Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Klub Fleda / Brno / Csehország
A koncert dátuma: 2011.03.11.
Látogatók száma: 500
Jegyár: 23€
A régebbi rockrajongók nekünk, fiataloknak gyakran lelkesen mesélnek a régi időkről, amikor a külföldi koncertekre négy-öt autóból álló igazi karavánok indultak együtt, és közösen éltek át felejthetetlen pillanatokat, amelyeket örökre az emlékezetükbe véstek. Manapság ritkábbak az ilyen tömeges kirándulások, ezért még szebb, ha az ember átélhet egyet. A Triglav alól mintegy 20 keményebb hangok iránt rajongó indult Brnóba a „Killfest” nyomában, így a Fleda klubban a rendezvény estéjén kifejezetten otthonos, kellemes volt a hangulat.
A Killfest turné az Overkill, a Destruction, a Heathen és az After All csapatait hozta össze, de sajnos széles ívben elkerülte a mi hazai pályánkat. Hozzánk legközelebb március 10-én az ausztriai Woerglben állt meg, de mivel ugyanezen a napon Ljubljanában a Symphony X & Nevermore koncert is volt, sokkal kedvezőbb opció volt két nappal később a csehországi Brnóba ellátogatni.
A hostelben való elszállásolás, a gyomrunk ellátása és végül a koncert korai kezdése miatt a kisbuszunk csapata (természetesen velem együtt) sajnos lekéste a belga thrasherek, az Ater All nyitóját, így az este igazából csak a következő fellépővel, a Bay Area-i thrasher Heathennel indult. A zenekar rajongói valószínűleg még jól emlékeztek a tavalyi mariborii fellépésre, ami a mostani élményhez képest igazi csemege volt. Ennek oka a mindössze félórás szett, amely kizárólag az új album, az „Evolution of Chaos” dalaiból állt össze – a régebbi Heathen-hívek számára ez kétségkívül meglehetősen vitatott döntés volt. Az album minden szempontból kiváló, hiteles követője a Heathen nyolcvanas évekbeli örökségének, de azért jót tett volna egy-egy régebbi klasszikus is.
Az amerikaiak színpadi játékának alapja a megsemmisíthetetlen Lee Altus és Kragen Lum kitűnő gitárpárbaja, akik gyilkos akrobatikával játsszák a dallamos szólókat, és felváltva adják át egymásnak őket, így a fellépés nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is igazi lakoma. Az ötös a Dying Season című ütős számmal robbant a színpadra, és a szépen megtelt termet a dallamos thrash metal ritmusába ringatta. A Heathen ismét bebizonyította, hogy remekül összeszokott banda, amely csak úgy duzzad a technikai tudástól és a saját zenei nyelvezetétől, tele kiváló átvezetésekkel és zseniálisan felépített dalokkal. A fellépés összképét nézve a legtöbb fenntartásom David White énekessel van, mert egy kicsit híján van a frontemberi karizmának, így a kiváló hangszeres négyes helyenként elhalványítja. A Control By Chaos és az Arrows Of Agony után a koncert az epikus No Stone Unturned című dallal és Jon Torres kitűnő basszusmenetével gyorsan véget is ért, a már említett rövid játékidő pedig megakadályozta, hogy ezen az estén kulcsszerepet játsszanak.
Az est sztárjai előtt utolsóként a Destruction lépett színpadra, a legendás német formáció, amely a Kreatorral és a Sodomával alkotja a német thrash metal szent háromságát. A zenekar magja Schmier (ének, basszusgitár) és Mike Sifringer (gitár), a tavalyi év újonca pedig a lengyel dobos, Vaaver, akit a Destruction mögött már a tavalyi Bang Your Head!!! fesztiválon is láttunk.
A Destruction a Curse of Gods című számmal („Eternal Devastation”, 1986) kezdett, tankönyvi thrash metal-nyersességgel, és magához vonzotta a teremben mindenkit, aki a szomszédos helyiség bárpultjánál sörrel melegítette a hangszálait. A zenekar agresszívebb hangzása a színpad előtt rögtön jellegzetes mosh pitet szült, ami még jobban felpörgette a zenészeket, a klub hőmérsékletét pedig majdnem a forráspontig emelte! A háborút a Mad Butcher klasszikus folytatta, majd jött az Armageddonizer, és vele az első találkozás a legfrissebb stúdiólemezzel, a „Day of Reckoning”-gal, amelynek népszerűsítésére a Destruction egyáltalán turnéra indult. Az egész fellépés alatt mindenki szeme a német metal egyik zászlóvivőjén, a legendás Schmieren csüngött, aki a visszaút nélküli ösvényre vitt minket, és az utolsó atomnyi erőnkig kifacsart. Mike gitárossal folyamatosan helyet cseréltek, és egy pillanatnyi szünet nélkül, kompromisszumok nélkül thrasheltek a jelenlévők közösségének. Kiváló munkát végzett Vaaver, aki technikai bravúrt mutatott: a legbonyolultabb átvezetéseket is kitűnően abszolválta, és könnyedén követte a Destruction pokoli tempóját, ezért ha a zenekar főnökével személyes szinten is egymásra találnak, kiváló választás lehet a banda dobosának az elkövetkező években. Az újabb anyag magabiztosan megállta a helyét a régebbi klasszikusok, például a Bestial Invasion mellett – igaz, őszintén szólva viszonylag kevés ilyen volt. De a régebbi és a (legújabb) anyag szerencsés ötvözése sok hasonló kaliberű bandának nem kis falat, a Destruction viszont tankként gázolta át, megmutatta nekünk a „no bullshit” thrash metal iskolapéldáját, és ismét igazolta a metalkörökben nagyra becsült nevét. Destruction – hamarosan újra találkozunk, addig is hajrá!
