Előadó: AaRON
Kiadó: Discograph
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3.3/5
Az AaRON egy francia duó, két multiinstrumentalistával. Simon Buret emellett énekes és dalszövegíró is. Amikor megkaptam ezt az albumot, nem igazán tudtam, mire számítsak, de a multiinstrumentalistákkal jók a tapasztalataim. Azt ugyan megmondták, hogy valamiféle alternatív, kísérletező popról van szó, de az sok mindent jelenthet. Amikor először meghallgattam a lemezt, nem lepődtem meg túlságosan, nagyjából ilyesmire számítottam.
A zenében többé-kevésbé az ének viszi a főszerepet, többnyire zongora kíséri, időnként gitár is. Ha attól a két sráctól, akik egy rakás hangszeren játszanak, azt vártam, hogy mindegyiken magas szinten muzsikálnak, alaposan tévedtem. Lehet, hogy még zenei végzettségük is van, de a dalokból ez nem derül ki, hiszen zongorán, gitáron, hegedűn és szájharmonikán csak a legalapvetőbb dolgokat játsszák el. A legjobb multiinstrumentalistákkal egyáltalán nem érdemes összehasonlítani őket.
De valószínűleg a zenéjük célja is némileg más. Elsősorban valamiféle szomorú hangulatot igyekeznek megteremteni. Sajnos viszont csak annyira futja tőlük, hogy a zene túlságosan patetikusra sikeredik. Magam amúgy szeretem a sötét zenét, de ez nem nyújt semmiféle katarzist, csak depressziót. A szövegek angolul vannak (egy szám kivételével), és egészen tisztességesek, de Buret túl mélyre akar ásni, így az egész visszafelé sül el – elég butának és mesterkéltnek hat. Ezek mellett az áltudományosan mélyenszántó szövegek mellett Buret még a humoristát is megpróbálja eljátszani (Mister K.), de ez is eléggé szánalmasan bukik el. Még amikor az aranyhala haláláról énekel, akkor is a saját szomorkás hangján kell előadnia. Általában érdekesnek találom az ilyen ellentéteket, de nála valahogy mesterkélt az egész, mintha túl keményen igyekezne. Az énekes kiejtését viszont dicsérni kell, alig hallani francia akcentust.
Az MTV-generáció sok tagja az AaRON legfőbb erényét abban látná, hogy elég hasonlóan szólnak, mint a Coldplay. Különösen az énekhang (és annak szűk terjedelme) emlékeztet Chris Martinra. Az AaRON leginkább annyiban különbözik tőlük, hogy kísérletezőbb, főleg mert sok samplert és drum and bass-t használnak. Egyébként a Keane-nel is találhatnánk hasonlóságokat. Ez számomra nem túl nagy ajánlólevél, de Szlovéniában biztosan akad néhány rajongója ennek a két angol zenekarnak.
Hogy ne csak rosszakat mondjak erről az albumról, mondok valami szépet is. Elég sok az dallamos, fülbemászó rész, de sajnos ezek is túlságosan hasonlítanak egymásra. Minden dal ugyanarra a „szomorú” kaptafára készült. Popdalokról van szó, amelyeknek azért van némi művészi értékük, csak a „Lost Highway” ambiciózusabb egy kicsit. A zene mindenesetre szívből jön, és nem mesterséges eredetű, mint annyi MTV-s exportcikk. El kell ismerni, hogy őszinte zenét játszanak. Nekem viszont a stílusuk nem túl szimpatikus. A legjobbak azok a részek, ahol becsatlakozik a hegedű, meg az az egyetlen rész mellotron-sampleel (Lost Highway). A legzavaróbb viszont a drum and bass, illetve a programozott dobok állandó használata.
A francia duónak kétségkívül sok potenciál van a kereskedelmi sikerre. Talán éppen ez zavar bennük a legjobban. Érződik egyfajta vágy a kereskedelmi sikerre. Ennek ellenére a zene még így is elég őszinte ahhoz, hogy elsősorban a Coldplay és a Keane rajongóinak ajánljam őket, de akik valami eredetit kerestek, azok máshol keresgéljenek.
Felállás
Simon Buret – ének, zongora, hegedű, szájharmonika
Olivier Coursier – gitár, zongora, programozás, dobok
Produkció
AaRON
Számlista
1. Endless Song 4:17
2. U-Turn (Lili) 3:50
3. O-Song 3:41
4. Mister K. 2:57
5. Blow 3:14
6. Beautiful Scar 2:52
7. Strange Fruit 2:52
8. Angel Dust 3:37
9. War Flag 3:25
10. Lost Highway 6:15
11. Le Tunnel d’Or 3:39
12. Little Love 3:35
13. Last Night Throughts 2:52
14. U-Turn (Lili) (Video)
