Előadó: Barenaked Ladies
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 50.08
Értékelés: 3/5
A Barenaked Ladies kanadai sikertörténet! Az indie rockerek új albumot adnak ki „All In Good Time” címmel, méghozzá az alapító tag, Steven Page nélkül! Halló? Igen, tényleg így van! Mint mindig, most is egy csokorravaló igazi, beatlesesen lekerekített dalocskát kapunk, kontrasztosan kiemelt gitárhanggal, és tulajdonképpen ugyanazokat a hangokat ütik meg, mint a korábbi stúdióalbumaik, amelyek Kanadában és az Egyesült Államokban nagy sikert hoztak nekik. Ezúttal azonban kissé keresztbe tesz nekik Page hiánya, hiszen az ő távozásával megszakadt az a kötelék, amely az Ed Robertson – Steven Page alapítópáros vonalán összetartotta a zenekar kreatív és hajtóerejét. A Barenaked Ladies-t mindig is kiváló érzék jellemezte a kifinomult, nem tolakodó humor és a hecc iránt, amellyel egyébként triviális dalszerkezeteiket felfegyverezték, most azonban az új albummal a korábbi művek energiájának árnyékában maradnak. Az „All In Good Time” inkább a megszökött Page utáni sirámok kiáltványa, mint olyan dokumentum, amely bizonyítaná, hogy a zenekar emelt fővel elviselte és kiheverte a távozását, és nélküle is folytathatja a zenei útját.
A Barenaked Ladies meg sem próbált új tagot keresni az énekesi posztra Page távozása után. A nem Robertson által énekelt dalok vokális feladatait a többiek osztották el egymás között. Kiderült, hogy senki sem éri el Page megközelítésének karizmáját.
A Barenaked Ladies most is rendkívül óvatos. Vigyáznak, hogy ne lépjék át azt a határt, ahol a tömeg pimasz fiúknak nézné őket, akik előszeretettel húzzák az agyát a nemes „verhoknak”, és hangosan finganak a közös asztalnál a napi étkezések közben. A dalok, vagy inkább dalocskák, gyengéden simogatják a fület, bosszantó rockos kiruccanások nélkül, amelyek bármilyen módon a zenekar réges-rég kiforrott és meghatározott hangzásbeli megnyilvánulásának felbomlására vagy az irányítás elvesztésére céloznának.
Az album a könnyes „You Run Away”-jel nyit, amely gyerekesen váratlanul lep meg R.E.M.-es pátosszal, aminek a versszakok dallamossága és Ed Robertson éneke az oka. Ez a megközelítés a Coldplay-féle divatos balladák energiájához közelíti a zenekart, és eltávolítja az érzést, hogy egy önmagára jellemző varázzsal és lényeggel bíró együttes van velünk. Szerencsére rögtön utána kiegyenlíti a bűnöket a kiváló, rockosan megélezett „Summertime”, megőrizve a védjegyszerű komponálást, kidolgozott és dallamosan tökéletes vezérmotívumokkal. Ám a nyugodt „Another Heartbreak” visszaviszi az albumot az elejére (a nyitányhoz). És ez jellemző az egész lemezre. Hol meleg, hol hideg. Vagyis langyos. És pont itt számít Steven Page hiánya. Nélküle a Barenaked Ladies túlságosan hasonlít megszámlálhatatlan más indie rock zenekarra. A kabarésan „botladozó” „Four Seconds” ismét megpróbálja visszahozni a rockos triviálisság és az ál-hecc kombinációját, de nem ér fel ahhoz, amit a zenekar régebbi dala, a „The Old Apartment” megidéz.
Bár az az érzésünk, hogy az „All In Good Time” albumon a zenekar Steven Page nélkül egyelőre nehezen találja az igazi irányt, a lemez dalainak hangszerelése még mindig hozza az elvárt minőséget. Az „On The Lookout” vagy az „Every Subway Car” bizonyítja, hogy a kvartettet még nem hagyta el az ihlet a csábító rockslágerek megalkotásához, amelyek a többség (értsd: kevésbé igényes fülek) felé céloznak. Bennük végig jelen van a retrós illatú komponálás köteléke, a The Beatles iskolájának mintájára.
Egyébként a teli, tömör produkciót nem lehet kárhoztatni, amely kiválóan adja át a természetesen megalkotott hangkollázsok színeit. A gond csak az, hogy a zenekar minden igyekezete ellenére megmarad az ízlésben az érzés, hogy Page-dzsel minden egy hajszállal meggyőzőbb és hitelesebb lenne a korábbi művek energiájának keresésében. Az, hogy Page nélkül ugyanazon a vágányon maradtak, megmutatta, hol sebezhetők a Barenaked Ladies. Az „indie rock Cheap Trickje” ezúttal a megszerzett, heccelődő természetű pedigré lágyabb hangjain táncol. Az album azt az érzést kelti, hogy a Barenaked Ladies elvesztette az igazi irányt, és hogy Page volt mindig az, aki a zenébe a hamisítatlan, őszinte bélyeget és a zenekar jól felismerhető művészi lényegét lehelte. Ez most enyhén homályos, de nem teljesen letagadott. Az album színvonalas, és érdemes kipróbálni minden igazi indie rock rajongónak, de minőségben nehezen veszi fel a versenyt a zenekar korábbi arcával és munkásságával. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Visszatér-e Page, kijön-e a Barenaked Ladies a sötétben tapogatózásból és megtalálja-e a labirintusból a helyes kiutat, vagy további lemezeikkel egyre jobban hasonlítanak majd a többi alternatív rockzenekarra, amelyeket az MTV keres és szeret. A siránkozás tényleg nem illik a zenekar érzésvilágához!
Felállás
Ed Robertson – ének, gitár, basszusgitár, ütőhangszerek, dob, szintetizátor, vokál
Kevin Hearn – ének, zongora, szintetizátor, gitár, mandolin, bendzsó, harmonika, vokál
Jim Creeggan – ének, basszusgitár, gitár, cselló, zongora, vonósátiratok, vokál
Tyler Stewart – dob, ütőhangszerek, vokál
Producer
Michael Phillip Wojewoda
Számlista
1. You Run Away (4:22)
2. Summertime (3:51)
3. Another Heartbreak (3:23)
4. Four Seconds (2:44)
5. On The Lookout (3:31)
6. Ordinary (4:09)
7. I Have Learned (3:06)
8. Every Subway Car (3:49)
9. Jerome (3:22)
10. How Long (3:39)
11. Golden Boy (3:13)
12. I Saw It (3:50)
13. The Love We’re In (2:42)
14. Watching The Northern Lights (4:27)
50:08