Az első két fellépés után, mint a hab a tortán, az este utolsóként az Overkill tette le fegyverét a színpadon, az egyik legsikeresebb amerikai thrash metal banda, amely nem a nyugati partról érkezik, a műfaj nyolcvanas évek második felében lezajlott népszerűsödésének bölcsőjéből. Az Overkill rendszeres, következetesen színvonalas kiadványaival az évek során legendastátuszt vívott ki magának, a zenekar legutóbbi stúdiótriumfusa, az „Ironbound” is a hagyományos thrash metal iskola és a modern kori produkció tökéletes keveréke, így a banda aktualitása az évek ellenére sem kérdéses – ahogy az sem, hogy érdemes elmenni a koncertjükre, ha adódik rá alkalom.
A színpadot köd borította, a hangszeresek elfoglalták a helyüket, és a ködös atmoszférában az új album nyitódalával, a The Green and Blackkel kezdték a bulit. Amikor a kép már kiélesedett, mint főnix a hamvából, balról berepült Bobby „Blitz”, a legenda, a thrash metal-rajongók generációinak jelképe, és megkezdte az énekesi teendőit. Ezután ugrás következett az Overkill pályafutásának elejére, a Rotten to the Core és a Wrecking Crew felé; a máris felforrósodott levegőre a rutinos zenészek átgondolt repertoárral lassan olajat tudtak önteni, és így fokozatosan igazi katlanná változtatták a Fledát. Az egész fellépés rendkívül dinamikus volt, a zenészek – kabalafigurájuk, a Chaly denevér stílusában – nagy hangsúlyt fektettek a színpadi megjelenésre is, ezzel is fokozva az amúgy is lélegzetelállító show-t.
A dinamikus rohangálásban természetesen a rettenthetetlen Bobby dominált, aki nagyon sikeresen leplezi az ötvenes éveiben járó test nyűgeit: dagad a fiatalos energiától, a hangja remekül szolgálja, egyelőre tehát nagyon szilárdan áll a lábán, különösen a múltbeli egészségügyi gondjait tekintve. Kiválóan átlátja, mi történik, karizmatikus személyisége és kultikus státusza pedig elég ahhoz, hogy az első sorok népe szinte az ő kezéből egyen. A hosszabb hangszeres részeknél, mint például az Ironbound középső szakasza, Bobby lehúzódott a színpadról, és a reflektorfényt átadta a jobb oldalon álló Dave Linsk és a bal oldali Derek Tailor gitárosoknak, középen D.D. Verninek a basszusgitáron, hátul pedig Ron Lipnicki dobosnak. A gitárhármas láthatóan élvezte a színpadot, szinte már pózer betétekkel és színpadi mozgással szórakozott, ebben D.D. járt az élen. A rendes műsort az amerikaiak két újabb számmal zárták, a Give A Little-lel, amelynek refrénjében zseniálisan váltakozott a vokál és a háttérének, valamint az ütős Old Schoollal. A visszatérés gyors volt, ahogy a záró három szám is az. Nagy lelkesedést főleg az Elimination klasszikus („The Years of Decay”, 1989) váltott ki metszően vágó riffelésével, mielőtt Bobby egy utolsó búcsúbeszéddel és a The Stiffs Fuck You feldolgozásával lezárta a közös együttlétet, amely tele volt ütős refrénekkel, félhangos tépésekkel és főleg extatikus pillanatokkal a közönség soraiban.
A sikeresen zajló Killfest turné, amely ezekben a hetekben tölti meg az európai koncerttermeket, újabb bizonyíték arra, hogy a thrash metal az utóbbi években szélesre tárta a szárnyait, és nagy népszerűségre vitorlázott. Nem lehet, hogy ez örökké így marad, és akkor még nagyobb lelkesedéssel fogunk visszaemlékezni a brnói koncertre, és az Overkill, a Destruction és a Heathen ritmusain átélt élvezetre. Így íródott meg egy újabb cseh történet; gondolataim papírra vetését pedig Sovának és az egész társaságnak szóló köszönettel zárom, akikkel együtt töltöttük a hétvégét Brnóban és Közép-Európa útjain.
Fotók: Urban Bolta
Setlista
OVERKILL: 1. The Green and Black 2. Rotten to the Core 3. Wrecking Crew 4. Infectious 5. Bring Me the Night 6. Bastard Nation 7. Endless War 8. Ironbound 9. Blood Money 10. Hello from the Gutter 11. Give a Little 12. Old School ————— 13. In Union We Stand 14. Elimination 15. Fuck You DESTRUCTION: 1. Curse the Gods 2. Mad Butcher 3. Armageddonizer 4. Tears Of Blood 5. D.evolution 6. Thrash Till Death 7. Bestial Invasion 8. Hate is my Fuel 9. Nailed to the Cross 10. The Butcher Strikes Back HEATHEN: 1. Dying Season 2. Control By Chaos 3. Arrows Of Agony 4. No Stone Unturned
Képgaléria
