Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Falcone, Alex
Kiadó: Rock Royce Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 48:34
Értékelés: 3.5/5
Alex Falcone feltörekvő triesztei billentyűs, aki az elmúlt években a Heaven’s Touch, a W.I.N.D, a Stargazer és a Holy Grail tagjaként hívta fel magára a figyelmet. Az utóbbi években leginkább a triesztei Uriah Heep tribute band, a Sweet Lorraine tagjaként volt aktív. Alex mindig is szenvedélyes rajongója volt a legendás dallamos és klasszikus rockzenekarok örökségének, élen a Rainbow-val, a Deep Purple-lel, az Uriah Heeppel és a Whitesnake-kel, ami a billentyűjátékán is hallatszik: azt erősen megfestették az olyan billentyűs óriások, mint Ken Hensley, Jon Lord, Tony Carey és David Rosenthal. Nem meglepő hát, hogy már régóta egy önálló albumra vágyott, amellyel egy jó nagy kanállal merítene mindezekből a hatásokból, és egyúttal meghajolna a említett nagyságok előtt.
Az „AphasiA” Alex első önálló lemeze, egyben ambiciózus dallamos rockprojekt, amelyhez a kultikus Phenomena adta az ihletet, amely olyan neveket fogott össze, mint John Wetton, Glenn Hughes, Brian May, Cozy Powell, Neil Murray és mások. Ahogy Tom Galley előtte, bár jóval kisebb számban, Alex is meggyőzött a közreműködésre néhány valóban ragyogó nevet a nemzetközi dallamos hard rock színtérről. Közülük kiemelkedik két énekes, James Christian (House Of Lords) és Doogie White (ex-Rainbow, Yngwie Malmsteen, Praying Mantis, Cornerstone), valamint Kee Marcello gitáros (ex-Europe, K2, Easy Action) és Alessandro Lotta basszusgitáros (ex-Rhapsody).
Ilyen nevek mellett a lemezen nem hiányzik a minőségi adag dallamos hard rock, hiszen a vendégek mindegyike az egyes dalokba belevitte a (volt) zenekarai hatásait. Alex végig kiváló a billentyűk széles palettáján, legyen szó a hammondorgona, a mini moog, az elektromos zongora hagyományos hangzásáról vagy a modernebb szintetizátorokról. A lemez hemzseg a neoklasszicista szólóktól Alex és Marcello ujjai alatt. A gazdag szimfonikus hangszerelések hangzásbeli szélességet adnak az albumnak, ugyanakkor egyes számokban elég tér jut néhány további hangszeres díszítésre, például hegedűre és szaxofonra, hogy az egész ne hasson túl egyenesnek. A romantikus szövegek néhány kivételtől eltekintve elég AOR-közhelyesek: összetört szívekről, örök vágyakozásról és hirtelen jött, nagy optimizmusú fellángolásokról szólnak, amikor a főhős a szívfájdalom után egyszer csak annyi energiát kap, hogy meghódíthatná „az egész világot”. Alex a hangszerének mestere, de amikor énekelni kezd, jobb lett volna, ha az összes vokált átengedi a neves vendégeinek, mert az éneke néhol egyenesen idegesítő. Szerencsére a lemez nagy részén kisebbségben van mint főénekes, a jobb daloknál ugyanis Christian és White osztozik az énekes szerepen.
A lemez a rövid intró és az azt követő rámenős „Heat” után nem indul túl ígéretesen, ha eltekintek a mini moogon történő bohóckodásoktól és a minőségi kísérő vokális harmóniáktól, mert Alex hair metalosan rekedt-érdes éneke elég kellemetlen választás. A folytatásban a dolgok többé-kevésbé jobbra fordulnak, bár néhány kísérlet teljesen fölösleges, mint például a The Sweet-szám feldolgozása, az „Alexdander Graham Bell”. A lemez csúcspontjait nagyon jó dallamos rock/AOR szerzemények adják, mint a „Guns in the Holsters” Christian kiváló éneklésével és energikus neoklasszicista billentyűs és gitáros betétekkel, a Dio-korszakos Rainbow-t idéző „Racin’ With the Spirits”, amelyben a mindig meggyőző Doogie White brillíroz, a Heep-es „Ridin’ On”, a pompás zenekari hangszereléssel megkoronázott „Why”, valamint a „Screamin’ for You”, amely Alex régi zenekarának, a Heaven’s Touchnak a feldolgozása, és amelyben többek között a Journey hatása is érezhető. A záró ambient instrumentális „Aphasia” hatalmas zenekari függönyeivel és megrázó gitárszólójával pedig bizonyítja, hogy Alex szívesen meghallgat időnként olyan zenészeket is, akik kívül esnek a megszokott dallamos hard rockos látókörén, mint például Mike Oldfield. Az eredetiség jelentős hiánya mellett a lemezt semmiképp sem lehet hangzásbeli mozdulatlansággal vádolni. A produkció is úgy készült, hogy nagy hangsúlyt kap a szintetizátorok háttere, ami a nyolcvanas évekre volt jellemző, amikor Alex kedvenceinek többsége a legnagyobb kereskedelmi sikereit aratta.
Alex nagyon elégedett lehet azzal, amit az „AphasiA”-n elért, hiszen neves nemzetközi vendégek segítségével sikerült meggyőző keveréket létrehoznia a minőségi dallamos hard rockból, amelyben végig ott sugárzik a kedvenc zenészei többségének hatása. Akinek ugyanazok vagy hasonló zenekarok tetszenek, amelyeken Alex felnőtt, a legtöbb számot élvezni fogja, különösebb megvilágosodást viszont nem él át tőlük. Néhány apróságot a produkció egységessége terén mindenképp érdemes lenne még csiszolni, mert időnként úgy tűnik, mintha ketté lenne szakadva a hetvenes–nyolcvanas évek hagyományos hangzása és a modernebb megközelítés között, ha fel akarja venni a versenyt a dallamos rock legjobb mai képviselőivel. Kezdetnek melegen ajánlanám neki, hogy minél jobban kerülje a mikrofont, és ezt inkább teljesen hagyja a vendég énekes profikra. Mindenesetre érdekes lesz figyelni, kap-e Alex „AphasiA”-ja a jövőben folytatást, hiszen nagy potenciállal bíró projektről van szó, amely még meggyőzőbb eredményeket is hozhat. További zenei terveihez bőven kívánok szerencsét.
Felállás
Alex Falcone – billentyűk, ének
James Christian – ének
Doogie White – ének
Luca Gasparini – ének
Kee Marcello – gitár
Marco Liziero – gitár
Stefano Caucich alias Mr. Rock – gitár
Dave White – gitár
Davide Castagna – gitár
Lorenzo Cucut – gitár
Walter Pod – dob
Marco Bertetti – dob
Alessandro Lotta – basszusgitár
Stefano Simoni – basszusgitár
Mike Tropper – basszusgitár
Sandra Brus – hegedű
James Thompson – szaxofon
Produkció
Alex Falcone
Számlista
1. Sunrise (intro)
2. Heat
3. Guns in the Holsters
4. Sail Away
5. Racin’ with the Spirits
6. Ridin’ On
7. Why
8. Emerald
9. Angel Blue
10. Screamin’ For You
11. Alexander Graham Bell
12. AphasiA
