Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés dátuma: 2020. 10. 23.
Producer: Joey Vera
Az album hossza: 53.35 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 9.0/10
Az Armored Saint legendás amerikai heavy metal banda. Ennél csupaszabb, ősibb, lecsupaszítottabb és robusztusabb gitárjátékkal nem lehet szájon vágni az embert. A veteránok 37 évvel ezelőtt jelentették meg az azonos című EP-jüket, most pedig öt évvel a „Win Hands Down” után olyan albummal jelentkeznek, amely – ahogy elődje címe is sejteti – a „kezek le a földig” tiszteletadásnak felel meg. A „Punching the Sky” mindaz, ami a „tornatermi” címe mögött áll. A zenekar, amely valójában kevés lemezt adott ki, és ezekre öt-tíz éveket kellett várni, most „mindössze” öt évig hagyott minket epekedni. Köszönjük, fiúk. Főleg azt a szívből jövő, megkövesedett klasszikus manifesztumot, amelyért a régi iskola hívei rajongnak: a metal élő kövületeinek tette ez, és úgy szól, mintha a jó öreg időkben kovácsolták volna, amikor a metal még szelet fogott a vitorlájába – tökéletesen keresztezve a stúdió modern fogásaival. Ebben nem is kételkedhetsz, ha a producerpultnál a zenekar basszusgitárosa, Joey Vera áll.
A hangzás eleven, koszos, de átkozottul „valódi”, és csontig hatol. A banda úgy harap, mintha épp most lépett volna be a pályára, és egy pillanatra sem érezteted, hogy valójában olyan fickókról van szó, akik már rég túlléptek Ábrahámon, és bőven van mit mesélniük jóról és rosszról. A Phil Sandoval–Jeff Duncan gitárpáros megőrzi az összes védjegyet, amely a klasszikus Armored Saint receptje mögött áll. A két gitáros keresztlövészetének éleselméjűsége, szellemessége és végzetes vonzereje ezt az albumot is minden lépésén elkíséri. Az ötletgazdagság, amely a „Punching The Sky”-t az elejétől a végéig szó szerint megmozgatja, mellett az album nagy erénye az is, hogy az események folyása sokkal gördülékenyebb és dinamikusabb, mint akár az elődnél – „Win Hands Down” (2015) –, akár az azt megelőző „La Raza” (2010) esetében.
A zenekar új stúdiószínházi előadása végig erősen feszített, szenvedélyes és vadul tüzelő. Alig 54 perce egy pillanatra sem zavarja meg, nem untatja és nem hagyja csüggedésben a hallgatót. Az Armored Saint egész pályafutása alatt nem csinált rossz lemezt. Az új darab mégis még nagyobb hozadékkal dicsekedhet abból, ami a mai Armored Saintet a nyolcvanas évek klasszikus korszakához köti. Sőt. A „Punching The Sky” minden köntörfalazás nélkül olyan album, amely minőségben hajszálnyira megközelíti a „Symbol of Salvation” (1991) című lemezt. Azt, amelyet a zenekar sok rajongója az Armored Saint diszkográfiájának koronaékszerének tart. Főleg a középen álló Lone Wolf és a Missile to Gun minden további vita nélkül azonnal beilleszkedik a zenekar első négy albumának klasszikus anyagába. Talán a zenekar egyik utolsó turnéja is „hibás” ebben, amelyen a teljes „Symbol of Salvation” elhangzott, no meg egy rakás más klasszikus, és maga az új album anyagának összerakási elve is, hogy az időnként annyival intenzívebben közelít a zenekar romantikus napjaihoz.
És John Bush? Ez az ember egyszerűen nem tud és nem is képes rosszul énekelni. Ha akarna, akkor sem sikerülne neki. A hangja ennyi év után is ragyogóan szolgálja. Megvan benne a szenvedély, a düh, a robbanékony erő, a tekintélyt parancsoló jelenlét, és az „introvertált visszafogottság” pillanatai is, ahol kifinomultabb érzést kell adni („Fly in the Ointment”, a balladás „Unfair”). A refrének többnyire megragadóak, és John Bush domináns alakítása mellett azonnal fülbe másznak (ezt már az album nyitánya is igazolja, amikor egymás után jön a „Standing on the Shoulders of Giants”, az „End of the Attention Span” és a „Bubble”). Az album rendkívül markáns ritmikus „groove”-ot kínál, amely hatékony ellenpontot alkot a gitárriffekkel. A basszusvonalak zörgősen ásnak és tépnek, miközben teljes erővel vágnak át az acélon, a dobok ágyúdörejű csapásai pedig szabad utat nyitnak nekik. Ahogy mondtam… A kiváló produkció csak fokozza a lemez őszinteségét és igazmondó szentségét, amely mindazt kifejezi, amit az igazi metaltól elsősorban elvárunk. Dacot és ellenszegülést a zenekar időtlen, saját útját járó, szabad ég alatti vándorlásán, de sötét kilátásokat, baljós hangulatot és gúnyt is. A „Punching the Sky” semmilyen kompromisszumot nem köt.
A zenekar rajongói és az amerikai iskola klasszikus napjainak szerelmesei el lesznek ragadtatva a metal veteránjai, az Armored Saint újabb adag szégyentelen perverziójától. Az anyag ősi erővel szólít meg. Annyira ősivel, hogy például a ‘refrénben ugató’ „Bark, No Bite” gitárjátéka pontokon közelít a hetvenes évek heavy rock úttörőihez (UFO, Thin Lizzy). Ez kísérlet és szórakoztató kitérő ezen a stúdiómunkán, vagyis az új albumon, amely büszkén lépked a zenekar klasszikusai mellett.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számok listája:
01. Standing On The Shoulders Of Giants
02. End Of The Attention Span
03. Bubble
04. My Jurisdiction
05. Do Wrong To None
06. Lone Wolf
07. Missile To Gun
08. Fly In The Ointment
09. Bark, No Bite
10. Unfair
11. Never You Fret
Felállás:
John Bush – ének
Phil Sandoval – gitár
Jeff Duncan – gitár
Joey Vera – basszusgitár
Gonzo Sandoval – dobok
