Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Breed
Kiadó: Facefront Records
Megjelenés: 2010
Hossz: 44:41
Értékelés: 4.9/5
Az Another War úgy szól, mint a Vulgar Display Of Power, Cowboys From Hell, vagyis mint a Pantera a legjobb korszakában, vagy mint a Damageplan utórengése. Damage, a Violent Power egykori tagja, dimebagesen zúdítja ránk a gitárszólókat és a mérgező ritmikai játékokat, amiktől azonnal akcióba lendülsz. Egy tapodtat sem maradnak le a tesztoszteronos basszusok és a dobrobbanások, amelyekre maga Vinnie Paul is büszke lenne, és – hiszed vagy sem – Mauz redneck rampage-es, érdes, mégis dallamos vokálja is kiváló. Ha a pozitívumokat soroljuk, nem mehetünk el szó nélkül a jó, teli produkció mellett, amiért ezúttal a nálunk elég ismeretlen Jock Loveband (eddig a Hellbillies, a Madrugada és a Savoy mellett dolgozott) és a metalosabb, hangosabb spektrum felé húzó Børge Finstad felel, aki a Mayhem, a Borknagar, a Tristania és a Sadus lemezeibe is lelket lehelt. A sikerhez hozzátesz a stúdiótechnikus Asgeir Mickelsonnal való együttműködés (eddig a Testament, a Sarke és a Borknagar felvételi csapatában szerepelt) és a masteringstúdió megválasztása is: a Fredman Studio ugyanis eddig a Dimmu Borgir, az Opeth és az Arch Enemy számára volt kreatív menedék a felvételekhez és a masteringhez. Ennyi nagy hangzású névvel azonban a mércét kijelölhetjük, a Breedet és az egyediségüket még nem írtuk le az Another War lemezen.
Nem is az újításról van szó, hanem arról, hogy a Breed egy kövér, vaskos, jól összecsiszolt, átlag feletti groove metal hanganyagot testesít meg, amely már a Bloodstone akusztikus nyitányától leforráz. Amikor elveszíted az ártatlanságodat a gitáros–hegedűs felvezetésen, rájössz, hogy a Breed műszakilag is kidolgozott zenészekből áll (legalábbis Damage gitáros első pillantásra megfelel ennek a mércének), ugyanakkor a buli és a megterheletlen esztétika, a dallamos dalok szakavatott szonikus hedonistái. Az emelt középső ujj minden divatőrülettel házaló és egyhangú trendet követő felé, a kompromisszumnélkül brutális, sötét és robbanékonyan dallamos zene pedig a Breed nevű mennydörgő, nagyfeszültségű, riffektől masszív fenevad lelke és teste. A tesztoszteron-kivonat a nagyon slágeres Hellfire című dalban fokozódik, amely lecsapja a fejed, és az első riffektől az utolsó dobütésig a hangfalak elé szegez. Se felesleges giccs, se fölösleges csicsa! A magas fordulatszám és a pokoli élvezet dörgölése folytatódik a Fire panterás kis szösszenetén, amelyet teljesen oldott, természetes és ragyogóan megoldott gitárszólók ékesítenek. I Am Not Lost a lemez glames hangolású darabja, ami nem tesz keresztbe az addig is változatos albumnak. Emlékeztetőül: a glam gyökerek a DNS-ének részei az arlingtoni szelídíthetetlen srácoknak, a Panterának is. The Tide lecsillapítja a szenvedélyeket, és balladásan az album egyik legjobb akusztikus pillanatával szolgál, a Breed pedig szinte grunge-osan bájosan szól, Mauz pedig megmutatja üvöltő énekének sokrétűségét. A szövegek alapja az önvizsgálat és a búcsú, a basszusos felvezetés és az üvöltő gitárok után a robbanékony Prisoner Of Carnage nyitányán pedig újra a pokoli halálvonaton ülsz. Az Equilibium háborús dobjai először megállítják a pusztító, maximális fordulatú tempót, de a hardcore-os énekes versszakok után a Breed úgy dönt, hogy újra a legnagyobb sebességre kapcsol, a rock’n’roll pedig explicit hillbilly módon rutinosan folytatódik az Inhale Your Life című dalban, a címadó Another War dörgése és ritmikai játékai után pedig sajnos eljön a nagyszerű búcsú ideje, az eredendőségnek ezzel a sludge-osan zsíros lövedékével – az End In Slaughter című dallal.
A pusztító vágtát az élvezet-ejakulációk tökéletes sorozata egészíti ki, és az utolsó mérgező gitárhang elhalása után rájössz, hogy a Breed ellopta a szíved oroszlánrészét, és már az első hallgatás után kérlelhetetlenül belopta magát. A francba! Csupa dicséret a szám, bocs, az ujjaim a billentyűzeten! És a hibák? Az egyetlen hiba talán ennek az ütős csomagnak a homályos kivitele. A második mínusz, ha ez egyáltalán mínusz, hogy a Breed úgy szól, mint a Pantera, de a Throwdown kiváló munkája után a Venom And Tears lemezen az efféle másolást vagy ebben az esztétikában való inspirációkeresést már nem tartom rossznak. Ha az emberek felnőnek a műfaj megalapítóihoz való összehasonlításhoz, az csak azt bizonyítja, hogy a zenei lázadásnak ebben a kivételes magjában 20 év után is van elég erő, és hogy ezen a tripen még egy ideig kényelmesen el lehet vegetálni! Az Another War így szépen célba talált, fogadni mernék, hogy a Breed robbanékony, hangosan zajos és kivételes hangjai még egy ideig vidáman rázzák majd a hangfalakat a nappalimban, az otthoni paradicsom magán sarkában! 666% Hell yeah!!!
A recenzió a Rock Hard Slovenija és a RockLine együttműködésében készült.
Felállás
Maurice »Mauz« Adams – ének
Kjell »Damage« Karlsen – gitár
Mads »Max« Mowinkel – basszusgitár
Erik »Core« Engebretsen – dob
Vendégzenész:
Otto Unnison – hegedű, kísérő ének az End In Slaughter című dalban
Produkció
Jock Loveband & Børge Finstad
Számlista
1. Bloodstone
2. Hellride
3. Fire
4. I Am Not Lost
5. The Tide
6. Prisoner of Carnage
7. Equilibrium
8. Inhale Your Life
9. Another War
10. End In Slaughter
