozzy távozásában, de Iommi valahogy mégis talált méltó helyettesítőt. Ozzy helyét több mint sikeresen töltötte be az ex-Rainbow frontember, Ronnie James Dio („a rock and roll kis királya”), akit ma is a hard rock/heavy metal egyik legjobb énekesének tartanak. Dio új életet lehelt a bandába. Igaz, hogy eltűnt az a doomos hangzás, amely a zenekar korai munkásságát meghatározta, és amelyhez Ozzy nagyban hozzájárult, de Dio teljesen új dimenziót ad a bandának. A Heaven and Hell lemez igazi heavy metal romboló! A Black Sabbath a Heaven and Hell lemezen karrierje során először tényleg elengedte az Ozzy-érában uralkodó blues gyökereket. Na jó, hazudok, de erről egy kicsit később. A Black Sabbath a Heaven and Hellel egyszóval az igazi heavy metal, helyenként pedig még a progresszív rock vizeire is kievezett. Ebben a legtöbbet éppen Dio fantasztikus, operai stílusú éneke segített. Ennek ellenére Iommi, Butler és Ward játékstílusa nem változott drasztikusan. Bár Iommi valószínűleg éppen ezen a lemezen hozta ki magából karrierje legjobb riffjeit és szólóit, a gitár, a basszus és a dob hangzása még mindig felismerhető. A banda pedig a Children of the Grave óta nem szólt ilyen frissen és ennyire összeforrva! Ehhez biztosan hozzájárult Dio, aki új adag inspirációt és új irányt adott a bandának a Sabotage utáni korszak keresésében.
Dio friss szelet fújt be, és nemcsak a zenei oldalt, hanem a Black Sabbath új szövegírói stílusát is döntően meghatározta. Dio Ozzyval ellentétben igazi költő: az albumhoz néhány valóban gyönyörű verset írt, és olyan témákhoz nyúlt, mint a fantázia, a romantika és a líraiság, amelyek korábban szinte egyáltalán nem szerepeltek a szövegekben. Épp itt találnak majd fogást a post-Ozzy Black Sabbath kritikusai. A Heaven and Hellen ugyanis már nem található meg az a baljós, sötét hangvétel, amelyről a Black Sabbath annyira híres. De közel sem arról van szó, hogy a szövegeket rossznak lehetne nevezni, éppen ellenkezőleg, csak hát teljesen más témákkal foglalkoznak, mint az első lemezek szövegei.
Az albumot a dinamikus, ütős Neon Knights nyitja; gyors, súlyos nyitódal, amely az egyértelmű, kézenfekvő megoldásra megy, mégis kiváló. A Black Sabbath 1980-ban még bizony élt és virult! Iommi fantasztikus, a dalon végigvonuló lead gitárja és Dio fenomenális éneke már a lemez első perceiben bebizonyítja, hogy megvan a siker receptje.
A Children of the Sea-ben a lemez epikusabb, misztikusabb hangulatot kap, amihez kétségkívül hozzájárul a gyönyörű akusztikus intró, ami szerintem a mai napig az egyik legjobb ilyen intró a metalban! A dal elsősorban Dio hihetetlen dallamára épül, az intró után pedig brutális power akkordfűrészelésbe robban. Iommi dallamos fillekkel és a Black Sabbath-tól szokatlan, de kiváló szólóval villog. A Black Sabbath egyik legjobb dala! „It’s never never never coming back, look out!”
Az elején megemlítettem, hogy nem voltam egészen őszinte, amikor azt mondtam, hogy a Black Sabbath a Heaven and Hellen teljesen lerázta a blues gyökereit, és ez nagyon meglátszik a középtempós, bluesos Lady Evil-en. A dal ismét kiváló Iommi-fillekkel és Butler basszusának remek groove-os hangzásával szolgál. Mindezt egy fülbemászó refrén egészíti ki, amely épp úgy elvarázsol, mint a szöveg gonosz kisasszonya. A pontot az i-re egy érdekes, wah pedállal játszott szóló teszi fel.
