Kiadó: Season of Mist
Produkció: Hannes Grossmann, Alan Douches
Megjelenés: 2018. május
Az album hossza: 64:37
Az Alkaloid „szuperformáció” három év után új lemezzel tért vissza. A tapasztalt, képzett zenészekből álló csapatnak a második albummal elég nehéz feladata volt. Felülmúlni egy minden szempontból kiváló lemezt szinte lehetetlen. Az Obscura, a Necrophagist, a Dark Fortress és más zenekarok tagjaiból álló együttes a The Malkuth Grimoire (2015) című bemutatkozóval feszegette a határokat, és új dimenziót adott az extrém progresszív metalnak.
Hallhattuk benne a technikás és a progresszív death metal jegyeit is, amelyeket olykor valamelyik másik alműfajjal vegyítettek. A zenekar remekül csomagolta be az egészet, és olyan lemezt tett le az asztalra, amelyen bőven akadt meglepetés. A második albumon az volt a lényeg, hogy valami újat nyújtsanak, miközben megőrzik a színvonalukat – sok zenekarnál, amely túl ambiciózusan vág bele, éppen az újításra nem marad tér. Az Alkaloidnál kicsit más a helyzet.
A Liquid Anatomy nyolc új dalt tartalmaz. Már az első szám, a Kernel Panic alatt érezni, hogy az ötös más megközelítést választott. A keverék mindenképp szokatlan, és egyúttal merész is. A gitárokkal és az énekkel a nyolcvanas évek progresszív rockját idézi, amilyet a Yes, a Genesis és a Rush játszott. Az egész aztán brutális zúzásba csap át mélyre hangolt gitárokkal, gyors lábdobbal és mély hanggal. Elég nagy kontraszt és fordulat, amire semmiképp nem számítottál volna. De a dal működik. A dallamos ének nem zavaró, az egész hallgatható, és közben egyértelmű, hogy az Alkaloid progresszíven szemléli a dolgokat.
A következő számnál, az As Decreed By Laws Unwrittennél aztán jön is a fordulat. A nyolcperces dal technikás és sötét. A zene a hatalmas Morbid Angelt idézi, csak az Alkaloidnál több a virtuozitás és a ritmikai felkészültség. Mondhatnánk, hogy egy nyugodtabb rész bevezetése után ez továbbfejlesztés, de akár főhajtás is lehet. A sokszínűséget és kiszámíthatatlanságot az Azagthoth mutatja meg, ez a ritmikailag összetett, sötét dal, amellyel nyilvánvalóan a rémtörténet-író Lovecraftnak tisztelegnek. Itt a basszusgitáros, Linus Klausenitzer is remekül érvényesül a futamaival, Morean pedig dallamos éneket is bevet, amely a mély hörgéssel együtt egésszé kerekíti a dalt.
Ennyi kaosz után a címadó dal következik, amely balladaibb hangulatban indul. A dallamos ének dominál, a gitárok dallamosabb színezetűek. Az egész nem túl igényesnek hat, de ha más nem, a címadó szám is a lemez változatosságának újabb példája. Ennél már több ravaszságot kínál a következő, az In Turmoil’s Swirling Reaches, amely a kezdeti nyugalmat brutalitásba és rengeteg szólózásba fordítja. Szólórészt kapott a basszusgitáros Klausenitzer és a dobos Hannes Grossmann is. Legfőképp pedig Morean énekének és a sok szólózásnak az együttese ad teljességet a dalnak.
Az Interstellar Boredomban az Alkaloid visszatér a Dyson-koncepcióhoz, amelyet az elődlemezen kezdtek el. A dal lassan épül, a csúcspont a brutalitás, ahol a dobos Hannes Grossmann bőséges gyors lábdobbal és blast beatekkel szolgál. De ez még csak a bemelegítés. A Chaos Theory And Practice rendelkezik azokkal a jegyekkel, amelyek az Alkaloidot egyedivé teszik: brutalitás, kaosz és kiszámíthatatlanság. Minden egyetlen számban van, amely több mint nyolc percben megmutatja, mennyire kivételes zeneszerzők az Alkaloid tagjai. Az időnkénti megnyugvások után az Alkaloid kaoszba robban, amely a black metal fogásait is érinti. Grossman blast beatjeivel és a gyors gitárokkal ez a lemez legintenzívebb szakasza, de itt még korántsem lehet vonalat húzni a lemez alá.
Hét dalban az Alkaloid szinte minden elvárást igazol. A legjobbat azonban a végére tartogatták. Ez a Rise of the Cephalopods, amely csaknem húszperces hosszával levegőt sem hagy venni a hallgatónak. Az összetett, hat részből álló dal lassan, de nagyon értelmesen épül fel. Itt több mint nyilvánvaló, hogy Morean az az ember, aki megfontoltan rakja össze a számot, hiszen a legtöbb kompozíciós tudás nála van. A dal tehát lassan indul, de néhány perc építkezés után a zenekar minden ütőkártyáját kiteszi. Morean hipnotikus énekkel és fertőző refrénnel gondoskodott róla, hogy a szám egy percig se unalmas. A gitárok fokozatosan technikás death metalba váltanak, a Tunker/Muenzner páros szólózásának pedig se vége, se hossza. A Klausenitzer/Grossman ritmusszekció sem marad el. Grossman ismét bebizonyítja, hogy jelenleg az egyik legdögösebb death metal dobos.
A produkcióra sem lehet panasz. Tökéletességre törekvéssel játszották fel. A hangszerek tisztán szólnak, a hangzás a modernség ellenére elég sötét marad ahhoz, hogy illeszkedjen a zenekar komor természetéhez.
Az Alkaloid másodszorra sem okoz csalódást. A Liquid Anatomy rendkívül képzett és tapasztalt zenészek műve, akik hamarosan az extrém metalszíntér élére kerülhetnek, ha ezen az úton haladnak tovább. A jelenlegi helyzet ellenére, amikor hemzsegnek a technikás és progresszív zenekarok, az Alkaloid határozottan az egyik leginkább kiemelkedő formáció.
9,5/10
Zenészek:
Morean – ének, gitár
Hannes Grossmann – dobok
Christian Münzner – gitár
Linus Klausenitzer – basszusgitár
Danny Tunker – gitár
Dalok:
- Kernel Panic (5:41)
- As Decreed by Laws Unwritten (8:09)
- Azagthoth (5:39)
- Liquid Anatomy (5:13)
- In Turmoil’s Swirling Reaches (6:38)
- Interstellar Boredom (5:05)
- Chaos Theory and Practice (8:31)
- Rise of the Cephalopods (19:41)