A szó legigazibb értelmében vett eposzi nagysággal csap le a címadó Heaven and Hell. Mindenképp a lemez egyik csúcspontja, és egyben a leghosszabb dala. Ütős, súlyos szám sok tempó- és ritmusváltással, amelyeket vágtázó basszusgitár támaszt alá, ami kicsit Harris Maiden-vágtáira emlékeztet. Ha Dio eddig nem győzött meg, ezzel a dallal könnyedén meghódít; igazi heavy metal a legjobb formájában. Minden a helyén van, minden hang tökéletesen meg van játszva, a szóló ismét kiváló, delay effekttel, Dio pedig a szóló utáni sorok ontásával számos énekest megszégyenít. A csúcspont feszültségét klasszikus gitáros lezárás oldja. Varázslatos!
A Wishing Well egy újabb fülbemászó „straight-in-the-face” rocker. Tudom, hogy ismétlem magam, de ha nem lehet mást mondani… Dio kiváló 🙂 Itt is van dinamikus basszusvonal és akusztikus gitár, amelyeket elnyom a torzított elektromos gitár.
Die Young… nekem személyesen a legkedvencebb Black Sabbath-szám. A kissé morbid cím ellenére egy carpe diem üzenetű, optimista dal. Olyan dal, amely mindig újra feltölt pozitivizmussal és adrenalinnal. Bár a billentyűs bevezetővel kicsit „cheesy”, a kitörés, ami követi, több mint igazolja a hírnevét: a Black Sabbath egyik legelhanyagoltabb dala. Egyike azoknak a daloknak, amelyeket újra és újra hallgatni tudnék (épp ebben a pillanatban megy harmadszor egymás után, hehe). „So live for today, for tomorrow never comes!” Ha Dio ezzel a dallal sem győz meg… akkor kőből vagy. Hehe.
A Walk Away valószínűleg a lemez „leggyengébb” dala, mert ezzel egy popslágert próbáltak írni, amely közelebb viszi őket a tömegekhez. Ennek ellenére fényévekkel jobb az agyonjátszott Changes-nél vagy az Am I Going Insane?-nél.
A Lonely is the Word állítólag Iommi egyik kedvenc dala, és a lemez lezárásának is megfelelő. Ez az álmodozó, bluesos szám ugyan, legalábbis nekem, nincs a nyitó dalok szintjén, de így is nagyon szolid dal, érdekes gitárvonalakkal és betétekkel.
Amikor belekezdtem ennek a kritikának az írásába, még nem voltam teljesen biztos benne, hogyan fogom lezárni. Most már kétségkívül állíthatom, hogy a Heaven and Hell a Black Sabbath egyik legjobb kiadványa, nekem személy szerint a kedvencem is. Ozzy kétségkívül a Black Sabbath „the voice of”-ja, ahogy Bruce Dickinson mindig is az Iron Maiden első számú hangja volt, de szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy Dio messze lehagyja őt. Hangszeresen is egyszerűen hihetetlen ez a lemez. Iommi még 1980-ban is a korát megelőző, kiváló gitáros mutatványokkal rukkolt elő, Butler és Ward pedig nagyon koherens ritmusszekciót alkotott.
A Heaven and Hell újra a heavy metal királyok trónjára ültette a Black Sabbathot. Hamarosan pedig mi, kicsit fiatalabbak is végre élőben láthatjuk Diót a Black Sabbath tagjaként. Na jó… a Heaven and Hellel.
szerző: Rok Klemše
Számlista:
1. Neon Knights
2. Children Of The Sea
3. Lady Evil
4. Heaven And Hell
5. Wishing Well
6. Die Young
7. Walk Away
8. Lonely Is The Word
Felállás:
Ronnie James Dio – ének
Tony Iommi – gitár
Terrance „Geezer” Butler – basszusgitár
Bill Ward – dob
Közreműködő zenészek:
Geoff Nicholls – billentyűs hangszerek
